18. lepkehalo 2012.06.07. 12:42
Egyáltalán nem vagyok elnéző, kedves Lepkeháló. Ellenkezőleg, gyakran szembesülök azzal a megjegyzéssel, hogy olykor már-már elviselhetetlenül maximalista vagyok. Magammal szemben valóban, különösen pedig a hivatásommal összefüggő dolgokban. Ez pedig egyúttal azzal is jár, hogy számomra az "elnéző" magatartás általában a közömbösséget, a problémák, ilyen-olyan magyarázattal ellátott megkerülését jelenti, amelytől viszolygok is rendesen minden nap, mert az ilyesmit nemcsak nehezen viselem, hanem meg sem tűröm a környezetemben. Sokan nem is bírják velem... A maximalizmusom pedig abban áll, hogy igyekszem a helyzeteket a lehető legjobban, legmélyebben megérteni, hogy a megoldást és a következményeket az egyén és közössége(i) számára optimális, de legalább a kívánatost megközelítő irányokba terelhessem. Ehhez nem utolsó sorban körültekintő tájékozódás és higgadt, indulatmentes mérlegelés is szükséges. Meg sok egyéb (több éves, évtizedes… Tovább olvasom »
18. lepkehalo 2012.06.07. 12:42
Egyáltalán nem vagyok elnéző, kedves Lepkeháló. Ellenkezőleg, gyakran szembesülök azzal a megjegyzéssel, hogy olykor már-már elviselhetetlenül maximalista vagyok. Magammal szemben valóban, különösen pedig a hivatásommal összefüggő dolgokban. Ez pedig egyúttal azzal is jár, hogy számomra az "elnéző" magatartás általában a közömbösséget, a problémák, ilyen-olyan magyarázattal ellátott megkerülését jelenti, amelytől viszolygok is rendesen minden nap, mert az ilyesmit nemcsak nehezen viselem, hanem meg sem tűröm a környezetemben. Sokan nem is bírják velem... A maximalizmusom pedig abban áll, hogy igyekszem a helyzeteket a lehető legjobban, legmélyebben megérteni, hogy a megoldást és a következményeket az egyén és közössége(i) számára optimális, de legalább a kívánatost megközelítő irányokba terelhessem. Ehhez nem utolsó sorban körültekintő tájékozódás és higgadt, indulatmentes mérlegelés is szükséges. Meg sok egyéb (több éves, évtizedes előzmények) is, amelyet azonban nyilvánvalóan nem lehet mindenkitől minden ügyben elvárni. A paksi atomerőmű diszpécseri szolgálatát például semmi szín alatt, semmilyen körülmények között nem merném elvállalni egyetlen percre sem, és még az ott dolgozó mérnökök kioktatása, a munkájuk rögtönzött, frappáns, netán indulatos "értékelésének" a gondolata is távol áll tőlem. Ha ilyesmibe kezdenék, azt nyilván csak a társaságomban lévők mulattatása okán tenném. Tudja, mint elefánt a porcelánboltban. :D
Ugye, ha most ismét elolvassa a korábbi szavaimat, akkor már nem lát engem elnézőnek? :)
Legyen szép és derűs a napja! :)
Ebben az életkorban a kölykök, kivált a fiúk, roppant találékonyak, impulzívak, és meredek ötleteik támadnak, amelyeket szinte azonnal a harci, rivalizáló szellem feléledése követ, vagyis hacsak lehet, meg is valósítják őket, tekintet nélkül arra, hogy veszélyes-e. Sőt, olykor éppen abban lelik a kedvüket, hogy a veszedelmes helyzetekben igazolják magukat, kiérdemelve a társ(ak) elismerését (meg merem csinálni, vagány vagyok, célba találok, legyőzlek, jobb vagyok nálad, erősebb, bátrabb - netán okosabb -, stb., stb.).
Ez is ilyen játék volt, amelyben talán a feladat kiadójával (és általában a rájuk kényszerített renddel) szembeni, tudattalan, vagy éppen tudatos ellenállás, lázadás is tetten érhető. Mindezt - és ebben egyetértek több hozzászólóval, akár csendben, akár indulatosan kérdezik - a velük foglalkozó felnőtteknek, tanárnak, gyakorlatvezetőnek is tudnia kell, és ennek megfelelő felügyeletet kell biztosítani a számukra, mondjuk, legalább hallótávolságból. Még akkor is, ha… Tovább olvasom »
Ebben az életkorban a kölykök, kivált a fiúk, roppant találékonyak, impulzívak, és meredek ötleteik támadnak, amelyeket szinte azonnal a harci, rivalizáló szellem feléledése követ, vagyis hacsak lehet, meg is valósítják őket, tekintet nélkül arra, hogy veszélyes-e. Sőt, olykor éppen abban lelik a kedvüket, hogy a veszedelmes helyzetekben igazolják magukat, kiérdemelve a társ(ak) elismerését (meg merem csinálni, vagány vagyok, célba találok, legyőzlek, jobb vagyok nálad, erősebb, bátrabb - netán okosabb -, stb., stb.).
