Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Száz kilométert kóborolt a kecskeméti kutya

Kecskemét - Három hónapnyi kóborlás és legalább 100 kilométer megtétele után került meg egy szilveszterkor elszökött eb. Zsani Kecskemétről rémültében szökött el, és egészen Budapestig rohant.
Ahogy múlt az idő, úgy látott egyre kevesebb reményt a kecskeméti Kovács Judit és családja arra, hogy valaha újra láthassák kutyájukat, a hétéves Zsanit.
A belga juhász keverék eb szilveszter éjszakáján szökött el otthonról – feltehetően – a fülsiketítő durrogtatások miatt.


A kutyát a napokban találták meg a rendőrök egy elhagyatott VIII. kerületi társasház pincéjében.

– A szívem mélyén tudtam, hogy még látni fogjuk őt. De, ahogy teltek a napok és múltak a hetek, egyre fogyott a remény – mondta el Kovács Judit a Borsnak. – Aztán egyszer csak megcsörrent a telefon, a rendőrségtől hívtak Budapestről.

Átugrotta a kerítést

– Szilveszterkor be szoktuk engedni a lakásba, hogy ne féljen a petárdázástól. Így terveztük most is. Annyi időre hagytuk magára, amíg vizet töltöttünk neki. Mire visszatértem, már nyoma sem volt – idézte fel Judit Zsani eltűnésének estéjét.

Szerinte a kutya biztosan nagyon megrémült, mert a kerítésen kiszökni másként nem tudott, csak ha átugrotta. Hogy Zsani hogy jutott el a 100 kilométerre fekvő Budapestre, az örökre rejtély marad.

Pincében húzta meg magát

– A Dobozi utcából azzal hívták fel a rendőrség ügyeletét, hogy az egyik házból napok óta egy kutya ugatása és keserves nyüszítése hallatszik – tudtuk meg Kovács Viktóriától, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivőjétől. – A kerületi járőrök utánajártak a dolognak. A pincében rátaláltak az erősen lefogyott keverék ebre. Állatklinikára szállították, megetették, s a chip alapján felkutatták a gazdáját – tette hozzá a szóvivő. Nem sokkal később pedig már Budapestre érkezett Kovács Judit, hogy hazavigye magával a kis tekergőt.

Bánatossá vált

– Zsanit elôször a fiam, Ákos ölelte magához. A kutyán jól látszott, mennyire megtört. Bolondos, életvidám eb volt, de most sokszor csak bánatosan néz maga elé. Ilyenkor azt kívánom, bárcsak tudna beszélni, és elmesélhetné, min ment keresztül – mondta Judit.

Olvasóink írták

  • 2. Bond 2013. március 11. 07:29
    „Nem értem ezt a tűzijáték mániát, <moderálva> emberek szórakozása. Miért nem rendezünk helyette gladiátor játékokat? <moderálva> biztos azt is ugyanúgy élvezné.”
  • 1. csöcskenőcs 2013. március 10. 23:44
    „jaj szegényke :´( majd idövel ismét vidám lesz remélem :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a pécsi kórházban egy Baja melletti baleset sérültje

Meghalt a pécsi kórházban egy nő, aki autójával frontálisan ütközött egy személygépkocsival szombaton az 51-es úton Baja és Bátmonostor között. Tovább olvasom