Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Szoknyát és édességet vett a rabolt pénzből

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 17 éves lányt, aki egy 80 éves asszonyt rabolt ki.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves kiskunmajsai nővel szemben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal szeptember 2-án, társával - akit még keres a rendőrség - leszólított egy boltból hazafelé tartó helyi asszonyt a háza előtt azzal, hogy elromlott a kerékpárja. Amíg a néni segíteni próbált, fellökték, majd kivették a kosarából a pénztárcáját és ismeretlen helyre távoztak.

A kiskunmajsai rendőrök azonnal megkezdték az ismeretlen elkövetők felkutatását és beazonosítását. A beszerzett adatok alapján a rendőrség látókörébe került egy 17 éves lány, akit a bejelentéstől számított 2 órán belül az otthonában elfogtak az egyenruhások.


A fiatal gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a rabolt pénzből csokoládét és szoknyát vásárolt magának. A nőt őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sok csapadék a parlagfűnek is kedvez

A sok csapadék miatt hamarabb terem a parlagfű, hiába mentesítette már egy-egy földtulajdonos a… Tovább olvasom