Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Szegedi társasházban rejtőzött a rabló

A 32 éves B. Róbert és társa, C. László a teraszajtót betörve rabolt Baján. A házban élő férfit összekötözve hagyták a padlón.
A Bács-Kiskun megyei és a Csongrád megyei rendőrök fogták el azt a két férfit, akik február végén Baján raboltak ki egy helybélit.

Elfogták a másik rablót is

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bajai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt őrizetbe vette C. László 32 éves bajai lakost.

Felmerült a gyanú, hogy társa Szegeden rejtőzik, ezért a bajai nyomozók a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának segítségét kérték, akik a megkereséstől számított két órán belül megállapították tartózkodási helyét és a speciális támogató egység segítségével egy szegedi társasházban április 2-án 13 óra 30 perc körül elfogták C. László társát a 32 éves B. Róbert kunfehértói férfit.

A további eljárást a Bajai Rendőrkapitányság folytatja le.

Korábban írtuk:

A gyanú szerint 2014. február 23-án az éjjeli órákban egy bajai külterületen található lakóházba úgy mentek be ismeretlen személyek, hogy a teraszajtó üvegét betörték. A 35 éves házigazda éppen a szobában nézte a televíziót, amikor álarcos támadói előzetes szóváltás nélkül egy fa baltanyéllel többször fejen ütötték, majd a földön fekvő sértett kezeit és lábait megkötözték, száját ragasztószalaggal beragasztották. A támadástól megrettent férfi a lakásban található készpénz helyét megmutatta a rablóknak. A rablók magukhoz vették a pénzt és a sértettet magára hagyva elmenekültek. A szobában fekvő megkötözött férfi rövid idő múlva a lábait ki tudta szabadítani, majd összekötözött kézzel és leragasztott szájjal ment át a szomszédban lakó nagyapjához segítséget kérni.


A bajai rendőrök azonnal megkezdték a támadók felkutatását, amely keresésbe nyomkövető kutyát is bevontak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen végrehajtott rendőri akció keretében 2014. április 1-jén Borotán elfogták azt a 32 éves bajai férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. C. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók és őrizetbe vételét követően kezdeményezték előzetes letartóztatását. Társát még keresi a rendőrség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 érmet gyűjtöttek a kecskeméti úszók a rövidpályás bajnokságon

Budai Lajos, Földházi Dávid és Gábor Tamás a hétvégén Hódmezővásárhelyen, a Országos Rövidpályás… Tovább olvasom