6. hozzászólás történész 2010.09.09. 17:26
Sztálin kismiska volt Orbánhoz képest!
Úgyhogy emberek, lehet három napi tiszta alsót, szappant törölközőt csomagban tartani!
Fognak még a maszoposok sírni, mint a szaros kölykök a helyhatósági választások után.
De meg is érdemlik. Azt hiszik, még most is kolbászból van a kerítés. Elszámoltatni őket, munkatáborokba és börtönbe velük.
fidesz kontra bíróság = 1:0
http://hvg.hu/itthon/20100909_fegyelmit_kap_a_biro_revesz_mariusz#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2010_9_9
Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett Cserni János, a Fővárosi Bíróság büntetőbírája ellen, amiért utóbbi egy cikkében azt írta: "A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírák a döntéseik meghozatalánál csak a bizonyított tényeket és a jogviták eldöntéséhez szükséges jogszabályokat vehetik figyelembe... ebből egyenesen következik az is, hogy egy párt országgyűlési képviselője sem vonhat felelősségre valamely bírót az általa kifogásolt döntéséért, még akkor sem, ha Révész Máriusznak hívják." A Magyar Nemzet előbb tudott a bíró ellen indított fegyelmiről, mint ő maga - írja a Galamus.
Már akkor gyanús volt amikor a rendőrök elöl meglépő fideszest üldöző rendőrt ítélték el...no comment..
3. Engem meg az MSZP pofátlan "mi lesz ebből" plakátjai... 8 év alatt nulla, úgyhogy mostmár KUSS nekik!
3. hozzászólás Léni 2010.09.09. 13:38
Szegedet is ellepték a titokzatos pénzügyi háttérből, elmutyizott milliókból más nevében kinyomtatott óriásplakátok hada. Nagyon szervezett dolog ez, ha sok helyen van ilyen! Ugye?
Szemereiné akár gutaütést is kaphatna! Engem pedig az idegesít, hogy Szegeden a belváros
kezd szemétteleppé válni a fideszes összetépkedett, felhasogatott plakátoktól!
Jó nagyot kell hazudni.Ezt megtanulták?
Visszanyalt a fagyi?
Vagy a körtebefőtt főzte be a nagymamát?
hirdetés
