Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Újabb vádirat Stadler József ellen

Újabb vádiratot nyújtott be a Kecskeméti Városi Ügyészség a büntetett előéletű Stadler József ellen; a solti vállalkozót az ügyészség két vádpontban is csődbűncselekmény elkövetésével vádolja.
A vádirat szerint a Bács-Kiskun megyei Bíróság 2008-ban hitelezői kezdeményezésre állapította meg az akasztói címre bejegyzett Stad-Ker Export-Import Bt. fizetésképtelenségét, és elrendelte annak felszámolását. A cég képviseletével megbízott személyt a felszámoló nem érte el, de a gazdasági társaság többségi tulajdonosa, Stadler József átvette a felszámolásról szóló határozatot. A hitelezői igények csaknem 93 millió forintot tettek ki. Stadler József 2009. február 24-én olyan nyilatkozatot tett a felszámoló biztosnak, hogy a cég már semmilyen árukészlettel nem rendelkezik.

A Stad-Ker bt. Dusnokon egy sörözőt is üzemeltetett. Az italbolt ellenőrzésekor - 2009. június 3-án - a pénzügyőrök nagy mennyiségben találtak jövedéki terméket, s a vizsgálat során kiderült, hogy a felszámolás alatt álló, "vagyontalan" gazdasági társaság 5 millió forintért vásárolt jövedéki árut a sörözőnek.

A másik vádpont megállapítja, hogy a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2009 januárjában a StadlerÚM Ker Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. felszámolását is elrendelte, mert a céggel szemben fennálló hitelezői igények a 265 millió forintot is meghaladták.

A nagy összegű hitelezői igények ellenére a vállalkozó csak 2500 nadrágot, valamint 350 ezer forint készpénzt bocsátott a felszámoló rendelkezésére, noha 2007 nyarán még 350 millió forint összegű árukészlettel rendelkezett a solti Stadler-áruház.

A vádirat szerint a vállalkozó a felszámoló által kért iratokkal – mérleggel, főkönyvi kivonatokkal, analitikával – is adós maradt.

Az ügyészség szerint Stadler József az általa irányított gazdasági társaság vagyonát, a solti áruház árukészletét kivonta a felszámolási eljárás alól, ezzel csődbűncselekményt követett el.

Stadler Józsefet 2003. február 12-én négy év hat hónap fogházbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság csalás, adócsalás bűntette, valamint más bűncselekmények miatt. A vádlott 2005-ben kedvezménnyel szabadult.

Idén május 16-án a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében Stadler Józsefet négy év tíz hónap börtönbüntetésre, valamint 67 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. A vállalkozót visszaesőként, folytatólagosan elkövetett adócsalás, folytatólagosan elkövetett csalás, közokirat hamisítás valamint magánokirat hamisítás miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Olvasóink írták

  • 6. KamuNeni 2011. május 25. 10:43
    „Semmi uj ebben. Mas ceg mas aru. Szerintem nem lehet a kulombozo cegeket ossze kutyulni ha azok mind mas neven futnak. Azok mind mas KFT-k nem?

    Ha igen akkor meg az egyik csodbe megy a masik arukeszletenek semmi koze ahhoz. Nem? Ez igy van mas orszagokban.

    Engedjek ki es segitsek hogy az orszag fellenduljon.

    Miert?
    Mert ha ugy lenne akkor a tobbi busionessek is tudnanak szabadabban mindenfele zsaroplo un. torveny, nelkul mukodni. Zsarolo mert minden un. torveny , arra megy ki hogy minden ceget minden embert tonkre tegyenek!!

    Hisz tudjuk mi ezt mindannyian. Vitatkozni lehet ezer negativval feljonni. De az igazsag az az hogy a magyar allam minden ceget es minden embert tonkre tesz. Ezer pelda mutatja nap nap utan.

    Az oreg semmi mast nem csinal mint amit az allam is csinal. Csak amig az egyiknek szabad addig a masiknak nem. Pedig ha hagynak az embereket uzletelni ugy mint nyugaton pl. akkor ilyenek nem is lennenek.

    Tehat a bun nem az oreggel van mert az csak utanozza az igazi business logikat ami a vilagot viszi elore, hanem a magyar allamban aki viszont tonkre akar es tesz is minden vallakozast. Rablo Banda!!!!”
  • 5. SandWitch 2011. május 25. 08:43
    „Józsi bácsi nagyon kontár módon űzi ezt a csődbe-viszem-a-cégem bizniszt.”
  • 4. szandokán 2011. május 25. 08:34
    „Stadler Józsefnek csak eggyel lenne kevesebb az iQ-ja akkor lenne növény.Csukják már be végleg <moderálva>”
  • 3. Csonka László 2011. május 25. 07:52
    „Józsi Bá a Tv-ben lefutott riportban, a könyvelőjére hivatkozott, hogy "feledékenységből" nem adta be az APEH-hoz, a bevallásokat! Egyszerű a +oldás, a könyvelő a hibavétő, akkor az eljárásban is ő "viszi a balhét" Namármost, feledékeny könyvelő ?????????? (Orvosi eset)”
  • 2. info 2011. május 24. 20:31
    „szó szó, nem volt védelmi védelmi díj?? vagy le vele még a térképről is?”
  • 1. Zotty 2011. május 24. 18:11
    „Nem értem én. Annyi módon el lehet kerülni a börtönt gazdasági csalás/sikkasztás/adóelkerülés esetén, hogy a összeszámolni sem tudom. Ezt szegény jámbor juhászt meg mindig le akarják csukni. :) Józsi bátyám, vegyen már egy minden hájjal megkent tanácsadót. :))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc lakóházat ürítettek ki a bombariadó miatt

Összesen 11 embert kellett kitelepíteni lakásából hétfőn az Ifjúság utcában, miután valaki egy álbombát helyezett el a közeli óvoda udvarán. Tovább olvasom