Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Mercedes-gyár Kecskeméten: esély egy jobb életre

Kecskemét - A beruházás 2500 munkahelyet teremt, a beszállítókon keresztül pedig további 10 ezret. Ez a nagyszabású projekt hozhatja meg az áttörést a dél-alföldi régiónak.
Jóllehet az épülő kecskeméti Mercedes-gyár csak 2012-ben kezdi meg a termelést, de már 2009-ben vesz fel munkaerőt. A pozíciónak megfelelő szaktudáson kívül a német nyelv ismerete is feltétel.

A német precizitás még a régi, nimbusza jottányit sem kopott meg. A gazdasági világválság ellenére az eredeti tervek szerint halad a Daimler-Benz magyarországi beruházása: a földmunkák végeztével már javában folyik az építkezés a majdani kecskeméti Mercedes-autógyár területén. Első lépésként a fényezőüzem készül majd el, a 800 millió eurós beruházás gyümölcseként 2012-ben indulhat meg a termelés.

A városvezetés vállalta, hogy a komplexumnak kijelölt 440 hektáros mezőgazdasági területet iparivá átminősítve értékesíti a beruházónak, illetve megépíti a bekötőutat. Utóbbi hiányában nem is kezdődhettek volna meg az építési munkálatok. A minőségét és terhelhetőségét tekintve egyaránt autópálya színvonalú, 1108 méteres szakasz a kerékpárúttal együtt 357 millió forintba került. Ebből 250 milliót pályázati forrásból, 107-et saját költségvetéséből biztosított az önkormányzat.

Áldozatokat azonban kell és érdemes is hozni, hiszen az épülő gyár közvetlenül 2500, közvetve pedig – beszállítók révén – további 10 ezer munkahellyel kecsegtet. A monumentális projekt jelentőségéről sokat elárul, hogy az Európai Bizottság július 16-i határozatában jóváhagyta Magyarország 111,5 millió eurós (közel 30 milliárd forintos) támogatását a Daimler AG tulajdonában lévő Mercedes-Benz Hungary részére.

Ennél mi sem tükrözi jobban, hogy a Mercedes honi szerepvállalása nemcsak Kecskemétnek és Bács-Kiskun megyének az érdeke, hanem a dél-alföldi régión túlmenően az egész országnak. Szakértők előrejelzése szerint a befektetés a bruttó nemzeti össztermék (GDP) egy-másfél százalékos növekedését eredményezi.

A nagyszabású projekt meghozhatja az áttörést a dél-alföldi régiónak.
A nagyszabású projekt meghozhatja az áttörést a dél-alföldi régiónak.

A németeknek ez egy üzleti lépés, több ezer magyarnak viszont esély a jobb életre. Utánanéztünk, mire számíthat a reménykedő munkavállaló. Michael Friess, a Mercedes Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a gyárhoz vezető bekötőút július 16-i átadásán kijelentette, hogy megkezdték a magyar munkaerő toborzását, és igen pozitívak az eddigi tapasztalataik.

Ehhez képest az autómárka magyar nyelvű internetes oldalára látogatva az állásajánlatok helyett az alábbiakkal szembesültünk: „Köszönjük megtisztelő érdeklődésüket a vállalat és az új beruházás iránt. Pillanatnyilag még nem tudunk pontos információt nyújtani arról, hogy mikor kezdjük el a toborzást. Amint konkrét állásokat írunk ki, ezeket megtalálja honlapunkon."

A majdani állásajánlatoktól függetlenül a pályázatokat egy megadott e-mail címre, illetve egy rastatti postai címre várja a cég. A Daimler karrierportáljára érkezve arra lettünk figyelmesek, hogy 4 végzettségi szint, 15 munkakör és 138 város szerepel a lajstromban. Achentől Zwenkauig színes a paletta, Kecskemétet azonban hiába keressük a felsorolásban, nem találjuk. Sztipichné Kozári Edina kommunikációs vezetőt kerestük fel, hogy oldja fel a munkaerő-toborzás ellentmondásait.

