Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Terhes unokája és szeretője késelte meg a nagymamát

A 15 éves kiskunhalasi Klaudia nem bírta elviselni, hogy öthónapos terhesen eltiltották szerelmétől: ötször szúrták meg Sarolta nénit.
Egy hajszálon múlt a kiskunhalasi Sarolta néni élete, akire 15 éves terhes unokája és annak 19 éves barátja támadt rá. I. Zsolt ötször szúrta meg a nénit: két döfés az asszony nyakába – az egyik egy centivel kerülte el a verőerét –, kettő a veséje mellé hatolt be, az ötödik a tenyerén sebezte meg - írta a Bors.

Klaudia éppen befejezte az iskolát, amikor teherbe esett. A kapcsolatot a nagymama előtte se nézte jó szemmel, de ekkor közölte, ha nem hagyja ott a fiút, megrontásért fog feljelentést tenni.

Klaudiát évek óta Saci néni nevelte, az 59 éves asszony jobb sorsot szánt annál a kislánynak, mintsem hogy egy munkanélküli, rá rossz hatással bíró fiúval kösse össze az életét - tudta meg a lap.

A megtámadott asszony a támadás óta retteg. A Bors munkatársaival is csak zárt ajtó mögül állt szóba. – Július 17-én, hajnalban arra ébredtem, hogy valaki rámül. Abban a pillanatban már kaptam is a szúrásokat – idézte fel a támadás pillanatait Saci néni. – Négy szúrást kaptam, mire az egyik kezemmel meg tudtam ragadni a kés pengéjét. A srác elmenekült, de a rendőrök pár óra múlva elfogták. Nézzék, akármit beszélnek itt a városban, szerintem az unokám nem lehetett benne ebben a disznóságban. Nem haragszom rá, és ha a dolgok úgy alakulnak, visszaköltözhet hozzám. Most az apja, a volt vejem gondjaira bízta őt a gyámhatóság. A lányom korábban egy másik városban kezdett új életet, a mostani párja nem fogadta el Klaudiát, ezért neveltem én az unokámat.

A Petőfi Népe szerint a rendőrség bizonyítottnak látja, hogy a fiatalok közösen tervezték el Saci néni megölését, sőt Klaudia volt az, aki a támadás hajnalán kinyitotta az ajtót Zsoltnak. A lány házi őrizetben, a fiatalember előzetes letartóztatásban várja ügye alakulását.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sűrített levegővel hajtott járművek versenyeznek Kecskeméten

A megmérettetésen magyarországi és erdélyi felsőfokú oktatási intézmények fiataljai által készített… Tovább olvasom