Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Megkezdődött Kolompár Orbán bírósági tárgyalása

Megkezdődött a Kolompár Orbán és öt társa ellen indított büntetőügyek tárgyalása hétfőn a Kecskeméti Városi Bíróságon; az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét és társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, jelentős értékre elkövetett sikkasztással, számviteli fegyelem megsértésével és magánokirat-hamisítással vádolja az ügyészség.
Steigler Lászlóné Rédei Rita ügyész a vádiratot ismertetve közölte: az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA) roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert 13 millió forintos összegből folyósított 7,2 millió forint egy részével valótlan tartalmú számlákkal számoltak el. Emiatt a vád jogosulatlan gazdasági előny megszerzése.

A vád szerint 2006 novemberében a támogatásból 2,679 millió forinttal úgy számolt el a programot lebonyolító kiskunmajsai szervezet, hogy a bizonylatokon szereplő gazdasági tevékenység valótlan volt, mivel nem a bizonylatokon szereplő időpontokban, hanem később valósult meg.

Az ügyész ismertetése szerint a másodrendű vádlott, Kolompár Lászlót (aki OCÖ-képviselő is) a foglalkoztatási programban részt vevő cég képviselőjeként három rendbeli magánokirat-hamisítással vádolják, mert cége számlatömbjét átadta Kolompár Orbánnak és feleségének, a harmadrendű vádlott Kolompár Orbánnénak.

Az ügyészség szerint az OCÖ-elnök feleségének tudomása volt arról, hogy a számla valótlan tartalmú, ezért magánokirat-hamisításban bűnsegédlettel vádolják.

Hunyadi Lászlóné negyedrendű vádlottat, aki adminisztrátorként dolgozott a Kolompár Orbán által vezetett, a támogatást elnyerő Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezetnél, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében bűnsegédlettel vádolják.

A másik ügyben a budapesti VI.-VII. kerületi ügyészség által emelt vádat ismertetve Steigler Lászlóné Rédei Rita közölte: Kolompár Orbán az OCÖ elnökeként arra utasította a roma érdekképviselet pénztárát, hogy utólagos elszámolásra négy részletben összesen 5 millió 70 ezer forintot fizessen ki, de azzal nem számolt el, a kár nem térült meg. A roma politikust ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével és számviteli fegyelem megsértésében bűnsegédlettel vádolják.

Szalai Péternét, az OCÖ korábbi gazdasági vezetőjét ötödrendű, Molnár Ferencnét, a hivatal könyvelőjét hatodrendű vádlottként számviteli fegyelem megsértésével, illetve bűnsegédlettel vádolják.

A tárgyaláson Kolompár Orbán vallomást tett az OFA-támogatással kapcsolatos ügyben. Védekezéséhez egy doboznyi iratot hozott magával, amelyeket a bírósági tárgyaláson részben ismertetett is, majd az egészet átadta Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bírónak.

Kolompár Orbán azt mondta, szervezetéből egyetlen forint sem került ki, az átutalt összeget bérre és járulékra költötték, a programot végrehajtották, a támogatási szerződés felbontása miatt pedig beperelte a közalapítványt.

Olvasóink írták

  • 1. valoperes_zugugyved 2009. november 16. 12:42
    „kALAMPÁR,GYALÁZTAD A ZÁSZLÓNKAT,EZÉRT BÜNHÖDNI FOGSZ.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szilvásy szerint Zuschlag nem tudta, hogy lehallgatják

A volt titokminiszter szerint Zuschlag János egykori szocialista képviselő nem tudhatta, hogy lehallgatják a telefonját. Tovább olvasom