Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Mindenkit lefőztek a kecskeméti szakácsok

Kecskemét híres szakácsai az ízekkel és a látvánnyal, költői pedig szavakkal, gondolatokkal hódították meg a balatonfüredieket az idei Jókai napokon.

Még év elején kötött együttműködési megállapodást Kecskemét és Balatonfüred arra, hogy a leghíresebb füredi rendezvények legfőbb partnere idén a hírös város. A május 6-8 között megrendezett füredi Jókai napok immár a harmadik olyan rendezvény volt, amelyen Kecskemét részt vett.

A megnyitót péntek délelőtt a Jókai-villában tartották. A csodálatos épület és kert méltó díszletet adott az eseménynek. A helyi hagyományőrzők a saját maguk által készített korabeli ruhákban érkeztek. A jelmezek része volt a csipkés napernyő, a kalap, némely úrnál a cilinder, így a megnyitó valóságos időutazás volt, amelynek hatását tovább erősítették az emlékező szavak is: Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész Jókai A tágabb hazáját olvasta fel, Buda Ferenc Kossuth-díjas költő az alkalomra írt prózában emlékezett arra, hogy számára gyermekként mit jelentettek a Jókai művek, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója pedig szintén a nagy íróra és korára emlékezett.

Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott: az immár huszadik, évről évre egyre több programot kínáló rendezvénysorozat célja nem csak az emlékezés, hanem az is, hogy az ifjúság figyelmét ráirányítsa: olvassanak Jókait. - Számunkra felüdülés Balatonfüredre érkezni, ez egy egészen más közeg, békebeli nyugalom és elegancia árad belőle – mondta köszöntőjében dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere.

Beszélt arról is: Jókai ezer szálon kötődött Kecskeméthez, többek között itt tanult a református jogi fakultáson, színjátszókörben vett részt, amelyben Petőfivel együtt lépett fel.

A megnyitó végén a jelenlévők megkoszorúzták az író szobrát. Dr. Zombor Gábor vajszínű rozsából készült koszorút helyezett el.

A délelőtt további részében a kecskeméti Forrás folyóirat szerkesztőségének tagjai tartottak irodalmi matinét a Bergmann cukrászdában. Fűzi László főszerkesztő, Buda Ferenc, Dobozi Eszter és Pintér Lajos költők rendkívül jó hangulatot teremtettek. A jelenlévők úgy érezhették, mintha egy hónapok óta tartó, felszabadult és érdekfeszítő beszélgetés közepébe csöppentek volna.

A Jókai díszebéd helyszíne a Blaha étterem volt, ahol polgármesterünk serlegköszöntőjét követően két mesterszakács hozott újabb dicsőséget, igazolva dr. Zombor Gábor tréfás megjegyzését, miszerint Kecskeméten igen magas az egy főre eső olimpiai bajnok szakácsok száma. Kecskeméti Krisztián világbajnok, olimpiai ezüstérmes mesterszakács és Kovács Sándor olimpiai és világbajnok, Venesz-djas mesterszakács négyfogásos ebédet állított össze a közismerten ínyenc Jókai kedvenc ételeiből. A tálalás, a díszítés és az elkészítés módja viszont a XXI. század elvárásaihoz igazodott.

Az előétel tardonai paprikás szalonna volt kecskesajttal és kacsamáj pástétommal, majd következett a mecseki medvehagymaleves konfitált velővel és borjúnyelvvel. A főétel paprikás csirke volt, baconba göngyölt csuszával, a desszert pedig mézes-epres babajka (kalácstészta) rumos dinnyével.

A szombat fő attrakciója a Koloska-völgyben megrendezett híres Jókai bableves főzőverseny volt, ahol Kecskemétet a Tanyacsárda képviselte. Szikora Attila, Cseri József és Nagy Katalin igen erős mezőnyben találta magát, hiszen számos profi, híres szakács szállt versenybe. A mi csapatunk bablevesének azonban így is hatalmas sikere volt, ezért szakácsaink csak fondorlatok árán tudták megmenteni a zsűrizéshez szükséges mennyiséget. Mire az eredményhirdetés elkezdődött, addigra üres volt a bogrács. A zsűri pedig egyetértett a laikus kóstolókkal: a Tanyacsárda megnyerte a füredi főzőverseny első díját!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szovjet katonai temetőben koszorúztak

Európában 66 évvel ezelőtt, 1945. május 9-én véget ért a II. világháború. Az évforduló alkalmával a kecskeméti szovjet katonai temetőben koszorúztak. Tovább olvasom