Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Törvénytelen személycserék a félegyházi kórházban

Törvénytelen volt a kiskunfélegyházi kórház korábbi ápolási igazgatójának leváltása – ezt mondta ki a munkaügyi bíróság elsőfokú ítéletében.
A döntés értelmében Juhász Ildikót vissza kell helyezni korábbi pozíciójába, eredeti fizetésével. A bíróság az okozott kár, azaz a bérkülönbözet megtérítésére is kötelezte a félegyházi kórházat – tudta meg a TRIÓ Tv dr. Kovács Józseftől, akinek élettársa a volt ápolási igazgató. Dr. Vincze Sándor főigazgató elmondta, megvárják, hogy az ítéletet írásban is megkapják, ezután 15 napjuk van eldönteni, hogy élnek-e a fellebbezés jogával.

A TRIÓ Tv információi szerint a dr. Kovács József ügyében hozott elsőfokú ítéletet ezen a héten kapta meg a kórház és az önkormányzat. Dr. Vincze Sándor ennek kapcsán is csak annyit közölt, hogy az esetleges fellebbezésről szóló döntésüket 15 napon belül meg fogják hozni. Dr. Csölle Yvette jegyző a korábbi főigazgató ügye kapcsán elmondta: jogi álláspontjuk más, mint a bíróságé, ezért valószínűleg javasolni fogják a kórháznak, hogy éljen a fellebbezés lehetőségével, de végleges döntést majd csak ezután hoznak.

Mint ismeretes, a képviselő-testület február 23-án döntött dr. Kovács József leváltásáról, ezután bízták meg dr. Vincze Sándort a kórház vezetésével. Röviddel ezután az akkori ápolási igazgatót, Juhász Ildikót, dr. Kovács József élettársát leváltotta az új főigazgató és másik munkakörbe helyezte. A TRIÓ Tv információi szerint a leváltás indoklás nélkül történt, korábbi bérének pedig a feléért foglalkoztatták. Ezt az értesülésüket azonban dr. Vincze Sándor cáfolta.

Dr. Kovács József elmondta: álláspontjuk szerint a főigazgatónak nem lett volna joga leváltani az ápolási igazgatót, mivel Juhász Ildikó munkáltatója a polgármester volt – éppen amiatt, mert Kovács József élettársa, így összeférhetetlenség állt volna fenn, amíg ő volt a főigazgató.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az agrárképzés megerősítésém dolgozik a Kecskeméti Főiskola

Továbbra is lesz agrárképzés a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán. Tovább olvasom