Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Lendvai Ildikó 25 százalékos béremelést ígért

Az MSZP elnöke hangsúlyozta: pártja nem száll be az "ígéretlicitbe", csak olyan vállalásuk van, amit be is tudnak tartani.
Az ország lehet büszke az elmúlt nyolc év teljesítményére, annak minden nehézségével és hibájával együtt - mondta Lendvai Ildikó Kecskeméten.

Az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján kijelentette, a legrosszabbat teszi az országgal, aki az elmúlt nyolc évet ki akarja törölni a szocialista kormányok és az ország lakosainak közös teljesítményéből.

A szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy nyolc évvel ezelőtt az átlagnyugdíj 34 ezer forint körül volt, ma 86 ezer forint, s az elmúlt nyolc évben a nettó és a bruttó bérek is a duplájára nőttek. "Vásárlóértékben mind a nyugdíjak, mind a bérek 25-30 százalékkal nőttek" - fűzte hozzá.

A pártelnök kiemelte a csaknem egymillió panelházban lakónak a lakásaik felújításra adott támogatást, s a két és félszeresére emelt családi pótlékot is. Lendvai Ildikó elismerte: volt válság, történtek kormányzati hibák, de véleménye szerint, aki úgy gondolja, hogy ez az ország háborús, romos állapotba került, "az vagy nem látott még háború utáni országot, vagy ma becsukja a szemét".

A szocialista politikus szerint nagyon rossz, ha ebben az országban bárkinek félnie kell, hogy "mások hibájáért a kollektív bűnösség elve alapján őt is megbélyegzik".

Az MSZP elnöke hangsúlyozta: pártja nem száll be az "ígéretlicitbe", csak olyan vállalásuk van, amit be is tudnak tartani. "Sokan vannak, akik a parlamenti kétharmadra kacsintgatnak, minket egy másik kétharmad érdekel, az országnak az a kétharmada, amelyik nem tartozik a kiváltságosok közé" - mondta. Pártja ellenez minden olyan nyugdíjprogramot, amely befagyasztja a mostani állapotokat, ezért ellenzik a svéd modellt is.

Lendvai Ildikó szólt az MSZP konkrét vállalásairól is. A 2011-től várható gazdasági fellendülés eredményeként vállalnák, hogy négy év alatt 20 százalékkal növelnék a bruttó keresetet és 25 százalékkal a nettó keresetet. Vállalják a munkavállalók terheinek csökkentését, ami a nettó fizetéseket emelné.

A munkába utazásnál támogatnák azokat, akik a tömegközlekedést vennék igénybe. Kiszélesítenék az Út a munkába programot. A lakhatás terheit is csökkentenék a panelprogram folytatásával. Közüzemi magatartáskódexet vezetnének be a számlák közérthetővé tétele érdekében - sorolta.

Olvasóink írták

101 hozzászólás
  • 101. seawasp 2010. március 05. 13:43
    „94. szatriamor!

    Még azt mondják, a nyugdíjasok szavaznak az MSZP-re! A véleményednek örülök, mert már ez sem igaz, az MSZP oldaláról! :-D

    Szebb jövőt adjon az Isten, a Jobbikra szavazással!”
  • 100. seawasp 2010. március 05. 13:27
    „Volt 8 évük, és még mindig tudnak újat hazudni?

