Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár minden épülete szerkezetkész lesz

Kecskemét - Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár épületei szerkezetkész állapotban lesznek, év végéig pedig valamennyi berendezés a helyére kerül - mondta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője.
Sztipichné Kozári Edina elmondta: a rendkívül csapadékos,szélsőséges időjárás ellenére is a tervezett ütemben halad az építkezés, a létesítmények kialakításán naponta átlagosan 500-900 szakember dolgozik, az épületek a terveknek megfelelően szeptemberben szerkezetkészek lesznek.

Ezt követően 2010 végéig a gyár összes berendezése is a helyére kerül. A 2011. év teljes egészében a próbaüzem jegyében zajlik majd - tette hozzá a kommunikációs vezető, aki jelezte: várhatóan 2012. első negyedévében indulhat meg "élesben" a termelés.

A kecskeméti gyárban a következő generációs kompakt Mercedes gépjárművek, az A- és B-osztályú gépkocsik utódmodelljeinek gyártása folyik majd. A gyár Daimler AG kompakt gépkocsikat gyártó németországi, rastatti központjával együttműködve állítja elő e járműveket. Négy új modellből kettő készül majd a magyarországi üzemben, ezek egyikének gyártása 2012 első felétől, míg a másik 2012. év végétől kezdődik - tájékoztatott Sztipichné Kozári Edina. Hozzátette: a gyár teljes létszáma akkorra eléri a 2.500 főt.

A toborzás az építkezéshez hasonlóan ugyancsak időarányosan halad, eddig közel félezer szakembert vett fel a társaság. A 450 hektáron felépülő kecskeméti gyár a Daimler-Benz első kelet-európai üzeme lesz, egyben Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős beruházása. A Mercedes-Benz mintegy 800 millió eurót ruház be az új gyárba.

Olvasóink írták

  • 2. CCM 2010. augusztus 31. 23:42
    „Vigyázni rá mert itt nagyon tapados kezüek élnek ! nehogy oktoberben szerkezet se legyen !”
  • 1. Léni 2010. augusztus 20. 20:26
    „Ezek a szemét szocik mit meg nem csináltak.
    Ezért is "Gyurcsány a hibás!"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a Hirös Hét Kecskeméten

Az Alföldre kiadott piros riasztás miatt a főtéri színpad helyett a művelődési központban nyitották meg hétfő este Kecskeméten a 76 éves múltra visszatekintő Hírös Hét Fesztivált, a város legrégebbi és legrangosabb rendezvényét, és elmaradt a 2008-ban felélesztett kedves program, a babakocsis felvonulás. Tovább olvasom