Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Pénzt és ékszereket lopott a szegedi nő Kiskunhalason

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a nő ellen, aki több esetben kihasználta a sértettek óvatlanságát.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott lopás bűntett kísérlet és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Katalin 42 éves szegedi lakos ellen.

A nő 2013. május 17-én délután egy kiskunhalasi nyitva hagyott házból készpénzt lopott el. Ezt követően egy - ugyanezen a címen található - másik lakásba is bement, onnan arany ékszereket vitt magával.

Rendőrségi fotók
Rendőrségi fotók

A gyanúsított 2013. június 17-én délután, szintén egy bezáratlan kiskunhalasi házba - a tulajdonos tudta és beleegyzése nélkül - bement és az ott vendégként tartózkodó személy figyelmét elterelve készpénzt tulajdonított el. Még aznap este egy mélykúti lakóházból próbált meg lopni, azonban a sértett megzavarta a kutatásban, majd a tetten érésről értesítette a rendőrséget.

A helyszínre kiérkező rendőrök elfogták a nőt és megállapították, hogy vele szemben körözés van érvényben. B. Katalint gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette a rendőrség.


A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a nyomozást 2013. szeptember 5-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldi a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek.

Olvasóink írták

  • 3. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. október 17. 06:47
    „1. pachakuti 2013.09.10. 16:28
    Magyrul fizetünk neki, hogy lophasson tőlünk, még egy ilyen h*lye ország nincs a világon....”
  • 2. info 2013. szeptember 11. 06:39
    „Utazási támogatással! Vagy gondolt egyet-felveszi a szoc. segélyt!”
  • 1. pachakuti 2013. szeptember 10. 16:28
    „B. Katalin 42 éves szegedi honfitársunk mint rokkantnyugdíjas bizonyára 90 %-os kedvezménnyel vette igénybe a Tisza Volán és a Kiskun Volán szolgáltatásait a Szeged - Kiskunhalas és a Kiskunhalas - Mélykút viszonylatban.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljesen kiégett egy autóbusz az M5-ös sztrádán

Félpályás útzár volt az M5-ös autópálya 137 kilométerszelvényénél - a műszaki mentés miatt kora… Tovább olvasom