Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Lilába borult a Puskás stadion - galéria

Kecskemét - Kedd este együtt ünnepelt játékos és szurkoló a Magyar Kupa győzelem után. Egy felejthetetlen futballeste beszámolója és képei a Puskás Ferenc Stadionból.
Több mint 2500 kecskeméti szurkoló utazott fel kedden Budapestre, hogy a helyszínen szurkolja ki a 100 éves KTE-Ereco első kupagyőzelmét. A lila-fehér szurkolók végig fergeteges hangulatot teremtettek a 90 perc során, majd a lefújást követően igazi fiesztát varázsoltak a sokat megélt Puskás stadionba.

Lilába borult a Puskás stadion - KÉPGALÉRIA (Fotók: Kiss András)

A kecskeméti szurkolók úti beszámolója:

A klub által szervezett buszok a Széktói stadion elől indultak, míg a fanatikusabb drukkerek a piacnál gyülekeztek. Három óra magasságában aztán mindenki megindult, vagy az autópályán vagy a régi ötösön. A hangulatra sehol nem lehetett panasz, de a Régimódi Urak és az I. Pálinka Hadtest által szervezett járműveken már a meccs előtt is fieszta hangulat uralkodott. Az utat végigszurkolták és énekelték, majd a szokásos Alsónémedi megálló következett, ahol végig folyt a sör és szólt a „hajrá lilák!", majd mindenki a rendőrök által kijelölt parkoló felé vette az irányt. Amerre az ember csak nézett lila-fehér zászlókat és sálakat látott. Szinte percenként érkezett egy autó vagy egy busz, még a rendőrök arcán is látszott a meglepettség. Rendőri felvezetéssel elindultunk a Puskásba. Az utakat és a kereszteződéseket lezárták, hogy a több száz méteres kecskeméti konvoj zavartalanul a stadionhoz érjen.

A srácokat a Dózsa György út felöli bejáratnál érte az első sokk. A három napig készített zászlókat és két rudas drapériákat a PVC csövük miatt a biztonsági szolgálat nem engedte fel a lelátóra. Érdekesség, hogy eddig minden helyszínre bevihetőek voltak az ilyen lengetősek, de úgy tűnik itt más volt a módi. A szurkolók azonban nem hagyták, hogy ez elkeserítse őket, kihúzták a csöveket, és amit csak tudtak bevittek a stadionba. Fél órával a meccs előtt döbbenten konstatálták, hogy már több mint ezer kecskeméti foglalt helyet a szektorokban. A másik érdekes dolog, hogy Kecskeméten a jegyeket úgy osztogatták, hogy mindegy melyik szektorba szól, hisz majd úgyis beengednek mindenkit. Hát ez sem így volt… Kezdődött a kerítésen kiadom a jegyem, hogy egy helyen legyek a szurkoló társaimmal akció. Végül ez sikerrel zárult és a meccs előtt negyedórával már kikerült minden drapi, előkerült a megafon és máris zúgott a Kecskemét, Kecskemét! Áttekintve a másik szektorba, azt kellett mondanunk, hogy a Hírös városból többen érkeztek, mint a bajnokcsapat otthonából.

Elkezdődött a meccs és alig telt el egy perc és máris mindenki tombol a lila-fehér oldalon. Foxi fejesével azonnal megszereztük a vezetést, majd jött megint a Tököli-Foxi páros és máris 2-0 állt a kijelzőn. A félidő derekán a kápó már a „Kupagyőztes!" rigmust skandálta, de azért még mindenki óvatos volt, még ha ezt jó is volt kimondani. A második játékrészben már szinte az összes kecskeméti állva biztatta fiait és azt kell mondanunk, hogy az ország egyik leghangosabb táborát a mérkőzés nagy részében leszurkolták KTE drukkerei. A harmadik találat után aztán robbant a lelátó. A korláton átmászva szinte bedöntötték a felállított kordont a szurkolók, csak a biztonsági személyzeten múlott, hogy nem borult el minden. Gyorsan kaptunk egy gólt így az utolsó percekig izgulni kellett, de nem lett baj. Először Magyar Kupa győztes a Kecskemét! A játékosok együtt ünnepelték a szurkolókkal a győzelmet és elkezdődött a kecskeméti fieszta. Mindenki kérdően tekintett a másikra és látszott rajtuk, hogy magukba azt kérdezik: "Te ezt elhiszed?". Közel fél órás bulizás után mindenki ment a buszához és indultak vissza a főtérre, hogy együtt ünnepeljenek életük mérkőzése után. A sokk látszott mindenkin, hisz a buszon percekig néma csönd uralkodott. Aztán egy ittas hang megszólal egy kapucni alól. - Gyerekek mennyi lett a meccs? 3-2? Mi nyertünk? Úgy érzem, ekkor tudatosult mindenkiben az, hogy a 2011-es Magyar Kupa győztese a Kecskeméti TE lett.

A hazaút szinte padlógázzal volt végig, hisz sietni kellett a csapat elé. Ám így sem sikerült odaérni, hisz amikor a színháznál megállt a buszunk, akkor láttuk, hogy a csapat már a főtéren ünnepel. Sprintelve odaérkeztünk, előkerült néhány zászló és egy tűz is, miközben a csapat játékosait hívták az ideiglenes "színpadra". Néhányan még fotózkodtak a Magyar Kupával, a másik fele meg sörért rohangált az egyik közeli kávézóba. A mulatság után a fanatikus szurkolók egy csoportja elindult egy belvárosi kocsmába, hogy átmulassa az éjszakát, és közben a tévében visszanézzék a meccset. A hangulatra itt sem lehetett panasz, bár a tulajdonos megkért mindenkit, hogy legyenek halkan, hisz hivatalosan nem volt már nyitvatartási idő. Egy másik belvárosi helyen a csapat játékosainak zártkörű bulit szerveztek, ahová néhány bennfentes szurkoló is eljutott. A reggelig tartó hepajban szinte a csapat összes tagja részt vett, méltón megünnepelve a KTE első kupagyőzelmét.

Olvasóink írták

  • 2. eldorádó 2011. május 18. 22:19
    „Tököli a király!”
  • 1. mackósajt 2011. május 18. 18:55
    „Gratula a Kecsónak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél millió liter bázisolajat adtak el üzemanyagként

Különösen jelentős értékre elkövetett adócsalás és jövedékkel való visszaélés miatt indult per 24 vádlott ellen. Tovább olvasom