Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Prostibódék az út szélén: a tanúk lógnak a bíróságról

Újabb tárgyalási napot kellett kijelölni a pirtói bordélyügy tárgyalására, ugyanis a tanúk nem érhetők el, vagy az idézés ellenére sem jelennek meg a Kiskunhalasi Városi Bíróságon.
A rendőri elővezetés sem eredményes, mert a tanúk külföldön dolgoznak, vagy egész egyszerűen fellelhetetlenek. Legutóbb az első rendű vádlott betegsége miatt kellett elnapolni az ügy tárgyalását éppen Valentin napra.
Mint arról korábban a delmagyar.hu már beszámolt, a Kiskunhalasi Városi Bíróságon zajló büntetőügy vádirata szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja - apa és fia – 2009 nyarától kezdve fiatal nőket „szereztek meg" abból a célból, hogy azok a Kiskunhalas környéki 53-as számú út mentén anyagi ellenszolgáltatás fejében szexuális szolgáltatást nyújtsanak az arra járó autósoknak.

Összesen öt lányt állítottak ki a főút mellé, akik bevételét ezt követően rendszeresen elvették tőlük, majd további „munkára" kényszerítették őket. Az apa ezen túlmenően egy közeli ingatlanban bordélyházat alakított ki, ahol a prostituáltak tevékenységét irányította. Őt ezért bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntettével, valamint négy rendbeli kerítés bűntettével, társát pedig kerítés bűntettével vádolják.

A hálózat ellen korábban a helybéli civilek is tüntetéseket szerveztek már. Arra panaszkodtak, hogy a tranzit útvonalnak számító 53-as főút mentén egyre tolakodóbb módon működött a kéjipar. A lányok már nem csak egyszerűen az út szélén álltak, hanem kezdetleges bódékban, kvázi kirakatokban reklámozták magukat. Bár a főutak környéke védett övezetnek számít, ahol szabálysértésnek minősül a prostitúció, az építmények magánterületen álltak, így a kéjhölgyek jogértelmezése szerint nem vétettek a törvény ellen.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósai tavaly márciusban az egyik ilyen bódénál ütöttek rajta a két férfin – apán és fián –, akik a gyanú szerint Kiskunhalason és környékén működtették az útszéli prostitúciót. A 40 és 24 éves futtatók legalább hat nőt dolgoztattak prostituáltként, volt, amelyikük még kiskorú volt. A hölgyeknek legkevesebb 50 ezer forintot kellett keresniük naponta.
A halasmedia.hu információi szerint február 14-re megidézett tanúk közül azonban nem mindenki jelent meg, ezért hat tanú elérhetetlen a hatóságok számára. A rendőri elővezetésre tett intézkedések sem vezettek eredményre, ezért április 12-re újabb tárgyalást tűzött ki az ügyben Nagyné Dr. Tajti Ilona, a Kiskunhalasi Városi Bíróság elnöke.

Olvasóink írták

  • 3. failboat 2012. március 08. 16:01
    „segítek feloldani: öt lány állt az út szélén, egy meg a bordélyházban üzemelt. durva mi ?”
  • 2. gorgó 2012. március 07. 07:47
    „A 2. bekezdés szerint "Összesen öt lányt állítottak ki a(...)"
    Az utolsó bekezdésben: "legalább hat nőt dolgoztattak (...)"
    Hm.”
  • 1. Emberségetavilágnak 2012. március 07. 07:16
    „Sportemberek. Az apa 40 éves, a fia 24. A napi 300 ezer bevételből telik a zsírra.
    Sose lesznek meg.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszólaltak a Paksi Atomerőmű szirénái

Újabb próbariasztás miatt szólalt meg a Paksi Atomerőmű összesen 70 kihelyezett szirénája Bács-Kiskun megye területén - értesült a delmagyar.hu.
Tovább olvasom