Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Ma adják át Kecskemét első csillagvizsgálóját

Bár a hivatalos megnyitó csak ma délután lesz, mi már ott jártunk, és megvizsgáltuk a csillagvizsgálót.
Ma 16 órakor ünnepélyesen átadják Kecskemét csillagvizsgálóját. Történelmi esemény ez – mondja vezetőnk, Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium főmunkatársa -, hiszen Magyarországon eddig tizenhat csillagvizsgáló működött (ebből kettő Bács-Kiskun megyében: Baján és Kiskunhalason), de hiába volt Kecskemétnek planetáriuma (Budapest és Eger mellett), városunkban nem volt lehetőség élőben megfigyelni az égitesteket. – A planetáriumban ugyanis csillagos égbolt hű mását vetítik ki egy kupolára, és elsősorban csillagászati témájú ismeretterjesztés, oktatás és szórakoztatás zajlik. A vetítést egy speciális gép végzi, mely lehetővé teszi az égbolt ábrázolását a Föld bármely pontjának és bármely időpontnak megfelelően. A csillagvizsgálóban pedig a valódi égitesteket figyelhetjük meg a távcsövek segítségével.

- Amikor a nyolcvanas években a planetáriumot el kezdték építeni, ugyan eredetileg terveztek mellé csillagvizsgálót, de a már akkor is nehéz gazdasági helyzet miatt, végül nem épült meg. No de félre a keserű múlttal, mert teljesült a régi vágy, bemutató csillagvizsgálója nyílik Kecskemétnek!

Csillagvizsgáló Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

Új épület, új lehetőségek

A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Kara az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében uniós pénzt nyert egy új természettudományi épületszárny megépítésére. Az új épületben szaktantermek, előadótermek és kísérleti laboratóriumok mellett helyet kapott egy nagyon modern, magyar mechanikával felszerelt csillagvizsgáló is.

– A kupolában két távcső található. Egy 40 cm-es tükrös távcső (Meade LX 200-as), az éjszakai objektumok tanulmányozásához, valamint egy 10 cm-es, speciálisan Nap megfigyelésre tervezett lencsés távcső (Lunt Solar System). A két műszer egy közös tengelyrendszeren foglal helyet, melyet egy bonyolult vezérléssel láttak el. A vezérlés nem csak önállóan megkeresi és követi az égitesteket, hanem arra is képes, hogy akár internet kapcsolat segítségével, távolról is teljes körűen lehessen irányítani. Az ilyen távcsövet szokás robottávcsőnek nevezni, mert akár a világ túlsó feléről is megmondjuk neki, hogy mit és meddig fotózzon, a távcső pedig végrehajtja emberi beavatkozás nélkül, sőt még az elkészült fotókat is elküldi.

Csillagvizsgáló Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

Az oktatást a főiskola a Kecskeméti Planetárium szakembereivel közösen szervezi, mely során a hallgatók megismerkedhetnek a csillagászati alapfogalmakkal, a csillagképekkel, a naprendszerrel, a csillagok életútjával, megtanulják használni rendeltetésszerűen a távcsöveket, valamint - fő célként - felkészülnek óvodás és kisiskolás csoportok számára érthető játékos ismeretterjesztő foglalkozások megtartására. A csillagászat ugyanis kisgyermek korban különösen alkalmas a gyerekek érdeklődésének a felkeltésére a természettudományok iránt.

Távvezérelt kupola és távcső

A szervezett csoportlátogatásokon a megjelentek érdekes előadásokat hallhatnak a Planetárium csillagászaitól és a főiskola illetékes dolgozóitól, megismerkedhetnek a távcső kezelésével, és bemutatókon vehetnek részt, melyek alkalmával a Naprendszer leglátványosabb objektumait figyelhetik meg a távcsöveken keresztül. A főiskola különös gondot fordít az iskolai csoportoknak szánt bemutatókra, de előzetes egyeztetés után más intézmények, vagy akár magánszemélyek, csoportok, családok számára is lehetőség van a csillagászati bemutatókra.

Csillagvizsgáló Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

A tudományos munkavégzéshez is tökéletesen alkalmas a csillagvizsgáló; a kupolát és a távcsöveket távvezérléssel, egy összehangolt informatikai rendszer kereteiben lehet irányítani, így bonyolult, hosszú expozíciós időt igénylő asztrofotókat lehet készíteni a CCD kamerával, illetve a megfigyeléseket teljesen automatizáltan, távoli számítógépről is el lehet végezni. Mivel a technikai paraméterek adottak, nem kizárt, hogy más kutató intézetekkel együttműködve komolyabb tudományos projektben is szerepet vállalhat Kecskemét új csillagvizsgálója, és új felfedezések részeseivé válhatunk. – Például, ha a bajai csillagvizsgáló munkatársai, akik egyébként is nagyon sokat segítettek a kecskeméti intézmény létrejöttében, felfedeznek egy különlegességet az égen, ráirányítják a mi távcsöveinket is, és mi is részt vehetünk az események rögzítésében, feldolgozásában.

Olvasóink írták

  • 3. kalkutta 2011. április 04. 17:45
    „Te Kamu,
    Ha fontért vásárolsz akkor akkor ilyen felesleges pénzt költő egyének biztosan nincsenek az "életedbe". Legfeljebb Irakot hamis indokokkal megtámadó politikusok.
    Amúgy van némi igazad, ez egy nagyra nőtt amatőr távcső. Bár a nullához képest nagy előrelépés.”
  • 2. babfozelek 2011. április 04. 13:43
    „És Szegednek mikor lesz szép felújított csillagvizsgálója? Tiszta szégyen, ahogy ott kinéz minden, repedt fal, ócska berendezés. A nagy távcsőbe bele sem lehet nézni...”
  • 1. KamuNeni 2011. április 04. 09:35
    „Es minek ehhez az unnepseg? Az en Satellite antennam is magatol egy nagyon bopnyolult vezerles segitsegevel koveti a muholdat amit 40 fontert vettem az ebayen. Van egy nagy 30 centis tavcsovem is ami egy nagyon bonyolult vezerlessel ellatott szerkezettel van ellatva es kepes magatol kovetni a bolygokat es csillagokat annak alapjan hogy hogy programozom be, (a piacon vettem 60 fontert) Van egy kisebb 7 centis tavcsovem amivel tudom a napot nezni ha nap szurot teszek ra es ha rateszem a masik allvanyara akkor egy bonyolult vezerlesi szerkezettel kepes kovetni a napot amig le nem nyugszik. ( a piacon vettem 5 fontert)

    Persze unnepseget nem csinaltam es nem koltottem nem letezo penzem olyan hulyesegre es a polgarmestert se hivtam meg ra es meg ebedet se csinaltam miatta. SIman be allitottam oket es neztem a csiallagokat veluk. Mindenfle unnepseg nelkul is mukodtek. Az mellett ha akarok egy kis epuletet nekik epiteni kint hatul akkor megepitem es nem fogom a polgarmestert kihivni (fizetessel) es nem fogok unnepi ebedet es vacsoarat csinalni senkinek. Megepitem es beteszem a tavcsoveimet es nezem az eget es almodozok egy jobb vilagrol ahol nincsenek ilyen feleslegesen penzt kolto egyenek az eletembe.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kecskeméten 17,7% a 62 év felettiek aránya

Múlt heti ülésén elfogadta a közgyűlés Kecskemét idősügyi koncepcióját, amely a Nyugdíjasok Megyei Jogú Városi Szövetségével együttműködésben készült. Tovább olvasom