Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Stadler Józsefet 420 milliós adócsalással vádolják

A negyedik büntetőper indult Kecskeméten a börtönben lévő egykori akasztói vállalkozó ellen.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás büntette miatt a negyedik büntetőper kezdődött a börtönbüntetését töltő, egykori akasztói vállalkozó Stadler József ellen pénteken, a Kecskeméti Törvényszéken.

A vádismertetés szerint a vádlott 2007 és 2010 között az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok nevében kibocsátott és befogadott valótlan tartalmú számlák felhasználásával, jogtalan haszonszerzés céljából általános forgalmi adót kísérelt meg visszaigényelni, illetve a társaságok adófizetési kötelezettségét csökkentette.

Ügyészség: három évig nyomoztak a Stadler-ügyben

Cáfolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy már 2011-ben elkészült volna Stadler József ügyében az a vádirat, amelyet 2014-ben nyújtottak be a bíróságnak.

Schmidt Gábor szóvivő hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt S. József ellen indult bűnügyben 2011. február 1-jén rendeltek el a nyomozást, és 2014 májusára fejezték be.

A múlt pénteki tárgyalás után több sajtótermékben megjelent - írta -, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata már 2011-ben elkészült, de csak 2014-ben nyújtották be a bírósághoz, ami alapjogot sért, ezen belül sérti a vádlottnak az ügy gyors és igazságos elbírálásához fűződő jogát. Ezért tartotta fontosnak közölni, hogy a nyomozó hatóság az ügyet 2014. május 16-án küldte meg vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek, majd a főügyészség 2014. július 10-én emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéknél.

Stadler József ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993-94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Az eljárást a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, és új lejárást rendelt el. A megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott, 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték, ezt a büntetést tölti most. 2014 októberében csődbűncselekmény miatt kapott két év tíz hónap börtönbüntetést.

A jelenlegi per márciusban folytatódik.

A vád szerint a visszaeső vádlott az áfa és a társasági adónemben a fenti időszakban mintegy 420 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A vádlott több gazdasági társaságának könyvelésében szerepeltette a fiktív számlákat.

Balázs László Tibor ügyvéd, Stadler védője a vádismertetés után törvényességi észrevételeket tett, többek között azt kifogásolta, hogy miért az új büntető törvénykönyv szerint ítélik meg az ügyet, annak ellenére, hogy a vádban szereplő cselekmények annak hatálybalépése előtt történtek.

Véleménye szerint ha valaki fiktív számlák felhasználásával áfát igényel vissza, akkor azt nem adócsalás bűncselekményeként, hanem egyszerű csalásként kell minősíteni.

A védő kitért arra, hogy a vádirat 2011-ben elkészült, azonban csak 2014 júniusában érkezett a bíróságra, mely alapjogot sért, mert a gyors és igazságos elbíráláshoz a vádlottnak is joga van.

Álláspontja szerint nem lehet érdemben értékelni a beterjesztett vádiratot, ezért azt kérte a bíróságtól, hogy a büntetőeljárást szüntesse meg.

Az ügyész elmondta, hogy az új büntető törvénykönyv alkalmazása szerint a bűncselekmény-halmazat egy bűncselekménynek számít, amely enyhébb büntetés kiszabását vonja maga után.

Farkasné Kramolis Anna tanácsvezető bíró a védői indítványt elutasította, mert álláspontja szerint a vádirat érdemben elbírálható.

Stadler József vallomásában tagadta bűnösségét. Hangsúlyozta, hogy már két alkalommal kapott agyvérzést, amely miatt nagyon sok részletet elfelejtett.

Kijelentette: egyetlen fiktív számla sem szerepelt cége könyveléseiben, azok mögött valós teljesítések voltak.

Balázs László Tibor ügyvéd, a vádlott védője a tárgyaláson elmondta, hogy 2014 februárjában elején a büntetésvégrehajtás otthonába bocsájtotta Stadler Józsefet azzal, hogy váltsa meg a sírhelyét.

Akkor az volt a diagnosztika, hogy védence súlyos beteg. Stadler sírhelyet is vásárolt magának szülőhelyén, Hajóson. Ezután kiderült, hogy nincs gyógyíthatatlan betegsége, ezért vissza kellett vonulnia a börtönbe.

Stadler a bíróságon elmondta, hogy hasnyálmirigy-problémái miatt egy nagy műtétet végeztek el rajta. Rengeteg gyógyszert kell szednie, naponta csak rövid időt tud ébren tölteni.

A bíró kérdésére kijelentette, hogy felkészült a perre, mert nem vette be a gyógyszereit, így éberen tud maradni.

Stadler ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993-94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfavisszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Az eljárást a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, és új lejárást rendelet el. A megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott, 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték, ezt a büntetést tölti most a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai részlegében. 2014 októberében csődbűncselekmény miatt kapott 2 év tíz hónap börtönbüntetést.

A per 2015. március 11-én a vádlott korábbi vallomásának ismertetésével, valamint tanúkihallgatással folytatódik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

14 évessel ment betörni - videó, fotó

A szolgálaton kívüli osztályvezetőnek köszönhetően 1 percen belül elfogták azt a két férfit, akik… Tovább olvasom