Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Kecskemét hírei > Ötven millió forintnyi műalkotás tűnt el a kecskeméti Cifrapalotából

Ötven millió forintnyi műalkotás tűnt el a kecskeméti Cifrapalotából

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal feljelentést tett a rendőrségen a kecskeméti Katona József Múzeumból az elmúlt évtizedekben eltűnt gyűjteményi tárgyak, képzőművészeti alkotások miatt - mondta Kerényi János kormánymegbízott csütörtökön Kecskeméten.

Delmagyar.hu - 2012.08.02. 18:12
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Kerényi János közlése szerint, miután 2012 év elején a megyei önkormányzattól a kormányhivatalhoz került a megyei múzeumi szervezet, kormánymegbízottként revizori vizsgálatot rendelt el.

Ennek során derült ki, hogy 103 tárgy hiányzik, amelyek biztosítási értéke 50 millió forint. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy a tárgyak eszmei értéke mennyi - tette hozzá a sajtótájékoztatón.

Mint elmondta, az eltűnt tárgyak között van például Tóth Menyhért festőművész mintegy hatvan festménye is. Kerényi János emlékeztetett arra, hogy a megyei múzeum egykor életjáradék fejében kapta meg a Tóth Menyhért-gyűjteményt, amely rendkívül komoly értéket képvisel.

Az eltűnt műtárgyak, festmények egy része még 1990 előtt kölcsönbe került, de soha nem hozták vissza a múzeumba, ezért a gyűjteményi mozgásokat a rendszerváltás előtti időkig visszanyúlva kell vizsgálni - fogalmazott a kormánymegbízott. A hiányzó műtárgyak kartonján többek között a 23 évvel ezelőtt megszűnt állampárt, az MSZMP neve is szerepel kölcsönbe vevőként - fűzte hozzá. A kormánymegbízott szerint ez a "leltárhiány" egy hosszú idő óta görgetett dolog volt, senki nem akart ennek az ügynek a végére járni.

Ha valaki a lakása falán tart egyet-egyet a festmények közül, záros határidőn belül hozza vissza, mert ellenkező esetben komoly következményekkel kell számolnia - mondta a feljelentés kapcsán Kerényi János. Az eltűnt műtárgyak jegyzéke a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal és a kecskeméti Katona József Múzeum honlapján elérhető lesz.

Minda Imre László, a Bács-Kiskun Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője hangsúlyozta: a nyomozás feladata lesz megállapítani, hogy az elmúlt évtizedek adminisztratív hiányosságai, vagy hanyag emberi hozzáállás okozta az értékes alkotások eltűnését. Elmondta, hogy az eltűnt műtárgyak Kecskemét egyik legfrekventáltabb épületéből, a Cifrapalotából tűntek el, amely a megyei múzeum képzőművészeti kiállítóhelye.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 3. macusnéni 2012.08.03. 10:37

Valakik otthon őrzik a laza kezelését követően.Mik fognak még itt kiderülni?

Moderálásra küldöm 2. Emberségetavilágnak 2012.08.03. 07:10

Legyünk optimisták és reménykedjünk abban, hogy műértőknél vannak a tárgyak.
Mert akkor még megvannak.
Valahol, valakiknél.

Moderálásra küldöm 1. szatyi 2012.08.02. 18:16

Pedig ezeket nem a portás vagy a takarítónő vitte haza!



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...