Nem mindennapi látvány fogadta a delmagyar.hu munkatársait, amikor a Szalontai családhoz érkeztek riportot készíteni. Az udvarról mindjárt egy olyan lakásrészbe léptünk - nem csalás, nem ámítás - ahol a padlótól a mennyezetig mindenhol műanyag figurák, különböző katalógusok, dobozok, ereklyék, tartozékok tárultak a szemünk elé. Természetesen mindennek megvan a maga helye. Mára már olyan mennyiségűre duzzadt a gyűjtemény, hogy a fürdőszobába is jutott.
Egy világítótoronnyal kezdődöt minden- A 90-es évek eleje óta gyűjtjük ezeket a figurákat. Én kezdtem, de mára a család többi tagját is megfertőztem ezzel a különleges hobbival. A legelsők közötti Kinder tojásokban volt egy világítótorony, amely azóta is az egyik legkedvesebb ereklyém. Ez egy 1991-ben gyártott darab, ennek köszönhetően kezdődött el minden - meséli
Szalontai Lajos.
Az első darabok még csak a könyvespolcra kerültek ki, de ahogy gyűltek, úgy szorultak le a szekrényről. 2000-ben egy vitrinekkel berendezett szobában találták meg új otthonukat a kis bábúk. Itt már különböző koncepciók szerint rendezték el őket, hogy minden egyes darabot könnyedén megtalálható legyen (állatok, autók, katonai figurák, tojástestűek és még sorolhatnánk). A vitrinben található különböző Kinderek száma közel 15 ezer darab, a cserélésre vagy eladásra szántaké, pedig körülbelül 20 ezer lehet jelenleg. A család katalógusok segítségével dolgozik, így tudják megmondani, melyik figura, hol található. - A férjem szinte mindennap bújja a prospektusokat, teljesen a rabjává vált, ha van egy kis ideje, leül és nézegeti, hogy melyik darab nem része még a gyűjteménynek - tudtuk meg
Szalontai Lajosnétól.
Nem csak műanyag "meglepetések" találhatóak a szobában, hisz a figurák között is vannak fémből készült, de porcelán játékok is. Mind emellett rengeteg óriás Kinder is található a család birtokában: különböző promóciókból megszerzett plüss állatok, reklám anyagok, diorámák és különleges kollekciók is, amiket nagyon nehéz beszerezni. Ráadásul sok olyan kis kütyü van, amiről hivatalosan sosem derült ki, valójában Kinder tojásból származik-e, de annyira sérülékenyek, hogy inkább nem keresik az eredetiségre utaló jeleket, nehogy kárt tegyenek bennük.
Sok a csaló, rengeteg a hamisítvány- Nemrégiben a párommal részt vettünk egy pesti bevásárlóközpont bemutatóján, ahol több gyűjtővel együtt kiállítottunk néhány érdekesebb figurát. A nagyon törékeny és értékes darabokat nem vittük fel, hisz nem akarjuk, hogy bármi bajuk essen - tudtuk meg Ildikótól.
Az is kiderült, hogy rendszeresen járnak ki a bécsi börzére, ahol igazán megszállottak cserélgethetnek egymás között, vagy ha nem jutnak egyezségre a cserét illetően, megvásárolhatják egymás figuráit. - Nagyon oda kell figyelni, mit vásárolunk. Rengeteg a hamisítvány, amit csak jó pár év tapasztalata után lehet felismerni. Mi már nagy részben csak régi figuráért adunk ki pénzt, vagy olyanokért, amik már megvannak, de hiányzik valami tartozékuk, hisz ezeket a legnehezebb beszerezni. A túl tökéletes darabok szinte soha nem eredetiek, egyre többen próbálják eladni a saját maguk által legyártott, a katalógus ár szerinti értékes portékájukat (ha már filctollal át van színezve egy játékfigura, már az is hamisítványnak minősül - szerk.). Vannak árulkodó jelek, amit nagyítóval vagy épp UV lámpával észre lehet venni - árulta el az édesanya.
Borsos az áruk a Kinder-figuráknakEzeknek a játékoknak az ára nagyjából az egy és az ezer euró között mozog. A legújabb prospektus szerint, azonban már van olyan darab, ami eléri az 1500 eurós eszmei értéket is. - Számunkra a legkedvesebbek a kézzel festett darabok, amelyeket ritkán gyártanak és csak pár darabosak. Az egyik ilyen a Pumukli-sorozat, amiből nagy szívfájdalmunkra az esernyős darab hiányzik – mutatott rá a vitrinben az ifjabbik
Szalontai Lajos.
- Jelenleg a piaci ára körülbelül ötvenezer forint, de mi ennyit soha nem adnánk egyetlen játékfiguráért sem. Azonban van egy 2006-ból származó Wings nevű kollekciónk, amely nagyon különlegesnek számít, hisz miután legyártották ezeket a kis bábúkat, az a hír járta, hogy a kamion, amelyik a "Tekna" nevű figurát szállította leégett. Így rengeteg gyűjtőnek csak ötdarabos a sorozata, a mi hatdarabosunkkal ellentétben. A katalógus értéke ennek az egy hiányzó példánynak jelenleg eléri a 100 eurót. Gyártottak Németországban egy olyan két darabos különleges Mercedes-es szériát is, amelyikhez nehezen jutottunk hozzá, és gyűjteményünk becses darabjai - mondta el az idősebbik fiú Lajos.