Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Soha ennyi felszámolás

A 2008-ban kezdődött gazdasági válság óta évente növekvő számban kerülnek felszámolásra vállalkozások. Bács-Kiskun megyében ugyanakkor 13 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest a felszámolt cégek száma.
Az elmúlt három esztendő alatt a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 600 ezer cég közül megközelítően ötvenezer jutott erre a sorsra. 2009 szeptembere és 2010 szeptembere közötti egy esztendő alatt 16 761 cég húzta le felszámolással a rolót, az ezt követő évben (2010. szeptember és 2011. szeptember között) 18 515. Ennyi felszámolásra eddig egy év alatt soha nem került sor. Százalékosan számítva, a felszámolások száma egyetlen esztendő alatt tíz százalékkal növekedett – tájékoztatott a feketelista.hu portál.

Elemzők a folyamatos növekedést elsősorban azzal magyarázzák, hogy tovább romlott a vállalkozások pénzügyi helyzete, s a cégek, amelyek elsősorban hitelből fedezték a működéshez szükséges forrásokat, ezek apadása miatt kénytelenek voltak felélni tartalékaikat. A hitelezők pedig türelmetlenebbé váltak adósaikkal szemben, korábban kérik a felszámolás megindítását. Tapasztalható, hogy az adósok egy része végelszámolással próbálja megoldani a pénzügyi gondokat, ám közülük sokan csak időt akarnak nyerni, vagy kijátszani partnerüket. A hitelezők viszont egyre szigorúbb határidőket szabnak, s ha ez nem teljesül, elindítják a felszámolást. Ezzel magyarázható, hogy újabban a végelszámolások több mint a fele felszámolásba fordul.

Kattints a képre a nagyobb méretért!
Kattints a képre a nagyobb méretért!

Az elmúlt egy évi felszámolások területi megoszlásáról készült elemzés meglehetősen szélsőséges képet mutat. A 11 nagyvárosra esik a felszámolások mintegy 60 százaléka, ám a megyénkénti adatok is nagy szóródást tükröznek. Legnagyobb mértékben Komárom-Esztergom megyében nőtt a felszámolások száma, itt egyetlen év alatt 931 céget szüntettek meg ily módon, 77 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Kedvező kép, hogy a táblázaton a megyék fele „mínuszban áll", azaz területükön kevesebb cégfelszámolásra került sor, mint egy évvel ezelőtt. Heves megyében 457 felszámolási végzés született (22 százalékkal kevesebb), Bács-Kiskunban és Csongrádban pedig egyaránt 13 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest a felszámolt cégek száma.

A 18 505 felszámolásból a statisztikában kiemelt 11 városra 10 085 eljárás jutott. Miután e területeken egy év alatt 13 százalékos volt a felszámolt cégek számának emelkedése, ez az adat döntően befolyásolta az országos képet is. Különösen Budapest; a fővárosban egy év alatt 7265 céget számoltak fel, 18 százalékkal többet, mint egy évvel előtte. A városok közül ennél nagyobb arány (45 százalék) Tatabányán volt tapasztalható, igaz, itt így is csak 396 céget szüntettek meg. Zalaegerszegen az egy évvel korábbival szemben 32 százalékkal, Győrben pedig 29 százalékkal nőtt a felszámolt cégek száma. Ugyanakkor Székesfehérváron 26 százalékkal, Kecskeméten 20 százalékkal, Miskolcon 12 százalékkal, Pécsen 11 százalékkal, Szegeden pedig 9 százalékkal kevesebb céget számoltak fel, mint egy évvel korábban.

Olvasóink írták

  • 1. 620829 2011. szeptember 28. 11:08
    „Aza baj , hogy a cégek nagy része eleve adócsalásra jött létre....ha az első hónapos veszteség jelentés-az áfa visszaigénylésnél azonnal leellenöriznék...sok-sok ezer milliárd maradt volna bent a büdzsében....mondom ezt az elmúlt 20 évben müködő MINDIG nyereséges vállalkozásom jogán.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költöztetés közben loptak el két nagyképernyős TV-t

Kecskemét központjában, a legnagyobb forgalomban loptak le két nagyképernyős LCD televíziót egy parkoló teherautóról. Tovább olvasom