Délmagyar logó

2018. 09. 24. hétfő - Gellért, Mercédesz 12°C | 21°C Még több cikk.

Milliárdos viharkárok Bács-Kiskunban

A bejelentett károk közel negyven százalékát a villámcsapások okozták. Az elmúlt másfél hónapban elsősorban Bács-Kiskun és Pest megyében jelentettek be komoly károkat.
A június eleje óta eltelt közel másfél hónapban több mint 37 ezer kárt jelentettek be a biztosítókhoz az időjárás okozta káresemények miatt, a becsült kárösszeg meghaladja a 2,8 milliárd forintot - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) összesítéséből.

A korábbi évek hasonló időszakával összevetve nőtt a villámcsapások okozta károk aránya: az összes kárbejelentés 39 százaléka a villámcsapások direkt és indirekt hatásával volt kapcsolatos. A felhőszakadások és villámcsapások az elmúlt hetekben is komoly károkat okoztak az országban: a szövetség összesítése szerint elsősorban Bács-Kiskun, Pest, Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Borsod megyében.

Gorda Zsolt, a Mabisz Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke a közlemény szerint hangsúlyozta: egy-egy komolyabb felhőszakadással, villámlással járó vihar néhány tízezertől több százezer, sőt millió forintig terjedő károkat is okozhat egy lakásban vagy családi házban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tolvaj járt egy kecskeméti faiskolában

Tolvaj járt egy kecskeméti faiskolában csütörtökön – közölte a rendőrség.
Tovább olvasom