Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Szenzációs sikert el el a magyar motoros

Györfi Alen eddigi karriere legjobb eredményét szerezte meg ma Monzában a versenyen. A hatodik pozícióban ért célba a kiskunhalasi fiatal motoros, egy merész és határozott motorozás után.
A lehető legnehezebb helyzetben voltak a Superstock 1000 versenyzői a verseny ideje alatt. A pálya a verseny alatt végig száradófélben volt, a nap ezer ágra sütött, az aszfalt pedig helyenként nedves volt, és másodpercről másodpercre változtak a tapadási viszonyok.

A rajtnál nagyon vigyáztak egymásra a versenyzők az első kanyarkombinációban, ami egyébként egy kényes pontja ennek a pályának, főleg a rajtnál, amikor egyszerre zúdul bele a mezőny egy kemény féktávot követően. Györfi Alen elképesztően rajtolt, borzasztóan bátran húzta a gázt, kilenc helyezést javított a kvalifikáción kiharcolt pozíciójához képest. Ezek után kemény csatákba keveredett az élmenőket követő boly közepén. Az első három helyen Eddi La Marra, Lorenzo Savadori és Christoffer Bergam haladt, mögöttük jó pár másodperccel leszakadva a poleból induló Sylvain Barrier vezetésével robogott egy ötös fogat, aminek a tagja volt Alen is. Sajnos hatalmas volt a lökdösődés ebben a vonatban, és Alen nem mindig jött ki jól ezekből, de a magyar fiú nem hagyta magát és nem volt rest visszavágni. A verseny feléhez közeledve az élen haladó hármas szétszakadt, Loris Baz pedig közben hatalmasat bukott Györfi előtt, és ezzel az ő csoportjuk is szellősebbé vált.


Pár körrel a vége előtt elkezdtek sorra elesni a mezőny tagjai. A változó körülmények áldozata lett többek között a bajnokság vezetője, Sylvain Barrier is. Az ő bukásával Alen egy helyet előre lépve a hatodik helyen haladt, légüres térben, és élete legjobb eredményét elérve innen már be is hozta a gépét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ámokfutó autós száguldozott Baján

Lopott autóval, részegen vezetve száguldozott egy 25 éves férfi Baja belvárosában, míg a rendőrök le… Tovább olvasom