Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Táborozni jaj, de jó!

Kecskemét - Ó, ió, ció, áció, káció, és így tovább. Hamarosan felkerül a táblákra a várva várt felirat, és kitör a vakáció. A nyári szünet megannyi kalandot, élményt rejthet magában, sok szülő számára azonban komoly fejtörést okoz, hogy kire bízza az elkövetkezendő hónapokban a gyermekét.
A vakáció közeledtével bizony sok családban elkezdődik a szervezés, hogy ki vigyázzon a csemetére. Hiszen iskolás gyermekünk szünideje körülbelül kétszer olyan hosszú, mint ahány nap szabadsága van egy szülőnek egy évben. Így sok esetben marad a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik bevonása.

Egy tábor nem csak megoldást jelenthet, erre a problémára, hanem rengeteg élményt rejthet magában. Kecskeméten pedig hatalmas a kínálat. Legyen gyermekünk állatbarát, ezermester, táncos lábú vagy éppen vízimádó, biztosan találunk számára megfelelő elfoglaltságot.

A kínálat tehát bőséges, de érdemes igyekezniük azoknak, akik szeretnék beíratni gyermeküket valamelyik foglalkozásra, hiszen a helyek gyorsan elfogynak.
A kínálat bőséges, de érdemes igyekezniük azoknak, akik szeretnék beíratni gyermeküket valamelyik foglalkozásra, hiszen a helyek gyorsan elfogynak.

A kecskeméti intézmények közül a legnagyobb választékot az Ifjúsági Otthon kínálja. Náluk kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt találhatunk napközis tábort a nyárra. A gyerekek sakkozhatnak, megtanulhatják a horgászat alapjait, részt vehetnek játékos természetismereti foglalkozáson, de akár fúrhatnak-faraghatnak, barkácsolhatnak is.
Készíthetnek öko lényeket különféle újrahasznosított anyagokból, mackót textilből, és megtudhatják azt is, hogyan építhetnek napelemes kishajót vagy éppen papírrepülő-kilövőt.

A művészi vénával megáldott lurkók elmerülhetnek a különféle technikák színes világában. Készíthetnek kollázsokat, monotípiákat, tűzzománcokat, de szobrászkodhatnak, nemezelhetnek, gyöngyözhetnek és festhetnek textilt is. A sport szerelmesei asztaliteniszezhetnek, vívhatnak, úszhatnak, de kipróbálhatják a nanbudot és az aikidot is. A csillagok kalandorai kutathatják az univerzum világát, az őslények rajongói rengeteg érdekességet tudhatnak meg a dínókról, a lelkes kiskukták pedig megtanulhatnak főzni.

Az ifjú hölgyek ezen a nyáron megtudhatják, hogyan válhat belőlük igazi tündér vagy éppen hercegnő. A táborozók belebújhatnak Sherlock Holmes, a briliáns detektív bőrébe, de a Vadaskert titkait is kileshetik. Azoknak sem kell otthon unatkozniuk, akiket a színpad világa varázsol el, hiszen nekik is kínálnak többféle tábort az Ifjúsági Otthonban. A táncos lábúak szintén sokféle lehetőség közül választhatnak, akár a nép-, akár a modern táncok ejtették őket rabul. Ezen kívül a táborok szervezői a legkisebbekre is gondoltak, mesés és zenés nyári ovit is hirdettek a legapróbb táborozóknak.

Gyerek táboroztatás Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

A legolcsóbb nyári tábor 8000 forintba kerül egy hétre, a legdrágábbért pedig 17500 forintot kell fizetniük a szülőknek. Az árból kedvezményt kaphat az, aki egyszerre több tábort fizet be egy gyermeknek vagy testvéreknek. A nagyobbaknak nem csak napközis, hanem „ott alvós" tábort is hirdetnek Parádfürdőre. Erről bővebb információt a www.paraditabor.hu weboldalon találnak.

A Kulturális Központ két táborral várja a gyerekeket idén nyáron. A Tükörkép önismereti és kommunikációs tábor Jakabszálláson, a Kisasszony erdőben, a Klebelsberg Erdei Iskolában kínál kikapcsolódási lehetőséget a 10-14 éves, hátrányos helyzetű diákoknak. Az Iránytű pedig egy pályaválasztási és kommunikációs napközis tábor lesz szintén 10-14 éveseknek. Mindkét nyaralás ingyenes a Kulturális Központ Tanulás élménye Uniós pályázatának köszönhetően.

A Cirókában azokat a 11-14 év közötti fiatalokat várják, akik kíváncsiak a bábszínház titkaira, a bábkészítés technikájára és arra, hogy egy mese miként válik előadássá. A tábor díja 15000 forint.

A kínálat tehát bőséges, de érdemes igyekezniük azoknak, akik szeretnék beíratni gyermeküket valamelyik foglalkozásra, hiszen a helyek gyorsan elfogynak. A nyár pedig élményekkel, kalandokkal, és feledhetetlen táborokkal teljes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki lesz VV Anikó következő áldozata?

Legutóbb Istenes Bencével kapták rajta a Való Világból szabadult fekete özvegyet, de Anikó lecsapott… Tovább olvasom