Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Új rekordot állított fel a Megaméter!

3082 km/1 liter benzin eredménnyel abszolút győztes lett a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata a 38. Finnish Mileage Marathonon, amivel közel 400 km-rel megdöntötték saját rekordunkat.

Négyévnyi fejlesztés és sok-sok ezer munkaóra gyümölcse érett most be a finnországi Nokiában, amikor a Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának járműve 3082 km/literes fogyasztással maga mögé utasította a 38. Finnish Mileage Marathon mezőnyét – először lépve át a 3000 km/literes álomhatárt. Az elmúlt két évben nem volt a világon energiatakarékos járművekkel versenyző mintegy 400 csapat között olyan, amelyik jobb eredményt tudott volna felmutatni.

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata 2010-ben indult először a Shell által meghirdetett eco-marathonon, ahol a feladat a lehető legkisebb fogyasztású jármű megépítése. A kecskeméti főiskolások Megaméter nevű járművükkel újoncként máris az élmezőnyben végeztek 1588 km/literes fogyasztással, amit azóta különböző versenyeken ötször javítottak meg eljutva a 3000 km feletti eredményig.

A finnországi versenyen negyedik alkalommal indult a kecskeméti csapat. A helyszínt, a Nokian gumigyár tesztpályáját különösen kedvelik, mert itt az utóbbi négy évben minden alkalommal megjavították saját rekordjukat. Az elvárás nem nyomasztotta az új pilótát, a főiskola Kertészeti Főiskolai Karának gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatóját, Kovács Viktóriát, aki kiválóan helyt állt a versenyen. A mostani – első helyet jelentő – 3082 km/ literes teljesítménnyel a saját legjobb eredményüket és természetesen a magyar csúcsot is közel 400 km-rel javították meg, ami a GAMF csapat versenyzése, 2010 előtt alig volt több mint 300 km/liter. A 100 km-re vetített fogyasztásban még szemléletesebb az eredmény: 100 km megtételéhez a GAMF csapat járművének 0,032 liter benzinre lenne szüksége.

A májusi rottardami verseny után úgy tűnt, hogy nem tudnak részt venni a finnországi marathonon, mert az utcai versenypályán elszenvedett ütközések miatt szinte használhatatlanná vált a finom kidolgozású jármű. Megfeszített munkával alig három hónap alatt azonban újra elkészítették a szénszálas karosszériát, hogy mégse maradjanak ki a finn megmérettetésből. Így lett ez a jármű a Megaméter IV/2, hiszen egyedülállóan az eco-marathon mezőnyében, az előző évek tapasztalatait felhasználva a kecskemétiek eddig minden évben új járművet építettek – négy év alatt négyet, a negyedikhez pedig két karosszériát is.

3082 km/liter teljesítménnyel új rekordot állított fel a GAMF csapat Megaméter járműve.
3082 km/liter teljesítménnyel új rekordot állított fel a GAMF csapat Megaméter járműve.

- A Megaméter IV-nél már a tavaszi versenyre megváltoztattuk az első kerekek felfüggesztését, a hátsó kerék tárcsafékét pedig dobfékre cseréltük – magyarázza dr. Bagány Mihály fizikus. - Módosítottunk a kuplungon is. A meghajtott lánckerékbe rugós küllőket alakítottunk ki, hogy megakadályozzuk a kerék szakaszos, rövid megcsúszását. A motor lökethosszát 45 mm-ről 58 mm-re növeltük. A vezérléssel előrehozott zárású Miller-körfolyamatot valósítottunk meg, ezzel javítottuk a motor hatásfokát. 2013 júliusától a versenyeken saját fejlesztésű és építésű járművezérlő elektronikát alkalmazunk. Így a járműben már nincs olyan komplex alkatrész, amit ne mi terveztünk és kiviteleztünk volna.

- Nem akartunk csalódást okozni a finnországi szervezőknek, akik nagyon számítottak ránk – mondja Kutasi Zoltán gépészmérnök hallgató, a csapat vezetője. Ezen a versenyen jóval kevesebb csapat indul, és nemcsak főiskolások, egyetemisták, mint a Shell Eco-marathonon, hanem mérnökcsapatok is, köztük Európa legjobbjai. Azért is várnak kíváncsian bennünket, mert tudják, hogy mindig előrukkolunk valami újítással, ami szakmailag érdekes lehet a résztvevőknek.

Kutasi Zoltán nem felejti el megemlíteni, hogy támogatók nélkül nem tudnának versenyezni. Mind az autó megépítéséhez, mind a versenyekre kijutáshoz (eddig összesen 55 ezer km-t utaztak) számtalan szponzor nyújt segítséget.

- Amikor először indultunk az eco-marathonon és a célkitűzésünk 1000 km/literes fogyasztás volt, sokan csak hitetlenkedve néztek ránk, és nem is vettek komolyan. A számtalan elismerés és a világviszonylatban is kiemelkedő eredmény önmagáért beszél, ma már nem kell bizonygatnunk, hogy mire vagyunk képesek – hangsúlyozza a csapatvezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lámpatestekkel álcázta az illegális cigarettát

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei több mint húszmillió forintot érő adózatlan cigarettát… Tovább olvasom