Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Ünnepi közgyűlésen köszöntötték Bács-Kiskun megye kitüntetettjeit

Pénteken tartotta ünnepi közgyűlését Bács-Kiskun Megye Önkormányzata, ahol ünnepélyes keretek között átadták az idei megyei kitüntető díjakat.
"Adassék nékem annyi lelki erő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztathassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük" - ezzel az idézettel kezdte ünnepi beszédét Bányai Gábor közgyűlési elnök, aki emlékeztetett az elmúlt időszak embert próbáló feladataira, amiket sikerült teljesítenie a megyének.

Az elnök számvetést adott az elmúlt öt év eredményeiről és örömmel jelenthette ki: "a mi mérlegünk pozitív." A megye ugyan 8 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatott, így is közel hetven uniós pályázaton szerepelt sikerrel, így több mint 20 millárdot fordíthatott intézményfejlesztésre. Bács-Kiskun gazdálkodása stabil maradt, annyi hitelt vett fel, amennyi a fejlesztésekre fordítható önkormányzati önrészhez kellett. A kibocsátott kötvény tíz százalékát használta fel a megye, miközben nyert 1,7 milliárd hozamot.

A kitüntetettekhez szólva kiemelte: "kitartásukat, munkájukat, tehetségük és erejük jó célra fordítását, emberségüket hálával köszönjük. Sose felejtsék, minden díj fontos, minden díj kötelez. Tennünk kell a jót ezután is megyénkért és hazánkért egyaránt, mert erre születtek Önök is és ez a legkevesebb és egyben a legtöbb is, amit tenni kell és tenni szabad" - hangsúlyozta ünnepi beszédében Bányai Gábor.

Bács-Kiskun megye 2011 évi kitüntetettjei:

BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ

Gunity József pedagógus, általános iskola, Madaras

Kovács B. Károlyné igazgató, Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Általános Iskolája

Szent László ÁMK Óvoda, Baja

BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZMŰVELŐDÉSI DÍJA

Halas Táncegyüttes, Kiskunhalas

Neszményiné Gubacsi Erzsébet tanár, Földváry Gábor Általános Iskola, Tass

Sükösdi Művelődési Ház Népdalköre

BÁCS-KISKUN MEGYE MŰVÉSZETI DÍJA

Albert József nyugalmazott igazgató, Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kiskőrös

Horváth Katalin igazgató, Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kalocsa

Király László György fotóművész, Kecskemét

BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS DÍJA

Prof. Dr. Cserni Imre egyetemi tanár, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar

Lázár János tudományos munkatárs, Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet,Kecskemét

Pap Szekeres József főorvos, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Kórháza Általános Sebészeti Osztály, Kecskemét

BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ

Bozóky Géza orvos-igazgató, osztályvezető főorvos Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Tüdő- belgyógyászati Osztály, Kecskemét

Kőszegfalvi Edit jogi osztályvezető Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Kecskemét

Matkovics István nyugalmazott főorvos, háziorvos, Tiszakécske

BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZSZOLGÁLATÁÉRT DÍJ

Annus Rózsa főosztályvezető, Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala Közgyűlési Főosztály, Kecskemét

Bedi Gyula polgármester, Uszód

Dusnoki Csaba polgármester, Dunapataj

BÁCS-KISKUN MEGYE SPORT DÍJA

Garai István Levente sportorvos, szakorvos, országgyűlési képviselő, Kiskunfélegyháza

Martin Gábor testnevelő tanár, Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Középiskola, Szakképző Intézet, Kalocsa

Pór László főtitkár, Bács-Kiskun Megyei Birkózó Szövetség, Kecskemét

BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETI KISEBBSÉGEIÉRT DÍJ

Csávolyi Bunyevác Kultúrkör

Dudás Bertalan elnök, Kalocsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat

Nemesnádudvari Német Nemzetiségi Hagyományőrző Táncegyüttes

BÁCS-KISKUN MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT ÉS MEZŐGAZDASÁGÁÉRT DÍJ

Dely Géza (posztumusz) a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara Kertészeti Osztálya néhai elnöke, Kecskemét

Hegede Kertészet, Helvécia

Rózsa Pál tagintézmény-vezető, Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolája és Szakiskolája

A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJA

Hegedűs Iván gazdasági igazgató, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Kecskemét

Lévai Jánosné nyugalmazott intézményegység vezető Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Faragó Béla Gyermekotthona, Kecskemét

Pánczél Gyula osztályvezető főorvos, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Tüdőgondozó Intézet, Kecskemét

A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK ELISMERÉSE

Bánkiné Molnár Erzsébet nyugalmazott múzeumigazgató, levéltáros, Kiskunfélegyháza

Bíró Károly tanár, Virág Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola, Kunszentmiklós

Halápi Sándor vállalkozó, Tiszakécske

Hatvani Béla órásmester, Kunszállás

Horváth Mária énektanár, énekművész, BKMÖ Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Kiskunhalas

Szabó Károly nyugalmazott alelnök(BKMÖ), Kiskunhalas

Szamosi Éva tanár, Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza

Szondi Miklós rovástanár, rováskutató, Solt

Tánczos László ügyvezető, JELI 2000. Kft., Jakabszállás

Vancsura Józsefné nyugalmazott középiskolai tanár, Felsőszentiván

Vesztergám Miklós tárogató művész, Kalocsa

Vizin László ügyvezető, Kamarás-Duna Kft., Baja

BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ

Karl Heim, a németországi Schwarzwald-Baar Járás elnöke

Lepsényi István vezérigazgató, KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. Kecskemét

Svébis Mihály főigazgató, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Kecskemét
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt egy mozdony, késnek a vonatok

Kigyulladt egy vonat mozdonya hétfő reggel Gyál-felsőnél, emiatt mintegy félórás késésekre kell számítani a Budapest-Lajosmizse vonalon. Tovább olvasom