A tavalyi rövidre sikerült nemzetközi kupaszereplés után a KTE vezetői az idei szezonra is hasonló célokat tűztek ki a csapat elé, ami már csak azért is fontos lenne, mert a főszponzor Szerencsejáték Zrt. is veheti a kalapját, ha az egyébként sem fényes anyagi helyzetben lévő lila-fehérek nem jutnak ki újra a nemzetközi porondra. Miután a bajnokságban már most jelentősnek mondható a hátrány, illetve a Magyar Kupából is kiesett ősszel a csapat, a Ligakupa győzelem adhat csupán esélyt erre, így a kecskemétiek minden bizonnyal erre a sorozatra összpontosítják erejük nagy részét. A másodosztályú MTK ellen mindenképp kötelezőnek mondható a továbbjutás, bár a fiatal fővárosiakat soha nem lehet leírni, jelenleg is több tehetséges játékos szerepel soraikban, nem véletlenül vezetik utcahosszal csoportjukat a bajnokságban.
Várható kezdőcsapatok:
MTK: Hegedűs – Wolfe, Kálnoki Kis, Szekeres, Vadnai – Kanta, Vukmir, Ladányi – Frank, Tischler, Könyves.
Sérült: Pál, Zsidai
Eltiltott: -
KTE: Antal – Koszó, Gyagya, Ebala, Forró – Csukics, Szavics – Bori, Litsingi, Alempijevics – Tököli.
Sérült: Balogh, Dosso
Eltiltott: Lencse (piros lap)