Ez is ilyen játék volt, amelyben talán a feladat kiadójával (és általában a rájuk kényszerített renddel) szembeni, tudattalan, vagy éppen tudatos ellenállás, lázadás is tetten érhető. Mindezt - és ebben egyetértek több hozzászólóval, akár csendben, akár indulatosan kérdezik - a velük foglalkozó felnőtteknek, tanárnak, gyakorlatvezetőnek is tudnia kell, és ennek megfelelő felügyeletet kell biztosítani a számukra, mondjuk, legalább hallótávolságból. Még akkor is, ha egyébként külön-külön némelyik kis, felnőtt formájú, de sajátosan kamasz életkori vonásokkal élő krapek kipróbáltan megbízhatónak bizonyult már, mert kettesben, netán nagyobb, felnőtt kontroll nélküli falkában már egészen más motívumok preferenciája lesz az irányadó a viselkedésükben. Mint itt is.
Másrészt - és erről is tanúskodik néhány hozzászólás - az ilyen események egyáltalán nem mondhatóak kortünetnek, vagyis az ilyen meggondolatlan játékok nemcsak a mai ("hülye" - mondják róluk sokan, pedig egy frászt azok!) gyerekekre jellemzőek, hanem mindenkor jellemzőek voltak és lesznek az ilyen korú kis fickókra. Így működik a voltaképpen még alakulófélben lévő, de roppant fogékony és kreatív agyuk, ezt pedig egy pillanatra sem szabad figyelmen kívül hagyni! Nem rosszak, nem hülyék tehát, hanem... ilyenek. Hadd ne írjam le az életkori sajátosságaikat, mert szeptemberig sem végeznék a feladattal. Én imádom őket, és a legjobban talán éppen akkor, amikor istenigazából agancsot akasztanak velem! Ezek a csaták egyenesen csodálatosak, számomra megtisztelően felemelőek, ilyenkor érzem nemcsak az ő szenvedélyeiket, hanem a sajátomat is (ez ők maguk, és szinte mindig érzik is a nyavalyások! :)), és nem csak őket fejlesztik... :) Számomra nélkülük hajítófát se érne ez a nyomorult világ!
Szívből remélem, hogy maradandó következmények nélkül, teljesen felépül ez a kis lökött görcs kölyök! És a másik kis őrült is képes lesz feldolgozni a történteket, főleg, ha megfelelő segítséget is kap hozzá, természetesen nem kizárólag és főleg nem elsősorban a társadalom bosszúját megtestesítő büntetőjogi felelősségre vonás formájában. Az önmagában nemcsak kevés, hanem egyéb formájú, alapvetően szükséges segítség híján többet árthat, mint amennyi - vitatható - haszna lehet egy ilyen ügyben, a személyiség-fejlődés ilyen fokán álló emberkének. Ismétlem: nem hülye, nem fogyatékos, nem gyengébb elmeállapotú, mint bármelyikünk, hanem kialakulatlan, és nem kizárólag a szocializációja fogyatékossága, hanem az agyi strukturálódásnak és fiziológiájának a korára jellemző, természetes állapota (pl. az amygdala túlműködése és a homloklebeny kialakulatlansága, és ezek magatartásbeli következményei) miatt is: kamasz. Felnőttnek látszik, és annak is akar látszani minden erejével, de NEM AZ! Attól még évek választják el, és ő érzi is ezt, és lavírozgat a saját határai mentén, frászt hozva gyakorta a környezetében élőkre. Ő ilyen, és nekünk legalább ennyit tudnunk kell róla.
Szeretettel, türelemmel törődni egy kamasszal, persze, sokkal nehezebb, mint a baklövései felett utólag törvényt ülni, minden felelősséget (a tudatlanságét is, pedig, hát..., ugye?) a nyakába varrva. Sőt, hovatovább a tizenkét éveseket is büntetőbíróság elé akarjuk citálni... Hát..., inkább semmit se mondok erről, mert az már nem lesz szalonképes. Nem kéne mindjárt a szülészeten falhoz vágni..., prevencióképpen, hm? Ugye, mondtam, jobb, ha nem szólok erről!
Akkor hát, a lényeg: jobbulást és teljes felépülést mielőbb - mindkettő kis őrült csikónak, testileg és lelkileg is!
(Fordított szereposztásban is megtörténhetett volna ez a szörnyű baleset, de most így esett, és a felelősséget sajnos a közvetlenül előidézőnek a jog előtt is vállalnia kell. Remélem, kap ehhez is neki való, optimális segítséget, és nem fogják őt sem cserben hagyni! Az egyéb, remélhetőleg a felelősségük tudatának nyomásával úgyszintén küzdők pedig, mint szakmailag képzett, okos, hivatalos személyek, nyilván képesek lesznek feldolgozni az eseményeket, és a rájuk vonatkozó konzekvenciák megállapítása sem fogja meghaladni a képességeiket. A cél csak az lehet, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő - legalábbis ilyen következményekkel ne. Mert a csikó csikó volt, és az is marad mindig, szóval a veszély sosem múlik el, amíg csikók ficánkolnak közöttünk. És adja az ég, hogy ficánkoljanak minél többen, mindörökké! Igyekszünk vigyázni rájuk is, még, ha olykor pokolian megizzasztanak és feldühítenek is bennünket, ugye? :))
ikonokkal!
Vérbeli kofa lett Szijjártó Péter
Ketrecben éltek a magyar túszok
Kiderült, hogyan halt meg valójában Gagarin
50 millióért engedték el Lászlót és Bélát?
26°C
Hőség: Kelebián volt a legmelegebb
Meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök
Baleset az 5-ös úton Kiskunfélegyházánál: belehalt sérüléseibe a motoros
Szombaton az egészségé a főszerep Kiskunhalason
Makói diákok a gáton
