Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Lisszaboni szerződés: már vágják a centit Brüsszelben

Kecskemét – Az Európai Unió működését hatékonyabbá tevő lisszaboni szerződés december 1-jén lép életbe. Ennek jegyében tartott sajtószemináriumot az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája Kecskeméten.
Illusztris környezetben gyülekeztek az újságírók péntek délelőtt. A festői szépségű Piaristák terén álló impozáns tudásbázis, a Katona József Könyvtár adott otthont az Európai Parlament bemutatására és az azzal kapcsolatos aktualitásokra fókuszáló szemináriumnak. A sajtóeseményt Czugler Annamária, az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodájának PR-attaséja nyitotta meg.

A fogyatékossággal élő EP-képviselő, Kósa Ádám - aki többek között elnöke a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének is – szakképzett jeltolmács segítségével tartotta meg előadását. A jogi és sportszervező menedzseri végzettségű fideszes politikus hangsúlyozta, az unió és a tagországok együttműködése gyümölcsözőbb lesz, mint korábban bármikor: a lisszaboni szerződés új irányt mutat mindenkinek, a magyaroknak is.

A június 7-i megválasztása óta elért eredményeket bemutatva Kósa kiemelte, hogy az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval, illetve ugyanezen végrehajtó szerv gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagjával, Joaquin Almuniával is egyeztetett. A plenáris munka során két nyitóelőadást is tartott, a foglalkoztatási rendelettel és az antidiszkriminációs irányelvvel kapcsolatban pedig írásbeli kérdéseket fogalmazott meg. A vasúti biztonság ügye mellé is odaállt, illetve állást foglalt az ILO-egyezményekről és a nők jogainak védelméről is.

Jelentős eredmény, hogy Kósa Ádámot alelnöknek választották az Európai Néppárt Bioetikai munkacsoportjának november 25-i ülésén. A tisztség különösen fontos, hiszen a lisszaboni szerződés hatályba lépését követően a tagállamoktól meg kell követelni olyan jogokat is, minthogy genetikai tulajdonságai alapján senkit sem lehet diszkriminálni. A munkacsoport fő témái között az állatkísérletek kérdése, valamint a határokon átívelő egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő betegek jogai és a szervátültetések kérdésköre szerepel.

Az Európai Parlamentben Bács-Kiskun megyét képviselő Kósa Ádám előadása után a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács titkárságvezetője ismertette a regionális nagyberuházások jelenlegi állapotát. A világválság hatására törvényszerűen visszaesett a gazdaság és az ipar, de Széll Péter beszámolójából megtudhattuk, hogy a nehézségek ellenére egyre nagyobb sikereket ér el a beruházás-ösztönzés. A Dél-alföldi Régióban tendencia, túlnyomó többségben vannak a természeti értékek kihasználását célzó gyógyfürdő-beruházások.

A folytatásban a Világgazdaság újságírója, Urkuti György szólalt fel. A lisszaboni szerződéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az EU jogi személlyé válik, az Európai Parlament nagyobb jogkört kap. A kettős többséget 2014-től az jellemzi, hogy a döntéshez a tagállamok 55 százaléka és a népesség 65 százaléka kell. A blokkoló kisebbségnek pedig négy tagállam és a népesség 35 százalékának egyetértése szükséges. Elegendő egymillió állampolgár aláírása egy adott témában, és máris az Európai Parlament asztalára kerül.

Olvasóink írták

  • 10. igaz1017 2009. december 18. 08:37
    „Sürgősen ki kellene lépnünk.”
  • 9. spaceboy 2009. november 28. 20:15
    „Komolyan javaslom minden rajongonak az 1984-et olvasasra, sajnos e fele rohanunk.”
  • 8. spaceboy 2009. november 28. 19:56
    „A nyalokkal ellentetben EN atneztem a szerzodest es csak egy pozitivunm van benne, kimondja , hogy az eu-bol ki lehet lepni.”
  • 7. aranka2 2009. november 28. 18:15
    „Kis idióta nacionalistáinknak persze nem tetszik az unió, mert számtalan más előnye mellett nem engedi, hogy szlovák, román, stb elvtársaikkal szabadon egymás torkának ugorjanak.”
  • 6. AntoniusXXI 2009. november 28. 18:11
    „az európai uniós alapismeretek című kurzust ajánlom a figyelmetekbe kedves világvégét kiáltó, alulszocializált fórumozók!”
  • 5. gszlaszlo 2009. november 28. 17:32
    „akkor ennek a négy előttem szóló géniusznak egy kis kötelező olvasmány (meg persze az utánam jövő többi okosnak is):

    http://w.blog.hu/2009/11/17/alapitvanybol_birodalomba”
  • 4. cyt 2009. november 28. 17:06
    „A liszaboni szerzodessel megkezdodik az EU visszafejlodese. Hamarosan egyre nyilvanvalobba fog valni, hogy a NEPEK mast akarnak, mint azon vezetoik, akik lelkesen liszaboni szerzodes partiak. Ne feledjuk, hogy a 27 tagallam alig egy-ketojeben volt nepszavazas a dologrol. Ennek meg lesz visszautoje, az biztos. Nem is tul sokara...”
  • 3. Lenry 2009. november 28. 15:53
    „szomorú nap lesz az Európa történelmében”
  • 2. spaceboy 2009. november 28. 14:18
    „Orwellcsak 25 evet tevedett!”
  • 1. Sziszifusz 2009. november 28. 14:11
    „Kezdhetik a terrort!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kecskemét adományt küld Ukrajnába

Beregszász polgármesterének kérésére Kecskemét városa kétmillió forint értékben küldött humanitárius… Tovább olvasom