Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 18°C Még több cikk.

Új látnivalókkal növelnék Bács-Kiskun megye turisztikai vonzerejét

Zarándokút célpontja lehetne a Bugaci Aranymonostor amely új értelmet ad az Árpád-korral kapcsolatos eddigi ismereteknek és a közeljövő terveiben szerepel a Kecskemét-Bugac-Kiskunmajsa vasútvonal újraindítása.
Új látnivalókra, szolgáltatásokra és a szakmában dolgozók összefogására van szükség Bács-Kiskun megye turizmusának további fejlődéséhez - hangzott el a témában tartott keddi szakmai konferencián, Kiskunhalason.

Egyaránt szükség van a szakma megyei képviselőinek összefogására, a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) irodákra és a szakemberek képzésére ahhoz, hogy a megye ne csupán egynapos úticél legyen, hanem minél több éjszakát töltsenek a látogatók. Ehhez új látnivalókra és szolgáltatásokra van szükség a lovas- és vallási, az egészségturizmus, továbbá az örökség- és kulturális turizmus területén - idézte az eseményt megnyitó Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének szavait a fórum egyik szervezője, a Széchenyi Programiroda megyei koordinátora.

Zadravecz Anett tájékoztatása szerint Fodor Olivér, a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője a megbeszélésen kijelentette, a következő évek egyik legfontosabb szakpolitikai célja, hogy Magyarország olyan új piacok felé nyisson, mint Kína, Dél-Korea vagy Törökország.

A Bács-Kiskun megye turizmusának fejlesztési irányairól tartott konferencián egyebek mellett elhangzott: zarándokút célpontja lehetne a Bugaci Aranymonostor, ahol az ásatások során feltárt kincsek, ékszerek, házak és egy bazilika maradványai új értelmet adnak az Árpád-korral kapcsolatos eddigi ismereteknek. Ezenkívül a közeljövő terveiben a Kecskemét-Bugac-Kiskunmajsa vasútvonal újraindítása is szerepel - tájékoztatott Zadravecz Anett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az idén 22 ezer hallgató végez a duális szakképzés keretében

Mintegy 100 ezer diák vesz részt a szakmunkásképzésben Magyarországon, akik közül 50 ezren a német… Tovább olvasom