Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Őrizetbe vették a német gázolót

Egy Toyota terepjáró német sofőrje az Izsáki úton előbb métereken keresztül tolt maga előtt egy Suzukit, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
21:17: A balesetet hátrahagyó és a helyszínről elmenekülő sofőrt a kecskeméti rendőrök - néhány perccel a baleset után - elfogták, majd a beszerzett adatok alapján - tekintettel arra, hogy a vétlen autó vezetője megsérült - segítségnyújtás elmulasztása bűntett bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Az eljárás alá vont német állampolgár őrizetbe került. A most indult eljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság folytatja le - áll a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök esti közleményében.

Korábban:

Csütörtök délután 13 óra körüli időben Kecskeméten, az Izsáki úton egy Toyota Land Cruiser típusú terepjáró nekiütközött egy balra kanyarodó Suzuki Swift típusú személygépkocsinak – tájékoztatta a delmagyar.hu-t dr. Nyíkos Tamás főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A terepjáró fékezés nélkül ütközött a kanyarodó autóval, több méteren át tolta, majd kikerülve a személygépkocsit az 52-es főúton, Dunaföldvár irányába menekült el. A balesetben, a Suzuki személygépkocsi vezetője, egy 41 éves nő sérült meg, kórházba szállították. Az elsődleges adatok szerint könnyebben sérült.
A balesetet okozó Toyota terepjárót a kecskeméti rendőrök azonosították, majd elfogták annak német vezetőjét. Az MTI úgy tudja, egy földútra hajtott rá a német sofőr, a rendőrök üldözték, majd sikerült feltartóztatniuk. A baleset helyszínelése rövidesen befejeződik. A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja. A német sofőr ittasságát vérvétellel ellenőrízték, majd őrizetbe vették.  

Olvasóink írták

  • 3. klj-54 2012. november 02. 21:43
    „Lenne megoldás ha a rendőröknek nem az lenne kiadva, hogy az "ellenzéket" kell figyelnie és zaklatnia!”
  • 2. benq 2012. november 01. 18:58
    „ezek szerint az osztrákok illetve németek ide jönnek és sportot űznek belőlünk :-(”
  • 1. Emberségetavilágnak 2012. november 01. 18:00
    „Német rendszámú terepjáró, agresszió felsőfokon, ez az a kategória, amelyik töri a magyart.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromszáz éremnél tart a félegyházi úszótehetség

Burai Boglárka az elmúlt hétvégén Egerben, az V. Agria Sprint úszóversenyen szerezte meg a 300.… Tovább olvasom