    Szebb jövőt adjon az Isten, a baloldal eltűnésével!”
  • 99. szulutyka 2010. február 23. 00:21
    „ugyan ki az a hülye, aki még hisz Botoxkancának, az előző rendszer hírhedt cenzorának!!!????”
  • 98. dühös 2010. február 16. 08:34
    „Lendvai takarodj!
    Egy őskövület ne próbáljon már megújulni!”
  • 97. Jeges1 2010. február 15. 23:03
    „Chr amit a 87. hozzászollásodban felvázoltál csak támogatni tudom teljes vagyonelkobzást majd egy másfél szobás panelban minimálbéres állással kezdhetnék az új életet és egy ideig szemmeltartani az ügyeskedésüket mert sajnos a kapcsolatrenszerük kissé kiterjedt.tudom ezzel mi sem lennénk jobbak nálunk.de mikor a másnapi életünk anyagi oldalának megszervezése köti le energiáinkat és emiatt bomlik a családi béke sok helyen---nem is tudom jó akarok e maradni.?”
  • 96. web 2010. február 15. 21:32
    „kinek ?
    51. hozzászólás lógaritmus 2010.02.12. 13:47 - lesz bizony, mert azzal mindig el vannak maradva egy bizonyos szinten.......stb.”
  • 95. meki55 2010. február 13. 14:36
    „Ez a gazember, aljas nőszemély eltűnhetne örökre a magyar politikából, pártja nem száll be az "ígéretlicitbe"”
  • 94. szatriamor 2010. február 13. 10:08
    „Undorító, amit ez a nőszemély produkál! Gátlástalanul hazudik a nyugdíjakat illetően is. A tények nem zavarják, miközben szégyenletesen kormányoztak nyolc évig és mindenkinek rosszabb lett ebben az országban rajtuk kivül, büszkélkedni akar az eredményeikkel, azaz a nagy semmivel. Tiz éve vagyok nyugdíjas, de ennyire értéktelen a nyugdíjam soha nem volt, mint most. Szatmári Gábor nyugdíjas Szeged.”
  • 93. hajnalka 2010. február 13. 08:27
    „Azért nehogy már Léni "vigye el a balhét" mindenért!
    Tiszteld fiam mások hülyeségét, hogy ugyanezt elvárhasd a többiektől!- mondta apám.
    Szerintem igaza volt.”
  • 92. rigójancsi 2010. február 12. 22:19
    „Ígért már ez az Ildikó ezt-azt: "nem lesz gázáremelés..." stb.
    Aztán a sok IQ bajnok meg, nem elhitte? No, miattuk szívunk most mindannyian! Az ilyen Léni-félék miatt.”
  • 91. unknown 2010. február 12. 19:44
    „Csak hogy Léninek ne legyen hiányérzete elmondom mit csinált a Bajnai kormány, mit "faragott le". Egyszerűen arról van szó, hogy az éves költségvetés egyensúlyát úgy alakította könyörtelenül, muszályból, hogy az év végi hiány ne haladja meg a nemzeti össztermék (GDP) kb. 28.000 milliárd forint 3,5%-át, vagyis a kb. 1.000 milliárd forintot. Ezért ahol csak lehetett csökkentette a kiadásokat, kedvezményeket, nyugdíjakat, béreket. Ez sikerült nekik. Igen ám, de e megtakarítás kényszer jövőre még kellemetlenebb lesz például egy olyan tétel miatt, mint a hitelkamat törlesztés. Ez 2009-ben kb. 500 milliárd forintra tehető, a 2010-es évben már kb. 1.200 milliárd lesz a felvett államcsőd mentő hitel törlesztés megkezdése miatt.”
  • 90. Chr 2010. február 12. 18:51
    „zselic71 2010.02.12. 18:38