– A megadott címekre már rengeteg pályázat érkezett, a konkrét állásajánlatokat egyelőre azért nem tüntettük fel, mert még nem tisztázott a munkaerő felvételének időpontja és a pozíciók pontos leírása – tudtuk meg Sztipichné Kozári Edinától. – Nemcsak a Mercedes honlapján, hanem a kecskeméti gyár hamarosan induló, önálló internetes oldalán is megjelennek majd a hirdetések.

– Valamennyi pályázó esetében elengedhetetlen a német nyelvtudás – tette hozzá a kommunikációs vezető. – A kiválasztottak kétéves előkészítő képzésen vesznek részt, hogy profi szakemberként várják az üzem indulását. Első körben karbantartás, automata technológia, mérési technika, elektromosság, elektronika, mechatronika, logisztika, fényezés és szerelés munkakörökben hirdetünk felvételt.

Munkavállalók, figyelem! Szaktudás és német nyelv! A többit bízza a Mercedesre!

Harc a németek kegyeiért

Szlovákia a közelmúlt sikeres tenderei; a Kia és a Peugeot új felvidéki gyára, valamint a Volkswagen-konszern pozsonyi üzeme után nem bírt volna el egy ekkora beruházást, így Magyarország ellenfele Szerbia kiesése után Románia és Lengyelország maradt. Az sem volt egyértelmű, hogy Kecskemét lesz a befutó, ha hazánkba érkezik a Mercedes, hiszen sokáig Zalaegerszeg is lobbizott. Mindkét megyeszékhelyről elmondható, hogy a Daimler-Benz kedvező költségek mellett állíthatja elő a tőle elvárt minőséget. Zalaegerszeggel szemben azért esett a választás végül Kecskemétre, mert közel van a megcélzott piacokhoz, a kelet-európai beszállítókhoz, és kiváló az infrastruktúrája. A fejlett vasútvonal is nyomott annyit a latba, mint az M5-ös autópálya. Elvégre a járműveket Kelet- és Nyugat-Európába is innen szállítják, ahelyett, hogy kivinnék német logisztikai központba. Ez is előrelépés a győri Audi-gyárral szemben.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. zehn 2009. július 31. 19:06
    „Munkám miatt hetente egy-két napot Pesten töltök. Mit mondjak, idegbajos város. Kétségtelen világváros és vannak lehetőségek, bár koránt sem annyi mint gondolnánk. Nem szívesen költöznék oda. Ha ott vagyok, legalább három órát araszolok a bűzős -zajos, egészségtelen levegőjű belvárosban.”
  • 46. 620829 2009. július 31. 17:31
    „KISHABLEÁNY !
    TE DÖNTÖTTÉL JÓL...EGYÉBKÉNT Szeged nem egy rossz városka ,de a lehetőségek tárháza az BP...ez így igaz!!!”
  • 45. 620829 2009. július 31. 16:37
    „CSELAC!
    Én vagy 100 portálon fent vagyok és bár egy picit speciális, de nagyon jó kereseti lehetőséget ajánlok....tudom-tudom ...kell hozzá válllakozói és csak bruttó 125ezer ft kell hozzá.......rengeteg az érdeklődő---de nem,mert jajajajaja..egy valki elkezdte fél éve és lejár a cuccért Szegedre, felviszi és majd 100%-ot keresve eladja......az a baj, hogy a sok-sok dolgozni akaróban nagyon kevés az önállóságra törekvés és a megcsinálom-felépítem magam.....csak a csorda munka kell....no mindegy!!!”
  • 44. Lúdasmatyi 2009. július 31. 14:34
    „Láttam én már karón varjút!”
  • 43. kishableany 2009. július 31. 14:13
    „A szegedi varosvezetes peldat vehetne kecskemetrol.
    Allandoan a tudaskozpontu fejlesztes alcaja moge bujva nyomjak a penzt a varos ket nagy munkaltatojaba egyetem/ onkormanyzat es a hatterintezmenyekbe, cegekbe, holott az innovaciora epulo fejlesztes minden esetben a gazdasagi szereplokre IS tamaszkodik (cegek, ipari szereplok). ezt sajnos a strategak elfelejtettek. ketsegtelen, hogy az egyetem hatalmas tudasbazist kepvisel, azonban nincs ceg, aki befektetne esetleg a talalmanyokba.
    UI. 2 piackepes diplomaval, 8 ev munkatapasztalattal (kulfold is), nyelvekkel 1.5 evig nem talaltam szegeden normalis allast (bar interjukra behivtak, hogy megnezzenek- kis hatalmi jatekok), ekkor elkoltoztem budapestre. No comment.
    de sajnalom.”
  • 42. bélás 2009. július 31. 13:12
    „Meg még 2500-at akik eltakarítják Mindszenten és Balástyán lerakott össz 46 t német szemetet. Német nyelvtudás nem szükséges, isk.-i végz min 8 á”
  • 41. cselac 2009. július 31. 12:09
    „Tom :).

