Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Lebontották a kecskeméti kórház főbejáratát

Kecskemét - A kezdeti nehézségek után az elmúlt hetekben gőzerővel folyik az új Kecskeméti Gyógyintézeti Központ kialakítása. Már 112-en dolgoznak az építkezésen.
A tervek szerint zajlik a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ kialakítása. A kivitelezők befejezték az új "A" épület alapozását, és elkezdték a felmenő vasbeton szerkezet építését, azzal párhuzamosan zajlik a diagnosztikai központ átalakítása, a rendelőintézet emeletráépítése és a trafó-kialakítás a főporta épületében.

A megyei önkormányzat kórházának Nyíri úti telephelyén idén februárban vette át a munkaterületet a Magyar Építő Zrt. A közműkiváltásokat követően kezdődött el az új, 15 ezer négyzetméteres kórházi szárny építése, melyben anya-gyermek központ, valamint szív-, és érrendszeri centrum fog működni. A közel 5 milliárd forintos építkezés keretében emeletráépítéssel, 1300 négyzetméter területtel bővül a rendelőintézet, és több mint 2000 négyzetméteres részen végeznek átalakítást a diagnosztikai épületben – tájékoztatta a delmagyar.hu-t Tóth P. Edit, a projekt megvalósításáért felelős menedzser.

A kezdeti nehézségek – pl. magas talajvíz – ellenére megfelelő ütemben haladnak az építkezéssel, nemrég megkezdődött a rendelőintézet bővítését megelőző statikai megerősítés, az alapozás elkészültével a külső merevítő falak építése van folyamatban. A kórházi főbejárat szétbontása mellett az új előcsarnok cölöpalapozását is végzik.

A megyei kórház Nyíri úti bejárata előreláthatóan 2012 elejéig lesz zárva, addig a betegek és a látogatók a porta melletti parkolón keresztül tudnak bejutni az intézménybe.

Szekeres Zoltán, a kivitelező cég főmérnöke elmondta, az építkezésen jelenleg 112 fő dolgozik, akik zömében Bács-Kiskun megyei alvállalkozók alkalmazottjai, de amikor beindul a teljes nagyüzem, akkor majd 300-400 munkás lesz egyszerre a munkaterületeken. - A kórházi beruházás jelenlegi szakasza időnként jelentős zajjal is jár, amiért a kórházban ápoltak, az ott dolgozók és környéken élők türelmét és megértését kérjük. Megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy a kivitelezés minél kevésbé zavarja a nyugalmat – tette hozzá a főmérnök.

Az európai uniós támogatással épülő Kecskeméti Gyógyintézeti Központ építésének befejezési határideje: 2012. szeptember 28. Az új kórházi szárny várhatóan 2013 elejétől fogadja majd a betegeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kaposvár kiütésével feledtette a KTE az EL búcsút

A KTE labdarúgócsapata első félidei remek játékának köszönhetően nagyarányú győzelmet aratott a Kaposvár ellen az OTP Bank Liga 2. fordulójának vasárnap esti záró mérkőzésén. Tovább olvasom