    Ez vélemény kérlekalássan! Egyetértek. A rajongótábora ennek a brigádnak szánalmas. Szánalmas és sajnálatraméltó apró pici közösség. Remélem ez már csak zsugorodni fog. Az a baj, hogy ennek az országnak a 10-20%-a még mindig nosztalgiázva énekli az internaccionálét és otthon meg krumplipaprikást eszik ketente 3 szor, és azt mormogja, hogy ez a jobboldal műve. Csókolom az eszüket. 8 éve a szocik kizárják a jobboldalról jövő kezdeményezések csíráit is. A fafejű banda meg azt károgja, hogy semmiben sem segítették a kormányzást. Az ellenzék nevében is ellenzék. Az nem tud kormányozni... Ha ezzel jövök mint magyarázat, akkor még én vagyok a hülye.”
  • 89. zselic71 2010. február 12. 18:38
    „ILDI, NEKED MÁR SEMMIT NEM KELL IGÉRNI. AZ OVODÁS GYEREK SEM HISZ MÁR NEKTEK.
    TÖNKRETETTÉTEK A VÁLLALKOZÓK SZÁZEZREIT, A PARASZTOKAT, A MUNKÁSOKAT, AZ ALKALMAZOTTAKAT. AZOKAT IS AKIK MÉG ÉHBÉRÉRT TUDNAK DOLGOZNI. ELADTÁTOK A NÉP VAGYONÁT.
    NEKTEK ITT MÁR SEMMI KERESNIVALÓTOK NINCSEN. UNDORODUNK TŐLETEK. NORMÁLIS, ÉPESZŰ POLGÁR NEM SZAVAZ RÁTOK. CSAK A TOLVAJOK, RABLÓK ÉS AZ ÖREG, AMNÉZIÁS, KORLÁTOZOTT SZELLEMI KÉPESSÉGÜ NYUGDIJASOK. VELÜK MÉG AZ INTERNACIONÁLÉT IS ELÉNEKELHETITIK.
    RÁKOSI-RÓTH MÁTYÁS BÜSZKE LENNE RÁTOK, Ő IS AZT ÉNEKELTE.”
  • 88. Chr 2010. február 12. 18:33
    „Érdekes, hogy senki nem beszél a politikus tolvajok vagyonának zárolásáról. ÉN KEZDEMÉNYEZEM! Mentelmi jog? Barátom... azt a dühös ember pillanatok alatt képes felfüggeszteni. Ennyit a kiskapukról. Lendvait elképzeltem a Kalocsai BV intézet falai között. Csak ebben az álmomban állt fel... tőle.”
  • 87. Chr 2010. február 12. 18:28
    „Atyám? micsoda számháború!
    Szavazzatok inkább rám! Fözzünk együtt pálinkát, sitteljük le a rablóbagázst, a vagyonukat szétosszuk ... ja nem! Fizessük ki abból az általuk kreált adósságokat, bojkottáljuk a multikat, csökkentsük le az adókat 20%-ra egységesen. Aki lop azt 15 évre kényszermunkáztassuk, aki öl azt egy életre kényszermunkáztassuk (napi 16 órában) A segélybből csináljunk fizetést amiért meg kell dolgozni!
    EZ AZ ÉN PROGRAMOM! CSATLAKOZTOK?
    EZT CSAK ÉN MEREM FELVÁLLALNI, A POLITIKUSOK NEM TUDJÁK, HOGY A POLGÁRSÁGNAK EZ AZ ÁLMA. Ennyire látszik, hogy nem a mi érdekeinket figyelik, de a bizalmunkat keresik!
    VÉLEMÉNYETEK? CSATLAKOZTOK?”
  • 86. banew 2010. február 12. 18:28
    „Olyan szegény még egyik párt sem volt, hogy ígérni ne tudjon. Aztán az elődje elcseszte a pénzt, és sajnálkozva visszakoznak. Ezek az ígérgetések minden párttól hazugsághalmazok.”
  • 85. kispacni 2010. február 12. 18:24
    „Achilleus,

    Ezek a Lénifélék sajna 1 millió (1000000) felett nem tudnak számolni :-(”
  • 84. achilleus 2010. február 12. 18:09
    „És persze az sem érdektelen, hogy a 2001 végén fennállt adósság jórészét a Fidesz megörökölte, Kádártól (MSZMP), Antalltól (MDF), Horntól (MSZP).
    Bajnai faragása 2009 június végétől: 18,675.5
    mostanáig: 2010. január vége: 19,394.8
    (azaz 7 hónap alatt: kb. hasonló euróárfolyamnál!) =719,3 milliárd növekedést jelent (719 300 000 000)
    Ez több, mint amibe a 4-es metró /jelen pillanatban/ kerülne.”
  • 83. rambla 2010. február 12. 18:04
    „Léni!
    A szavazás napján zárd magadra az ajtót és a kulcsot dobd a klotyóba!
    Véletlen sem szabad elmenned otthonról voksolni!
    :-)”
  • 82. kispacni 2010. február 12. 18:04
    „79 és 80-nak.

    Lehet, hogy szólni kéne nekik, hogy emeljék az államadóságot, mert a lefaragással eddig forditott eredményt sikerült elérniük :-))”
101 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyen lesz az új, kecskeméti Mercedes?

Bár csak 2012-ben kezdődik meg a szériatermelés a kecskeméti Mercedes-autógyárban, a szakportálok már most grafikákkal, fantomképekkel vetítik előre a jövő járműveit. Tovább olvasom