Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Tüntetés Kecskeméten: 300 millióval tartozik az Arcadom

Csaknem húsz, az ország több településéről érkezett vállalkozó járművekkel félpályás útlezárással demonstrált hétfőn Kecskeméten az Auchan áruház mellett, mert a bevásárlóközpont bővítését végző fővállalkozó nem fizette ki részükre az elvégzett munka ellenértékét.
Az ügyben érintett Arcadom azt közölte, hogy már keresi a megoldást és tárgyalást kezdeményez a problémáról. Szabó Bálint, az alvállalkozók érdekeit képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: több mint 20 alvállalkozónak közel 300 millió forinttal tartozik a fővállalkozó, a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. Kérte, hogy Demján Sándor fogadja az alvállalkozók képviselőit és fizesse ki a jogos, az elvégzett munka után a befogadott számláikon szereplő követeléseiket. Emlékeztetett arra, hogy már Szeged mellett, Szatymazon is demonstráltak egy hasonló ügyben, ahol szintén az Arcadom nem fizette ki az alvállalkozókat.

Közölte azt is: a rendőrségen már bejelentették, hogy december 7-én a Prima Primissima-díj átadó ünnepségén körbeveszik a Művészetek Palotáját az elkeseredett alvállalkozók. Az Arcadom Zrt. hétfőn közölte: szoros együttműködésben a beruházó Immochan vezetésével törekszik a kecskeméti bevásárlóközpont bővítésével kapcsolatos fejlesztés gyors és hibamentes lezárására, valamint megoldást keres a beruházásban részt vevő alvállalkozók anyagi követeléseinek kielégítésére. Az Arcadom elsődleges célja, hogy minden olyan alvállalkozó, aki munkáját határidőre és a szerződésekben foglalt minőségben elvégezte, a lehető leggyorsabban pénzéhez jusson - olvasható a közleményben.

A tárgyalások október óta felgyorsultak, következésképp már több vitás kérdés rendeződött - közölte a cég, hozzátéve, jelenleg a teljes portfolió pontosítása zajlik, amelyben a Likvid Kontroll Kft. vezetése is aktívan részt vesz. A közlemény szerint az Arcadom kéri az alvállalkozókat és jogi képviselőiket, hogy tárgyalásos úton pontosítsák a részleteket, ezzel is felgyorsítva az ügy mindenki számára megnyugtató lezárását.

Olvasóink írták

  • 4. kojak76 2012. november 26. 17:03
    „Igen igazadvan csak egy abaj , hogy ő is tudja , hogy mennyiből lehet megcsinálni és ő az aki ugymond asszisztál ahoz , hogy lerántsanak embereket , akik perszse csak , hogy legyen munkánk cimszóval elválalják mert hát biznak abban , hogy ők azért megkapják a pénzűket.Mert ara már nem gondol a marha , hogy ő is áldozatt lessz ebben a játékban .Vagy mondjuk ősszefognának és azt mondanák , hogy ennek ennyí az ára és késsz , mert ha kevesebből csinálom akkor és se tudok majd valakit tisztességessen kifizetni .”
  • 3. szatyi 2012. november 26. 15:35
    „"2. kojak76 2012.11.26. 14:45 "

    Akárhogy is érvelsz: Ha egyszer valaki -ahogy írtad- kiveszi generálba, onnantól kezdve ő a hunyó!”
  • 2. kojak76 2012. november 26. 14:45
    „Szatyi , hogy a CE Glass nem volt hunyó dehogy nem mégpedig ugy , hogy megpályáztattja a munkát ami mondjuk esetűnkben 2,8 milliárd de niki nincs csak 2 .Adig futja a kőrőket amig valaki nem válallja a munkát tudja , hogy nem lessznek kifizetve de azzal , hogy kiadta generálba igy ő már mossa kezeit .Csak kérdem én ha tudon , hogy valami száz és én azt hatvanért akkarom és minden partnaremnek azt mondom , hogy majd te lesszel kifizetve a tőbbi meg majd benyeli akkor mi ez ha nem csalás kérdem én.”
  • 1. szatyi 2012. november 26. 14:21
    „Mondtam én, hogy a szatymazi demonstrációnál sem a CE Glass volt a hunyó!
    Miért nem az Arcadom vagy a Demján háza előtt tüntetnek? Ott nem mernek?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhagyták a készenlétisek a kollégiumot

A Szabó Ervin utcában lévő egykori kollégium épülete várhatóan hamarosan visszakerül a kiskunhalasi… Tovább olvasom