Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Letöltendő börtönt kapott egy uniós pályázatokkal seftelő férfi

Befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, aki egy közhasznú szervezet elnökeként pénzért ígért segítséget egy uniós pályázaton.
Az ítélet végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették. Oroszi Márta tanácsvezető bíró a vádlottat továbbá 5,6 millió forint vagyonelkobzásra ítélte, és kötelezte a több százezer forintot kitevő bűnügyi költségek megfizetésére is. Vitányi Ferenc vádlott közhasznú egyesületként működő civil szervezet elnökeként a határon túli kapcsolatok ápolásával foglalkozott, valamint pályázatok elkészítéséhez nyújtott segítséget.

A vádlott 2007 őszén felajánlotta egy Szerbiában bejegyzett gazdasági társaság vezetőjének, hogy segít egy uniós pályázat sikeres lebonyolításában. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta, hogy nem volt olyan pályázati lehetőség, amelyben részt vehetett volna a szerbiai társaság. A vádirat szerint a vádlott több alkalommal ígéretet tett arra, hogy kormányzati személyeknél, brüsszeli hivatalnokoknál közbenjár azért, hogy sikeres pályázat révén uniós pénzhez jusson a pályázó. A pályázat sikerének fejében 70 ezer eurót kért, ebből 20 ezret számla nélkül.

A vádlott a 20 ezer eurót 2007. november 30-án egy kecskeméti csárda mellékhelyiségében átvette a szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű sértettől. Az átvett pénzből később 13 500 eurót visszafizetett. A tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor hangsúlyozta: a vádlott megvalósította a befolyással üzérkedés bűntettét.

Az 57 éves berettyóújfalui vádlott a bírósági perben tagadta, hogy pénzt vett át a sértettől, azt azonban elismerte, hogy a sértettel többször találkozott. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott nem vett részt a tárgyaláson, védője fellebbezett, ezért a per a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Olvasóink írták

  • 1. klj-54 2012. november 19. 18:10
    „A betegét megölő doktornő pedig megúszta felfüggesztettel!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra van áram, kinyitott a félegyházi uszoda

Visszakapcsolta az áramot az EDF DÉMÁSZ, így november 17-én, szombaton délelőtt újra kinyitott a… Tovább olvasom