    Majd logaritmus.”
  • 40. zehn 2009. július 31. 11:26
    „Cselac. Pont ezért tettem fel a kérdést.”
  • 39. cselac 2009. július 31. 08:38
    „Aha...értem...de hülye vagyok. Hogy is lehettem ennyire pancser, hogy úgy gondoltam, a 3 hónapja meghirdetett és már betöltött, de még a honlapon fent lévő álláshirdetés már nem aktív.”
  • 38. Logaritmus 2009. július 31. 08:20
    „Cselac, Szegeden nem 20 hanem 78 meghirdetett és még betöltetlen álláshely van - már amit a Munkaügyi Központ honlapján találsz.

    http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=ak_allasajanlatok_meghirdetett_allasok”
  • 37. cselac 2009. július 31. 08:10
    „zehn: miért, csináljuk???

    Bármennyire is szeretem Szegedet, őszintén: te miért jönnél ide, mint turista? Milyen vonzerőt találnál Szegedben, mint sportrajongó? Műkedvelőként mely koncertek vonzanak Szegedre? (A SZINT-t itt felejtsük el, rétegnek szól, rétegzenékkel, nincs azzal semmi gond, de nem jelent komoly bevételi forrást).”
  • 36. Zs 2009. július 31. 08:09
    „ja...”
  • 35. 620829 2009. július 31. 07:29
    „eNGEM ÉRDEKELNE EGY E-S MERCI GYÁRI ÁRON OCCCSÓN MAX MÁSFÉL MILLA HITELBŐL LEHET MAJD?????????????”
  • 34. zehn 2009. július 31. 06:45
    „Azon kár vitatkozni, hogy jó e az országnak, Kecskemétnek a Mercedes, mert persze, hogy jó. Azon is kár, hogy Szegedre miért nem jött autógyár. Mi soha nem voltunk iparváros, nem is leszünk reményeim szerint.
    Mi iskolaváros vagyunk. Itt a kultúra, a művészetek, a sport, fürdők, szolgáltatások,idegenforgalom kell, hogy domináljon.Ezekből meg lehet élni, ha jól csináljuk.De jól csináljuk?”
  • 33. Mignon 2009. július 31. 02:37
    „Telstar!

    Igazad van!!

    A forditasod tökeletes, de szerintem itt egy "arnyalatni" különbsegröl van szo!
    A "Warnung" = figyelmeztetes, az "Achtung" = figyelem!

    De, leforditani ebben az esetben lehetne is, mint

    "ovas", "kimeles", "figyelmeztetes" is!!

