Délmagyar logó

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 14°C | 25°C Még több cikk.

Szívkoszorúér-tágító tapaszt használt a gyermekei megmérgezésével gyanúsított nő

Kecskemét - Gyermekeire szívkoszorúér-tágító tapaszokat ragasztott, majd nagy mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be az a nő, aki a gyanú szerint megpróbálta megmérgezni négy gyermekét és önmagát.

A gyermekeire szívkoszorúér-tágító tapaszokat ragasztott, majd nagy mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be az a nő, aki a gyanú szerint megpróbálta megmérgezni négy gyermekét és önmagát is két héttel ezelőtt Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Gál Kristóf emlékeztetett arra: a Kecskeméti Rendőrkapitányság június 23-án indított eljárást súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen azt követően, hogy a mentők a kecskeméti asszonyt és négy gyermekét mérgezéses tünetekkel szállították kórházba.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság június 25. óta előre kitervelten, több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz az ügyben. A bűncselekménnyel az anyát, a 30 éves kecskeméti F. Melindát gyanúsítják - tette hozzá a szóvivő. Jelezte: a Kecskeméti Járásbíróság időközben egy hónapra elrendelte a nő előzetes letartóztatását.

Gál Kristóf közölte: a nyomozás eddigi adatai szerint F. Melinda június 23-án hajnalban, kecskeméti otthonában úgy akarta megmérgezni 5 éves és 3 éves, illetve 7 hónapos ikerpár gyermekeit, hogy testükre szívkoszorúér-betegség tüneti kezelésére szolgáló tapaszokat ragasztott, majd nagyobb mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be, aminek következtében rosszul lett.

A cselekményt a lakásban tartózkodó nagyapa észlelte, ő értesítette a mentőket. A gyanúsított és gyermekei életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A gyermekek testéről a mentőszolgálat munkatársai több tapaszt szedtek le.

A helyszíni szemle alkalmával a nyomozók több - egyenként 10 darabos - felbontott és üres vérnyomáscsökkentő-gyógyszeres levelet, valamint sok gyógyszertapasz már feltépett és üres tasakját foglalták le.

A kirendelt igazságügyi toxikológus szakértő véleményében az áll: a tapaszokban egyenként 80 milligramm hatóanyag található. A gyógyszer a beszűkült koronáriákat tágítva javítja a szívizomzat vérkeringését. Ha nem rendeltetésszerűen használják, a gyógyszer hatására jelentősen romlik a szívizomzat vérellátása, szívritmuszavar, mellkasi fájdalom, vérnyomásesés következhet be, amely akár végzetes is lehet. A négy gyermekkorú sértett esetében egyetlen tapasz felhelyezése is okozhatott volna halálos kimenetelű szívritmus- és keringészavart.

Korábban írtuk:

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2013. június 23-án indított eljárást súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen. Az akkor rendelkezésre álló adatok szerint egy kecskeméti asszonyt, és négy gyermekét mérgezéses tünetekkel szállították kórházba.

A beszerzett adatok alapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya 2013. június 25-én átvette az eljárást. Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást F. Melinda 30 éves kecskeméti lakossal szemben.

A nő a rendelkezésre álló adatok szerint 2013. június 23-án hajnalban, kecskeméti otthonában úgy akarta megmérgezni 5 és 3 éves, illetve 7 hónapos ikerpár gyermekeit, hogy testükre a koronária betegség tüneti kezelésére szolgáló tapaszokat ragasztott, majd nagyobb mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be, minek következtében rosszul lett.

A cselekményt a lakásban tartózkodó nagyapa észlelte, ő értesítette a mentőszolgálatot. A gyanúsított és gyermekei életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A gyermekek testéről a mentőszolgálat munkatársai több tapaszt szedtek le.

A helyszínen végzett szemle alkalmával a nyomozók több - egyenként 10 darabos - felbontott és üres vérnyomáscsökkentő gyógyszeres levelet, valamint sok gyógyszertapasz - már feltépett és üres - tasakját foglalták le.

A kirendelt igazságügyi toxikológus szakértő véleménye szerint a tapaszokban egyenként 80 mg hatóanyag található. A gyógyszer a beszűkült koronáriákat tágítja így javítja a szívizomzat vérkeringését. Amennyiben nem rendeltetés-szerűen használják, a gyógyszer hatására jelentősen romlik a szívizomzat vérellátása, mely következtében szívritmus zavarok, mellkasi fájdalom, vérnyomásesés következhet be, mely akár fatális következményeket is okozhat. A négy gyermekkorú sértett esetében, akár egyetlen tapasz felhelyezése is okozhat olyan szívritmus- és keringészavart, ami halállal járhat.

A fentiek alapján a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki F. Melindát, őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. melyet a Kecskeméti Járásbíróság elrendelt.

Olvasóink írták

  • 1. _csutak_ 2013. július 08. 18:40
    „Az öngyilkos jelez, aki pedig kiterjesztett öngyilokra készül az még inkább jelzi mire készül!
    Én bizony a környezetének a büntetőjogi felelősségét is megvizsgálnám.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz volt az állampusztai börtönben

Eloltották a tűzoltók az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó, a személyzet részére fenntartott sportlétesítmény szaunájának lángra kapott tetőszerkezetét. Tovább olvasom