Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Uniós támogatással egymilliárdos fejlesztés a Kecskeméti Konzerv Kft.-nél

A Kecskeméti Konzervgyártó és Kereskedelmi Kft. 975 millió forint összegű technológiai fejlesztést hajt végre, amelyhez 380 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.
A Kecskeméti Konzerv Kft. közleménye szerint, egy új fejlesztésű, számítógéppel vezérelt osztályozó gépsort állítanak munkába. A gépsor beállításával például megszűnik az átállási idő, a termékminőség javul, s a szennyeződések mennyisége 90 százalékkal csökken. A projekt keretében egy mintaüzemet is kialakítanak egy 3456 négyzetméter alapterületű csarnokban, amely légkezelő berendezéssel lesz ellátva.

A mintaüzem mindenben megfelel majd az uniós követelményektől jóval szigorúbb élelmiszerbiztonsági feltételeknek is.

A Kecskeméti Konzerv Kft. 2005. április 11-én alakult. A vállalat főleg csemegekukoricát, zöldborsót és mixeket gyárt. Az új csomagoló gépsor nem használ műanyagot, így környezetvédelmi termékdíjat nem kell majd fizetnie a vállalatnak.

A cég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázaton nyerte el a támogatást, a projekt az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A gazdasági társaság 2011-ben 8,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amelyet 2012-ben 9,5 milliárd forintra tudott növelni. A 2012-es adózott eredménye 940 millió forint volt. A vállalat átlagos létszáma 260 fő, de a szezonális időszakban lényegesen több munkavállalót alkalmaznak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2-3 méteres kannabisz nőtt az udvarban

Másfél millió forint értékű marihuánát találtak a NAV pénzügyőrei Röszkén egy autóbuszon,… Tovább olvasom