Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Szeptember végére átfogó jelentés készül a kecskeméti repülőnapról

A jelentés egyebek között a költségeket is tartalmazza majd - mondta Borbíró Zoltán.
A honvédelmi miniszteri utasításnak megfelelően szeptember 30-ig kell elkészülnie az idei Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutató lebonyolításáról szóló átfogó jelentésnek, amely egyebek között a költségeket is tartalmazza majd - mondta Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán.

Demeter Márta, az MSZP elnökségi tagja az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az MSZP üdvözli, hogy ismét megrendezték a Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutatót, ugyanakkor felvetette, hogy a rendezvény szervezésével kapcsolatban problémák is akadtak. A politikus rákérdezett továbbá, hogy milyen forrásból finanszírozták a rendezvényt, és az mennyibe került pontosan.

Borbíró Zoltán, aki egyben a rendezvényt szervező bizottság elnöke is, mindenekelőtt leszögezte: nem a Magyar Honvédségnek vagy a Honvédelmi Minisztériumnak szervezték a repülőnapot, hanem annak a jóval több mint 100 ezer látogatónak, aki kilátogatott a rendezvényre. Az államtitkár szerint idén "minden idők leglátványosabb repülőnapját, s ehhez képest az előzetes becslések szerint minden idők legolcsóbb repülőnapját szervezték meg". Soha ennyi repülőeszközt és köteléket nem láthattak az érdeklődők hazai repülőnapon, ráadásul mindezt - elővételben - a három évvel ez előtti árakon kapták.

A helyettes államtitkár arra is kitért, hogy a szervezéshez kapcsolódóan felmerültek olyan felvetések, hogy a beléptetés nehézkes volt. Borbíró Zoltán azt mondta, valóban volt olyan rövidebb időszak, amikor 2-3 óra alatt kellett beléptetniük nagyjából 50 ezer embert, de egyébként zavartalan volt a látogatók beengedése.

Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egy zárt NATO objektum, ahová máskor a civilek nem léphetnek be. Most két napra megnyitották a látogatók előtt a laktanyát, de több mint 300 ember ez idő alatt is 24 órás szolgálatban volt, és eleget tett a NATO készenléti kötelezettségeknek. Így most is minden belépőt, köztük a közreműködőket is csak átvizsgálás után engedhették be az objektum területére. Ennek eredményeként az egyik látogatótól egy gázpisztolyt kellett elvenni a kapuknál, de ezen felül 60 szúró- és vágóeszközt is elkoboztak a két nap során.

Borbíró Zoltán arra is kitért, hogy folyamatosan figyelték az időjárás előrejelzéseket, ennek nyomán szombatról vasárnapra virradóra a párakapuk számát megduplázták, vagyis plusz 22 eszközt állítottak be, így vasárnap már 45 párakapu üzemelt a rendezvény területén. A két nap során több mint 45 ezer zacskós vizet osztottak ki, s a vízcsapok mellett 6 nagy méretű utánfutóból is folyamatosan adták a vizet. Két nap alatt összesen 310 köbméter ivóvíz fogyott el. Borbíró Zoltán a vízhiányról szóló pletykákra reagálva elmondta, hogy a csapokból folyamatosan lehetetett venni a vizet - többek között az árusító sátrak között 20 méterenként vízcsapok voltak -, a vízutánfutókat pedig kiürülésük után azonnal újratöltötték.

Az ilyen jellegű eseménynél a szervező kötelessége az alapvető higiénés feltételek biztosítása. Ezek közé tartozik a megfelelő számú illemhely, illetve az ivóvíz minőségű kézmosási lehetőség megteremtése. Minden további - például ivóvíz vagy párakapu - lehetőség nem előírás, hanem plusz szolgáltatás. Az ÁNTSZ mindkét napon ellenőrzést végzett a felelősségi területére vonatkozóan, a jegyzőkönyv tanúsága szerint nem emelt kifogást sem a vízellátásra, sem a mobil vécék kihelyezésére és számára vonatkozóan. Ugyanakkor elismerően nyilatkozott arról, hogy a szervezők a területen lévő árusok számára zuhanyzósátrakat biztosítottak, noha ez nem lett volna kötelességük.

A Magyar Honvédség katonái mellett több mint 300 rendőr, számos katasztrófavédelmi és mentődolgozó vett részt az esemény biztosításában. A két nap alatt összesen 142 repülő és helikopter vett részt a bemutatókban, a programokat baleset nélkül, problémamentesen hajtották végre.

Borbíró Zoltán elmondta: a repülőnapot elsősorban a szponzorok - köztük például a MOL, valamint az OTP - bevonásával finanszírozták. A pontos költségekről még nincs végleges adat, mivel még csak két nap telt el a rendezvény óta, több eszköz visszaszállítása például még folyamatban van. Amikor minden lezárult, akkor tudnak végleges összesítést készíteni arról, hogy hány ember, hány technikai eszköz vett részt a rendezvényen, és mindez mennyibe került.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt bálázó gép okozott tüzet Lakitelek határában

A gyors beavatkozás ellenére a kaszálóból 25 hektár leégett, és mintegy 45-50 körbála is a lángok… Tovább olvasom