Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Nyílt nap: a hajunk is égnek állt

Kecskemét - Az idei első nyílt napot egyidőben tartották a Kecskeméti Főiskola mindhárom karán. Több száz középiskolás volt kíváncsi arra, mi vár rá, ha ebben az intézményben folytatja felsőfokú tanulmányait.

A Kecskeméti Főiskola mindhárom karán: a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karon, a Kertészeti Főiskolai Karon és a Tanítóképző Főiskolai Karon idén egyidőben tartották az első nyílt napot, amelyre több száz egyelőre még a középiskolai padokat koptató diák volt kíváncsi.

A nyílt nap alkalmat adott arra, hogy a leendő hallgatók saját szemükkel győződhessenek meg arról, mi várja majd őket a főiskolán. A GAMF munkatársai és hallgatói látványosságokkal készültek, persze csupa olyannal, ami köthető az oktatáshoz. Hajnal János, a GAMF Kar „Öveges professzora" érdekes fizikai kísérletekkel kápráztatta el a közönséget. A tanár úr „bűvészkedése" révén a körben állók nem kis derültségére égnek állt az egyik hallgató haja, de sok egyebet is kipróbálhattak a merészebbek.

Nyílt nap a Kecskeméti Főiskolán - KÉPGALÉRIA

Kósa János tanár úr asztalán szintén furcsa dolgok történtek – lebegő kisvonat – egy kis folyékony nitrogén segítségével, de a diákok megnézhették azt is, hogy mire lehet „idomítani" programozással a LEGO robotokat.

Következő nyílt napok:
GAMF Kar:
2012. január 18.

Kertészeti Főiskolai Kar:
2011. december 16.
2012. január 6., 13., 20., 27.

Tanítóképző Főiskolai Kar:
2012. január 17.

A GAMF Karon egy igazi világszámot is kiállítottak a nyílt napon: a Megaméter II., a hallgatók által épített üzemanyag-takarékos jármű 2661 kilométert tett meg 1 liter benzinnel, ezzel a teljesítménnyel jelenleg a harmadik a világon. A tájékoztatókat követően az érdeklődők felkereshették a laborokat, a különböző műhelyeket és meglátogathatták a főiskola szállodai színvonalú homokbányai kollégiumát is.

A Tanítóképző Főiskolai Karon az érdeklődőket nyitott órák várták, így bepillantást kaphattak, többek között, Az óvodai játék pedagógiája és módszertana, a Fejlődéslélektan, a Beszédművelés, logopédiai ismeretek, valamint a Nyelvészeti és kommunikációelméleti ismeretek kurzusokba. A gyakorló iskola és a gyakorló óvoda szintén tárt kapukkal várta a leendő hallgatókat: tanórákat és óvodai foglalkozásokat látogathattak, hogy ízelítőt kapjanak az óvodapedagógusok és tanítók munkájából.

Nyílt nap a Kecskeméti Főiskolán - KÉPGALÉRIA

A Kertészeti Főiskolai Karon a képzési tájékoztatót követően az érdeklődők körbejárhatták az intézményt: megtekinthették a növény- és talajvizsgáló, a kertészeti és élelmiszeralapanyag-vizsgáló és a mikrobiológiai laboratóriumokat, az üvegházakat és a felújított sportcsarnokot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fradi meccse helyett a KTE-Lokit közvetítik élőben

A Békéscsaba–Ferencváros találkozó helyett a Kecskemét–DVSC-Teva mérkőzést közvetíti a… Tovább olvasom