Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Tíz évet kapott a féltékenységből késelő jánoshalmi férfi

Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a jánoshalmi férfit, aki rugós késével többször mellkason szúrta felesége élettársát.
A jelenleg 52 esztendős, 26 évig rendőrként dolgozó Bolvári János Ignác kapcsolata megromlott feleségével. Az asszony ezért közös gyermekükkel elköltözött jánoshalmi lakásukból, majd élettársi kapcsolatot létesített egy másik férfival. A vádlottat az asszony és élettársa zaklatása és bántalmazása miatt korábban már 9 hónap börtönre ítélték, ám a férfi feltételes szabadulása után sem tudta feldolgozni, hogy felesége elhagyta.

A vádlott gyakran szidalmazta a férfit és a nőt, s mások előtt is azzal fenyegette őket, valamint saját fiát, hogy megöli őket.

A sértettnél 2011. február 12-én disznótort tartottak. A kocsmába igyekvő, de már részeg vádlott a ház előtt elhaladva szóváltásba keveredett a szintén ittas fiával, akit több alkalommal meg is ütött. A két férfi verekedését látva a fiú barátnője telefonon értesítette a rendőrséget, miközben a vádlott kihátrált az utcára, ahova fia is követte. Ezt látta meg a szintén ittas sértett, a hátsó udvarból odament hozzájuk, és megpróbálta szétválasztani a verekedőket. A vádlott előbb megfenyegette, hogy megöli, majd a zsebéből elővett rugós késével közepes erővel ötször mellkason szúrta a férfi, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szakértői véelmény szerint csak a véletlenen múlott, hogy a férfi nem halt meg.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében és testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit különös visszaesőként jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtott. Mivel a bűncselekményt feltételes szabadság hatálya alatt követte el a férfi, az ítélőtábla döntése alapján csak a teljes büntetés letöltése után szabadulhat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kegyelmet kér Geréb Ágnesnek két fideszes politikusnő

Kegyelmet kér Geréb Ágnesnek a volt kiskunhalasi, jelenleg a Fidesz megyei listájáról parlamentbe… Tovább olvasom