Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Újabb három óvodai csoportszoba Kecskeméten

Kecskemét - Három új óvodai csoportszobát adtak át pénteken a Vörösmarty iskola épületében. A közel 99 millió forintos önkormányzati beruházásnak köszönhetően kilencven új férőhellyel bővült a Szivárvány Óvoda.
Két hagyományos és egy logopédiai csoportszobával bővült az egy éve működő Szivárvány Óvoda. Az intézmény tavaly szeptemberben, a Vörösmarty iskola épületének megüresedett részében nyílt meg, ahol akkor három csoportszobát vehettek birtokba az apróságok. Idén ősszel újabb kilencvennel bővült a férőhelyek száma.

- A Szivárvány Óvoda építésének első ütemét alig egy éve adtuk át. Akkor a földszinten alakítottunk ki három csoportszobát, és a kivitelezés során már készültünk arra, hogy az emelet is beépíthető legyen – emelte ki az átadó ünnepségen Zombor Gábor polgármester.

Három új óvodai csoportszobát adtak át a Vörösmartyban - GALÉRIA

- A mostani beruházást az önkormányzat kizárólag saját erőből finanszírozta, egy olyan időszakban, amikor kevés település mondhatja el magáról, hogy új óvodák létrehozására van forrása. Ezzel együtt az elmúlt években összesen négyszázhúsz kisgyermek számára létesült új óvodai férőhely Kecskeméten - tette hozzá Zombor Gábor.

A most kialakított csoportszobákból kettőt a Szivárvány Óvoda, egyet pedig a Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Logopédiai Intézet Beszédjavító Óvodája használ. Ennek megfelelően két normál óvodai és egy logopédiai csoportszoba jött létre egyéni foglalkoztatóval, és a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel. Ezen kívül a beruházás során átalakították a konyhát, új ételszállító liftet szereltek be, a terasz tetőfedést kapott, az udvar pedig igényes játékokkal bővült.

Olvasóink írták

  • 1. Micimacko85 2011. szeptember 17. 13:04
    „Szuper!

    Azt mondjuk nem értem, hogy a 20-as kép baloldalán az a nő miért olyan morcin néz a gyerekekre? Pedig nagyon édesek, ahogy ott ülnekegymás mögött. :-) Hogy lehet úgy nézni rájuk? Biztos nincs neki 1 sem. Ha lenne, nem úgy nézne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fényes nappal megszúrkáltak egy nőt a téren

Két fiatal péntek délután előzetes szóváltást követően a Kurucz téren többször megszúrt egy 23 éves kecskeméti nőt, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Tovább olvasom