    Ha en, a fönökömtöl egy "Warnung"-ot kapok (Figyelmeztetest), az nem ugyan az
    mint egy "Achtung" (Figyelem!)...............”
  • 32. TELSTAR 2009. július 30. 22:26
    „"a gépekre nem WARNING!, hanem ACHTUNG! kezdetű figyelmeztetések lesznek ragasztva. :)"

    már nem a húszfillérért, de a "warning" szinonímája németül "warnung", az "achtung" pedig ángliuséknál "attention"”
  • 31. AntoniusXXI 2009. július 30. 15:20
    „Dondongó! Az a legnagyobb baj, hogy ez a szánalmas igazság, amit leírtál. Kéne ide is valamilyen beruházás, ami katalizátorként hatna a gazdaságra. Bár talán a Mercedes-gyár felkavarja az állóvizet, és itt is elindul valami. Azért mégse vagyunk olyan messze Kecskeméttől! Hátha követi más óriás is a Daimler mintáját, ha ez beválik!”
  • 30. nemecsekerno_007 2009. július 30. 15:12
    „29.dondongó 2009.07.30. 14:59

    Sajnos igazad van, csak ezt a többség nem fogja felfogni :( A foglalkoztatottak kb. 60%-át gyakorlatilag az állam alkalmazza. Szép dolog. A helyi vállakozások ebbôl az újraelosztásból részesülnek. A Mercedes, Audi meg a többi "r*hadt" multi, meg a magyar kis- és középvállalkozások azok akik ennek a költségét megtermelik.
    Ezt se fogja fel a többség :(

    Egyébként a helyi vállalkozások közül is van pár amelyik nem függ a helyi piactól, ha van esze v. nincs valami kapcsolata befolyásos ürgével v. nem csúsztat borítékot a megfelelô embernek.

    Mondok egy példát:
    - Mennyivel egyszer?bb a megyei v. a helyi önkormányzat büféjét üzemeltetni, mint mondjuk a Mercedes-nek alkatarészeket gyártan (esetleg fejleszteni)Nyílván a 1,5%-os GDP részesedés nem fánkokból meg szalámis zsömlékbôl jön össze :)”
  • 29. dondongó 2009. július 30. 14:59
    „Szeged két legnagyobb munkáltatója az önkormányzat és az egyetem. Az a kevés gyár is csődbe ment, ami volt. Mivel ez a két munkáltató alapvetően költségvetési forrásból működik, ezért a város megélhetése lényegében az állami újraelosztástól függ. A helybeli piaci vállalkozások is az újraelosztott jövedelmet birtoklókért vetélkedik a kínálati piacon.”
  • 28. nemecsekerno_007 2009. július 30. 14:51
    „Néhány fontos dolog a cikkbôl:

    "A pozíciónak megfelelő SZAKTUDÁSON kívül a NÉMET NYELV ismerete is feltétel."
    Nem az igeidôk ismerete, hanem beszédkészség, ha a német fônök kérdezi akkor tudjon válaszolni. Lehet azt mondani, hogy tanuljanak megy magyarul :) Majd ha mi építünk gyárat Stuttgart-ban, akkor lehet mondani :)
    Kíváncsi vagyok, hogy hány munkanélküli felel meg ezen kritériumoknak.

    "a bruttó nemzeti össztermék (GDP) egy-másfél százalékos növekedését eredményezi"
    az oktatási szektornak"

    talán lehetne némi beleszólásuk abba, hogy milyen szakembereket és hogyan képezzen a magyar oktatás. az oktatás milyen választ tud ezen kihívásra adni? A beszállítók vajon milyen támogatást kapnak a magyar államtól. Itt nyílván nem pénzre gondolok, elég lenne ha az ügyintézéssel segítenék ôket vagy mondjuk kikérnék a véleményüket a szakemberképzéssel kapcsolatban. Persze nem azokra a "beszállítókra" gondolok akik a fánkot viszik a büfébe :)”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dráma! Megverte élettársát, majd kiugrott az ötödikről

Kecskemét - A férfi azt hitte, hogy egy családi perpatvar közben megölte élettársát. Tovább olvasom