Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Negyedmillió ember jut egészséges ivóvízhez Bács-Kiskun megyében

Zombor Gábor hangsúlyozta: a 30 települést érintő program teljes költségvetése nettó 10,5 milliárd forint, a magyar kormány átvállalta a településekre jutó, közel 2 milliárd forint önerőt.
Az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió 8,3 milliárd forintos támogatásával, a Bács-Kiskun megye északi részén induló program keretében negyedmillió ember jut egészséges ivóvízhez – közölte Zombor Gábor (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere csütörtökön, a megyeszékhelyen tartott projektindító sajtótájékoztatón.

Zombor Gábor hangsúlyozta: a 30 települést érintő program teljes költségvetése nettó 10,5 milliárd forint, a magyar kormány átvállalta a településekre jutó, közel 2 milliárd forint önerőt.

Hozzátette: a Kék-Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Programot megvalósító önkormányzati társulásnak Kecskemét a gesztora.

Kecskemét polgármestere szólt arról, hogy vannak olyan települések, ahol az arzén és a mangántartalom magasabb volt az unió által engedélyezett értéknél, Kecskeméten azonban eddig is teljesen egészséges vízszolgáltatás volt.

Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja emlékeztetett arra, hogy az ország más megyéivel ellentétben, Bács-Kiskunban 3 nagy közösségi tulajdonban lévő vízszolgáltató van, csak Csólyospálos környékén van egy kisebb területet ellátó vízszolgáltató magánkézben.

A beruházások befejezése után a megye több mint félmilliós lakossága egészséges ivóvizet fogyaszthat – tette hozzá.

A programnak köszönhetően négy település - Lajosmizse, Nyárlőrinc, Orgovány és Városföld - önálló vízművel gyarapodik és napi 60 ezer köbmétert meghaladó új tisztítási technológiai kapacitás épül ki.

További települések ellátásához a kivitelező 171,5 km vezetéket létesít és térségi rendszereket alakít ki. Az összes költség ötöde a meglévő hálózatok felújításában, tisztítási csomópontok és körvezetékek építésében hasznosul.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovas testnevelésóra Kecskeméten

A választható óra költségeit az állam állja majd. Tovább olvasom