Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Színház és kiállítóterem lesz a Városi Moziból

A Városi Mozi felújítását tervezi az önkormányzat, azt követően ott kaphatna helyet a Kelemen László Kamaraszínház és a Leskowsky Hangszergyűjtemény. Az 1999 óta használaton kívül álló épület felújításának becsült összköltsége 250 millió forint.
Az átépítés során az épület tetőfedésének teljes cseréjével, elektromos és épületgépészeti rendszereinek rekonstrukciójával, a nyílászárók cseréjével, felújításával, belső burkolatok cseréjével, javításával, felületkezelésekkel, a külső homlokzat felújításával kell számolni. A nézőtéri üléssorok, valamint akusztikus burkolatok felújítható állapotban vannak.

Az elképzelés szerint a kamaraszínház előadóterme az eredeti nézőtéren kapna helyet úgy, hogy a korábbi vetítővászonhoz közelebb eső első üléscsoport helyén lenne a színpadi terület, a jelenlegi színpadot és előadástechnikát áttelepítenék, kiegészítenék.

Továbbra is kultúrális célokat látna el a Városi Mozi ódon épülete.
Továbbra is kultúrális célokat látna el a Városi Mozi ódon épülete.

A Leskowsky Hangszergyűjtemény, valamint a színházi kiegészítő feladatok egyrészt a volt stúdió mozi, továbbá az emeleti vetítőterem és kapcsolódó helyiségei, valamint az épület körút felőli végén található, korábbi rock-kávézó tércsoportokban helyezhetőek el. Az alagsori – korábban bárként üzemeltetett – helyiségcsoportban lenne a vendéglátó funkció.

A felújítás forrásának előteremtése érdekében a város megvizsgálja a pályázati lehetőségeket, valamint azt is, hogy a Katona József Színház jegy- és bérletárakon felüli bevétele miként szolgálhatja a felújítást, illetve a színház Tao. támogatásból származó bevétele milyen fejlesztéseknek lehet a forrása. Az önkormányzat a felújítás érdekében a hitelfelvétel lehetőségét is mérlegeli.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Polaroid-kiállítás a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban

Hatvanöt éve mutatták be a polaroid technológiát az Egyesült Államokban. Az évfordulóhoz kapcsolódva péntektől kiállítás látható a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban. Tovább olvasom