Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Számítógép: barát vagy ellenség?

Ha a függőséget említjük, sokan az alkohollal, legfeljebb a drogokkal kötik össze a fogalmat. Pedig ennek tárgya gyakorlatilag bármi lehet, többek közt a számítógép is, ami egyre többek számára válik szórakozásból komoly szenvedéllyé.
- Olyan is előfordult, hogy egész hétvégéket töltöttem a számítógép előtt – vallja meg a delmagyar.hu egy olvasója. Balázs pár évvel ezelőtt még gyakori „vendégnek" számított a különféle számítógépes játékok világában, saját bevallása szerint átlag napi 4 órát töltött a monitor előtt.
- Én nem voltam olyan súlyos eset, de bizony előfordult néha, hogy a külvilágot teljesen kizárva éltem bele magam a szerepjátékok izgalmaiba.
Kérdésünkre, hogy így visszatekintve függőnek nevezné-e magát, egy határozott igen a válasz. Ezt bizonyítja például, hogy olykor elsőbbséget élvezett a játék más dolgokkal szemben. - Ha valami miatt nem jutottam a számítógéphez, pedig elterveztem, akkor gyakran voltam ideges és ingerült. Ezért is örülök neki, hogy sikerült megkomolyodnom. Az ember egy idő után belátja, hogy fel kell nőni, dolgozni kell, és ez az életritmus már nem engedi meg a hosszas gépezést. Csak így utólag gondolok bele, hogy mennyi mindenre fordíthattam volna azt a sok időt.

A számítógépes játékok is okozhatnak függőséget.
A számítógépes játékok is okozhatnak függőséget.

Balázs ma már sokkal függetlenebbnek tartja magát, noha azt vallja, mindenkinek megvan a maga függősége: ki egy sorozattól, ki a csokoládétól nem tud megszabadulni, de rabjává válhatunk akár egy embertársunknak is. Egy azonban biztos: mindenkinek magának kell megküzdenie a problémával.

Nem ért egyet ezzel Galló Gyöngyi, addiktológus, a függőknek nyújtott segítség ugyanis éppen az ő szakterülete. Azt azonban nem vitatja:. Valóban bármely szokásunk válhat függőséggé. - Természetesen a különböző típusú szenvedélyeket eltérően kell kezelni, de a függőség alapvető kritériumaiban megegyeznek – magyarázza. Elmondása szerint az első lépcsőfok, hogy rendszeresség válik egy bizonyos tevékenység, mert valamiféle jó érzéssel, például örömmel, feszültségcsökkenéssel jár együtt. Egy idő után, amikor már a rendszeresség és jó érzés miatt szokássá válik a számítógépezés, „növelni kell az adagot", hogy a kívánt hatás elérhető legyen. Majd a tevékenység hiánya megvonási tüneteket eredményez, többek között ingerlékenységet, türelmetlenséget, feszültségérzést. Ekkor már mondhatjuk, hogy kialakult a függőség, vagy kóros hozzászokás, amikor már nincs kontroll esetünkben a számítógépezés felett, mértéktelenné válik a fogyasztás, és a szenvedély határozza meg a függő személy életét. Akik nem szerfüggők, sajnos a legritkább esetben kérnek segítséget. Így a számítógépes játékok rabjai is legfeljebb a szülők nyomására kerülnek szakemberhez, ugyanis a fiatalok körében a legelterjedtebb ez a probléma.

Ennek veszélyeit sok területen tanulmányozták már, így született meg többek közt az az elképzelés is, amely szerint egyfajta virtuális sikerélmény az, ami elbűvöli a fiatalokat. Egy német professzor, Gerald Hüther szerint az életben gyakran éri kudarc a fiatalokat, és azzal, hogy megfelelnek a virtuális kihívásoknak, kiutat találnak a tehetetlenségből. Ez azonban nagyon veszélyes, mert a problémák megoldása az életben merőben eltérő sémákon alapszik. Ezáltal a valóságban egyre nehezebben állják majd meg a helyüket.

Mielőtt azonban máglyára dobnánk az összes számítógépes játékot, fontos megjegyezni, hogy a tanulási folyamatot is segíthetik ezek a programok, ráadásul mértéktartó fogyasztással a kikapcsolódás egyik alternatívája is lehet.

Olvasóink írták

  • 1. failboat 2011. december 08. 08:43
    „de itt is miért egy FPS-t mutatnak, mikor a cikk is SZEREPJÁTÉKRÓL szól. szerepjátékok közül is függőséget az MMORPG-k okoznak, mint a word of warcraft, lineage és társaik. egy FPS játéktól, mint COD, CS, BF aligha lesz függő bárki is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi kézilabda MK: nem jutott a 8 közé a Kecskemét

Szoros mérkőzésen két góllal, 30-28-ra nyert a Tata a Kecskemét ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa… Tovább olvasom