Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Közlekedési baleset a 44-es számú főúton

A helyszínelés és a műszaki mentés 11 óra 10 perckor befejeződött, a hídon ismét zavartalanul, félpályán halad a forgalom.
14:30 A tiszugi híd javítása miatt álló kocsisorba ütköző személygépkocsi okozta a 44-es úton a szombat reggel történt balesetet - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Virág Edit közleménye szerint a fényjelző készülék tilos jelzésénél két személygépkocsi várakozott, amikor egy mögöttük érkező autó a hátsó gépkocsiba hajtott. Az ütközés következtében az autó megpördült, majd először a szemből közlekedő kamionnak, ezt követően pedig a várakozó első gépkocsinak csapódott. A balesetben négyen megsérültek.

A közlemény kitér arra, hogy a műszaki mentés befejezése után a hídon zavartalanul, félpályán megindult a forgalom. A baleset helyszínén az MTI tudósítója azt látta, hogy a hídon folyó munkálatok miatt szombaton félpályán halad a forgalom, mert egy daru elfoglalja az egyik oldalt. A Kecskemét felől érkező kamion a híd tiszaugi oldalán a felhajtó melletti árokba szaladt, több darus kocsi emeli majd ki. Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy az egyik várakozó személygépkocsiban egy ember súlyosan megsérült, őt mentőhelikopter szállította kórházba.

Korábban írtuk:
Mint arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2013. augusztus 31-én 8 óra körüli időpontban a 44-es számú főút tiszaugi hídon átvezető szakaszán.

A hídon felújítási munkálatok miatt fényjelző készülék irányítása mellett félpályán haladt a forgalom. A fényjelző készülék tilos jelzésénél két személygépjármű várakozott, amikor egy mögöttük közlekedő autó a hátsó gépkocsiba hajtott. Az ütközés következében az autó megpördült, majd először a szemből közlekedő kamionnak, ezt követően pedig a várakozó első személygépjárműnek csapódott. A balesetben négyen sérültek meg.

Fotó: Donka Ferenc MTI
Fotó: Donka Ferenc MTI

A  helyszínelés és a műszaki mentés 11 óra 10 perckor befejeződött, a hídon ismét zavartalanul, félpályán halad a forgalom.

Korábban írtuk

Az elsődleges adatok alapján augusztus 31-én, 8 óra körüli időpontban egy kamion és három személygépjármű ütközött össze a 44-es számú főút tiszaugi hídon átvezető szakaszán. A balesetben többen megsérültek.

A helyszínelés idejére a rendőrök a főút érintett szakaszát teljesen lezárták. Az arra közlekedők Lakiteleken keresztül Tiszaalpár-Csongrád útvonalon, illetve Tiszakécskén keresztül Szolnok irányában tudják kikerülni a lezárt útszakaszt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik az évad a Ciróka Bábszínházban

Jelenleg két előadást már próbálnak, a premierekre szeptember 21-én kerül sor. Tovább olvasom