Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Rendőrségi helikoptert is bevetettek ma Bács-Kiskunban

Helikoptert is bevetettek szerda reggel a rendőrök a magyar határ kelebiai szakaszánál, miután egy 25 fős határsértő csoportot sikerült elfogni.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ma hajnalban a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség rendészei járőrözésük során egy nagyobb csoport mozgásának nyomait észlelték a határ közelében. A nyomok az államhatár irányából vezettek Ásotthalom település irányába. A járőrök azonnal megkezdték a nyomok követését és ellenőrzését. Nem sokkal később egy műút melletti árokban, a kézi hőkamera segítségével azonosították a csoport mozgását és búvóhelyét. 21 afgán és 4 pakisztáni állampolgárt találtak a fűben megbújva a rendőrök.

Az elfogott külföldiek a jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták, sőt egyiküknek sem volt okmánya, így meghallgatásuk céljából előállították őket a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségre. A 25 fős csoport azonosításával egy időben a járőrök, egy személy mozgását érzékelték a határ közelében, egy erdős részen, aki a szerb terület felé menekült. A csoportvezető utasítására a helyszínre érkező erők zárták ezt a területet. Feltételezik, hogy ez az ismeretlen személy segíthette a csoportot, mint embercsempész. Felkutatására, illetve elfogására a Készenléti Rendőrség helikoptere is a helyszínre érkezett és a hőkamerájával segítette a kutatást. Az elfogása folyamatban van.

Egyre gyakoribb jelenséggel találkozni a migránsok meghallgatásakor. A csoportból 13 fő fiatalkorúnak vallotta magát annak érdekében, hogy az eljárás során kedvezőbb helyzetbe kerüljenek. A bediktált születési adatok és a testi adottságok figyelembevételével gyanú merült fel, hogy a megadott életkorok valótlanok. Ezért a kialakult gyakorlatot követve, azonnali orvosi vizsgálatot kezdeményeztek, mely megállapította, hogy valamennyi személy 18 évesnél idősebb. Az ujjnyomatok rögzítésekor az AFIS (Kriminalisztikai célú ujj- és tenyérnyomat azonosító rendszer) rendszerben történt ellenőrzésük azt is kiderítette, hogy 2 afgán állampolgár ujjnyomata szerepel a daktiloszkópiai nyilvántartásban, megállapítottuk, hogy egy korábban elkövetett tiltott határátlépés miatt a Magyar Köztársaság területéről ki lettek utasítva. A két afgán férfi ellen büntetőeljárás indult.

Az elfogott illegális migránsokat meghallgatásuk után a Kiskunhalasi Őrzött Szállásra szállítottuk, 23 fő kiutasítást előkészítő őrizetbe került.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2011. november 10. 09:56
    „Mexikói határ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Ligakupában is legyőzte az Újpest a KTE-t

A KTE labdarúgócsapata 4-2-re kikapott az Újpest otthonában a Ligakupa 5. fordulójában. A kecskeméti… Tovább olvasom