Ismert példa: szép fekvéssel, hangulatos belvárossal rendelkező településen teljesen tájidegen, a szocialista időszakban tömegével felépült lakótelepek rontják a látványt. Nincs ez másképp Kecskeméten sem, azonban amennyire éktelenkedtek néhány éve a panelek, olyannyira kezdenek üde színfoltjaivá válni a városnak. A 2001-ben megindult felújítási program keretében tömegével szigetelik le, festik újra az ipari technológiával felhúzott házakat. Talán ezért keltett országos riadalmat a tavaly augusztusi miskolci tűz, amely éppen egy ilyen jellegű, felújított épületben három ember életét követelte.
Az új technológiáról, a forrásokról, a kecskeméti adatokról és a tragédia után felmerült biztonsági kérdésekről Marczi Alberttel, Kecskemét önkormányzat Vagyon és Lakásgazdálkodási Bizottságának vezetőjével beszélgetett a delmagyar.hu.
 |
Egy megszépült tízemeletes panelház a kecskeméti Aradi Vértanúk terén. A szerző felvétele |
- A forrás harmadát az állam kötelezően állja, a helyi önkormányzat saját döntése szerint egy újabb harmadot fizethet ki (Kecskeméten ez szinte az összes pályázat esetén teljes hányadban megtörtént), míg a maradék összeget a lakóközösségnek kell biztosítania – kezdte mondandóját a szakember. – Az utóbbi amennyire problémásnak tűnik, olyannyira gördülékenyen szokott zajlani. A pénzt a lakók három módon teremtik elő: vagy megtakarításból állják, vagy kedvezményes kamatú, jelzálogmentes lakástakarékpénztári szerződést kötnek, vagy mindenkitől bizonyos összeget szednek be, vagy pedig a három lehetőséget kombinálják. Kecskeméten 36 ezerből 320 épületben található 16744 lakás készült iparosított technológiával, ebből a mai napig 170 ház 8599 lakásában valósult meg a szigetelés, elsősorban a Széchenyivárosban és a Műkertvárosban, kisebb számban a Hunyadivárosban. Ha az összegeket nézzük, a településen 4,4 milliárd forintot emésztett fel a program, amely országos szinten is figyelemreméltó.
 |
Ahol a nyílászárók cseréje és a hőszigetelés is megtörténik akár 55 százalékos megtakarítás érhető el. A szerző felvétele |
- Maga a felújítás a következő elemekből tevődik össze: tető hő- és vízszigetelés, a külső homlokzat szigetelése, a külső, homlokzati nyílászárók cseréje és a távfűtéses lakásoknál a fűtés korszerűsítése. A technológiával elérhető megtakarítás 35 és 55 százalék körül mozog, amely attól függ, hogy a lakók kihagyják-e a pályázatukból a külső szigetelés, vagy a nyílászárók cseréjét. Mindkettőre van példa. Marczi Albert szavait csak igazolta a delmagyar.hu által véletlenül megkérdezett két kecskeméti személyes példája. Az egyik Aradi Vértanúk terén található tízemeletes panel idős lakója saját elmondása szerint 40 százalékkal (havi 6 ezer forinttal) fizet kevesebbet, mióta két éve leszigetelték az épületet. Egy másik, a március 15. utcán található ötemeletes fiatal anyukája pedig 45-50 százalék és 8-9 ezer forint havi megtakarítást emlegetett.
- A lakosság eleinte bizalmatlanul fogadta a programot, de évről évre nőtt a pályázó lakóközösségek száma olyannyira, hogy mostanra gyakorlatilag követelőznek az emberek a szigetelésért. A harmadáron megvalósuló hatékony felújítás mindenki érdeklődését felkeltette – érvelt a bizottsági elnök, nem csoda, nemcsak jól finanszírozott a technika, de egyben biztonságos is. – Mielőtt a munkát megkezdik, egy sor vizsgálaton esik át az adott épület, amely annyira alapos és sokrétű, hogy még a Kiskunsági Nemzeti Park engedélye is szükséges, mivel a denevérek a panelelemek között kölykeznek, így ebben az időszakban nem végezhető a szigetelés.
 |
Így festett a miskolci Középszer utcai panel a tűz után. Forrás: miskolc.langlovagok.hu |
Jó, jó, szépek ezek a szigorú előírások, de tavaly mégiscsak három ember lelte halálát egy ilyen átalakított lakóházban keletkezett tűz során - mondhatja a kétkedő. - A miskolci tűzeset körülményei ismertek, egy biztos, a tragédia után vizsgálták az új falfelületet borító hungarocell éghetőségét, és hiába pörkölték órákon át, az csak nem akart meggyulladni – érvelt Marczi Albert. – Persze, ameddig nyílt láng érte olvadt, de miután a tűzet elvették az anyag közeléből, az sem égett tovább. De elég belegondolni, ha az Avas lakótelepen a fal éghető lett volna, az egész tízemeletes panel percek alatt a tűz martalékaivá vált volna. Mivel Miskolcon – ahogy a fotókon is látszik –, felfelé terjedtek a lángok, így azóta a kivitelezésben annyi módosítás történt, hogy az ablakok közé teljesen éghetetlen salakgyapotot helyeznek, így akadályozzák meg a tűz felfelé haladását.
A szakember végül a jövőre utalva elmondta, véleménye szerint, ha a jelenlegi ütemben folytatódna tovább a panelek felújítása, öt-hat éven belül az összes egykori lehangoló látványú épületet felújított másuk váltaná fel.