Délmagyar logó

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 19°C | 25°C Még több cikk.

Színes fesztivállal érkezett a tavasz

Kecskemét - Megnyílt a XXVI. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál. Tizennyolc nap alatt, tizennyolc helyszínen, negyvenkét program várja a közönséget, miközben bejárhatjuk Európát úgy, hogy ki sem kell tennünk a lábunkat a városból.
A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének kiállításával vette kezdetét az idei Tavaszi Fesztivál a Kulturális Központban. - Olyan társadalomban élünk, ahol a technika vívmányai sokszor háttérbe szorítják a kultúra értékeit. Mindig jó egy-egy olyan példát felmutatni, ami ezt ellensúlyozza - emelte ki köszöntőjében Mák Kornél alpolgármester. - A Tavaszi Fesztivál kínálata a kultúra sokszínűségét mutatja. A kecskemétiek mindig tudták, mivel kell az ország figyelmét a városra irányítani. Meg tudták tenni ezt akkor is, amikor Kecskemét a mezőgazdasági termeléstől függött, de az időjárás elvitte a termést, és úgy tűnt, minden romba dől. Ennek titka az a fantázia és leleményesség, ami a város polgáraiban és vezetésében mindig is élt - tette hozzá Mák Kornél, aki a Tavaszi Fesztivál kínálatából számos programot ajánlott a közönség figyelmébe. Többek között azokat, melyek hazánk Uniós elnökségéhez kapcsolódóan Európa számos szegletének kultúráját hozzák el Kecskemétre.

Magyar rapszódiák

Az idei fesztivál egy egyedülálló tárlattal nyílt meg. A Kecskeméti Képzőművészek Közössége ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Liszt születésének kétszázadik évfordulója kapcsán, híres zeneszerzőnk világát álmodja különböző alkotásokba. - A kultúra egyik legfőbb ismérve egy adott városban az, hogy a kortárs művészeket mennyire becsülik, és mennyi teret adnak számukra. Kecskemét híres kultúrájának sokszínűségéről, és ehhez értő közönség is van a városban - hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, aki szerint a zene és más művészeti ágak összekapcsolódásánál nem szabad a közhelyeknél leragadni. - A felhívásra beérkezett alkotások között sok meglepetéssel találkoztam. Nagyon érdekesnek tartottam többek között azt, hogy volt olyan művész, aki a zeneszerző nőkhöz fűződő kapcsolatát emelte ki alkotásában, hiszen Lisztért rajongtak a hölgyek. A kotta, a zongora szintén megjelenik több munkában is - tette hozzá a művészettörténész.

Az idei fesztivál egy egyedülálló tárlattal nyílt meg.
Az idei fesztivál egy egyedülálló tárlattal nyílt meg.

A március 16-án megnyílt fesztivál sok rendezvénye ingyenesen várja a látogatókat. A programsorozat legdrágább belépőjegye 3500 forintba kerül. A fesztivál szervezői szeretnék, hogy minél szélesebb réteg számára elérhetővé váljanak a programok, ezért gyermek- és nyugdíjas kedvezménnyel, valamint két bérletsorozattal is várják az érdeklődőket.

Hagyományok és újdonságok

Érdemes lesz idén is átböngészni a fesztivál programfüzetét, ugyanis számos különlegességet találunk benne. A Bozsó Gyűjteményben például egy egyedülálló tárlat várja majd a közönséget. A múzeum legújabb kiállításán a geometrikus absztrakció Párizsban élő kortárs művészeinek alkotásait tekinthetjük meg. Kecskemétre érkezik a Company Canario Historikus Táncegyüttes is, az ország egyetlen olyan csapata, akik repertoárjukban nyolcszáz év tánckultúráját idézik meg. A Marquise együttes a legszebb barokk egyházi dallamokból válogat majd korhű kosztümös koncertjén, Miklósa Erikát pedig most egy kicsit másképp láthatja a közönség. A koloratúrszoprán énekesnő ugyanis egy izgalmas, latinos zenei világot varázsol a hírös városba. A Kecskemét Táncegyüttes a Tavaszi Fesztivál ideje alatt újra műsorra tűzi a 2006-ban nagy sikert aratott produkcióját, melyben a hírős városi tavaszi vásárok hangulatát eleveníti fel. De láthatjuk a Szegedi Kortárs Balett előadásában List Dante szimfóniáját is.

Tizennyolc nap alatt, tizennyolc helyszínen, negyvenkét program várja a közönséget.
Tizennyolc nap alatt, tizennyolc helyszínen, negyvenkét program várja a közönséget.

Idén sem maradhat el, a most huszadik születésnapját ünneplő Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál, valamint a fiatal tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget adó Fringe sem. A Szín-Tár, vagyis a Színművészeti Egyetemek találkozója pedig már második alkalommal várja a budapesti, kaposvári, kolozsvári, marosvásárhelyi és újvidéki színésznövendékeket.

A szervezők eddig mindig máshonnan hívtak európai színvonalú produkciókat a fesztiválra. Idén először azonban ők is elvisznek olyan művészeket a nagyvilágba, akikre méltán büszkék lehetünk. A Tavaszi Fesztivál ideje alatt indul el a Csík Zenekar és a Rackajam hazai turnéja a Kulturális Központ szervezésében. Az ősbemutató Kecskeméten lesz, utána Egerben, Debrecenben, Pécsett, Szombathelyen és Győrött koncerteznek majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KTE: Litsingi és Foxi is válogatott meghívót kapott

A KTE-Ereco két afrikai származású légiósa, a kongói Francis Litsingi és a közép-afrikai Kethevoama Foxi is behívót kapott hazája válogatottjába.
Tovább olvasom