Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Tehetséggondozási programok az SOS Gyermekfaluban

Kecskemét - Az SOS Gyermekfalu is bekapcsolódott a városban működő tehetségpontok sorába. Ennek köszönhetően az ott élő száz gyermek két programban vehet részt, melyek középpontjában a környezettudatos gondolkodás és az egészséges életmód áll.
- A kecskeméti SOS Gyermekfalu az Útravaló Alapítvánnyal és a Humán szakközépiskolával együttműködve 3 millió forint támogatást nyert az Oktatásért Közalapítványtól tehetséggondozási programok megvalósítására – jelentette be Szécsi Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke a március 17-én tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: a Gyermekfalu az ötödik tehetségpont a városban. A most induló tehetséggondozási program célja az ott nevelkedő fiatalok ismereteinek gyarapítása, készségeinek fejlesztése a környezettudatos gondolkodás és az egészséges életmód jegyében.

A Játsszunk az anyagokkal! foglalkozások során a természetben található anyagok tulajdonságaival, feldolgozási módjaival ismerkedhetnek meg a gyerekek. A megszerzett tudásukat felhasználva dísz- és használati tárgyakat készítenek majd, melyeket a program végén egy kiállításon mutatnak be. A Váljék egészségedre! foglalkozásokon pedig olyan, 6-15 éves gyerekek vesznek részt, akik szívesen sportolnak, érdeklődnek az egészséges ételek elkészítése iránt, jól kommunikálnak, kitartóak, és bátran használják képzelőerejüket. A két program a harminc órás munka után egy ötnapos táborral zárul.

Az SOS Gyermekfalu is bekapcsolódott a városban működő tehetségpontok sorába.
Az SOS Gyermekfalu is bekapcsolódott a városban működő tehetségpontok sorába.

A megvalósításban jelentős szerepet vállal az Útravaló Alapítvány, amely 1999 óta segíti a Gyermekfaluban nevelkedő tehetséges fiatalok tanulmányait és pályakezdését. - Meggyőződésünk, hogy ezekkel a programokkal újabb lépést teszünk a gyermekek magukkal hozott hátrányainak leküzdéséhez, a bennük rejlő adottságok kibontakoztatásához - emelte ki Szécsi Gábor.

Zombor Gábor polgármester, az alapítvány kuratóriumának tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban kialakult egy olyan együttműködés, ami a tehetséggondozás új dimenzióját jelentheti Kecskeméten és a kistérségben. Kiemelte: manapság sok jól induló kezdeményezés hal el anyagi források hiánya miatt. Az Útravaló Alapítvány azon dolgozik, hogy esetükben ez ne fordulhasson elő. Zombor Gábor kérte a sajtó segítségét abban, hogy minél több emberhez jusson el az üzenet: aki úgy érzi, hogy van lehetősége áldozni a tehetséggondozásra, az támogassa az alapítványt.

Mák Kornél alpolgármester az önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények és az SOS Gyermekfalu között kialakult együttműködésekről beszélt. Kiemelte a Katona József Gimnáziumot és a Humán Középiskolát, melyek diákjai komoly szerepet vállalnak a Gyermekfalu fiataljainak az életre való felkészítésében. Zsámboki Anna, a Humán Középiskola igazgatója, a tehetségpont vezetője szintén megerősítette, hogy intézményük és az SOS több közös programban is részt vesz.

A sajtótájékoztató végén Kézi Zoltánné, a Gyermekfalu vezetője megköszönte a segítséget, amelynek révén az ott élő száz gyermek részese lehet a programoknak. Hangsúlyozta: a most útjára indult együttműködés példaértékű.

Olvasóink írták

  • 1. spiler 2011. március 18. 09:31
    „mi a helyzet a battonyai faluval az volt az 1-ő”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Potyázó szállodavendéget vettek őrizetbe

Tavaly novemberben egy kecskeméti panzióból, decemberben pedig egy hotelből távozott fizetés nélkül az a férfi, akit csütörtökön vettek őrizetbe a rendőrök. Tovább olvasom