Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Verbunkos: két hónap alatt rendőr lehet az emberből

A Rendőrség pályázati felhívást adott ki 18-37 év közötti életkorú, érettségizettek számára, 2012. március 1-jén kezdődő munkavállalásra, a Rendőrség állományába történő felvételre.
A pályázók a felvételi eljárást követően kerülnek a Rendőrség állományába. Az érdeklődők 2012. január 06-ig nyújthatják be jelentkezésüket az erre szolgáló nyomtatványok kitöltésével a Baranya-, a Bács-Kiskun-, a Csongrád-, a Somogy-, a Szabolcs-Szatmár-Bereg-, valamint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság humán-igazgatási szolgálatához címezve.

A felvételt nyert pályázókat 2012. március 1-jei hatállyal rendőrnek nevezik ki 12 hónap próbaidő kikötésével. A próbaidő első felében felnőttképzés keretében kerülnek beiskolázásra az Ady-ligeti, a Körmendi, a Miskolci vagy a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolába, ahol 6 hónapos felkészülést követően rész-szakképesítést szerezhetnek.

Ennek birtokában, a továbbiakban a szakképesítésük jellegének megfelelően a határrendészeti szolgálati ágnál szolgálati feladatokat látnak el a Rendőrség által meghatározott rendőri szerv állományában. A felvételt nyert pályázók már a képzés során, a próbaidő alatt is pályakezdő besorolású illetményre jogosultak.

Azok, akik sikeresen teljesítik a követelményeket, további lehetőséget kaphatnak a rendőr szakképesítés megszerzésére. Olyan, érettségivel rendelkezők jelentkezését várjuk, akik egészségesek, megfelelnek a kifogástalan életvitel követelményeinek, vállalják az erre vonatkozó ellenőrzések végrehajtását, valamint a hivatásos állománnyal járó elvárások, követelmények maradéktalan teljesítését, illetve tudomásul veszik alkotmányos jogaiknak – a leendő hivatásos állományviszonnyal összefüggésben lévő – törvény szerinti korlátozását.

Olvasóink írták

  • 6. deszkás 2012. január 07. 10:31
    „Ugyanilyen módon lett Hende Csabának több ezer, mit ezer tizezer tartalékos katonája-halkan hozzáteszem inkább a katasztrófavédelemnek egy esetleges árvizkor. Ingyen,felkinálva lemondhat (?) béréről.”
  • 5. mp5 2012. január 05. 07:03
    „A munkaügy emberi is gondolkodás nélkül küldözgették ki a leveleket. Az adatlapokban csak az életkort nézték meg, az hogy valaki megváltozott munkaképességű ( a régi rendszerbeb 68%-os besorolású, az új rendszerben meg fiatal ahhoz, hogy beteg legyen) az lehet határőr. Röhej...”
  • 4. Borderguard 2012. január 04. 23:18
    „Talán a volt határőröket nem kellett volna felszámolni. 1/2 év alatt határrendészetet nem lehet megtanulni. Okmányok (útlevelek) ismeretéhez évek szükségesek!”
  • 3. Olympus 2012. január 04. 22:42
    „Rendőrnek ??? Esetleg rendőr tanulónak !
    Kell a kormányhoz hű, lojális erő, lehetőleg minél alul iskolázottabb, hogy legyen kivel a sorsa ellen lázadó szolgálati járadékosokat le fújni, meg gumibotozni. Most ígérték a jelenlegi rendőr tiszthelyetteseknek a fizetés emelést, mert "létszámstop" miatt nem vesznek vissza rendőrt (csak ingyenélőnek titulálják, mert nem akar dolgozni ),és a bérmegtakarítás szolgál a fizetés emeléshez . Pedig az állami norma szerint jár az emelés,csak így állítják be, de összességében meg mégsem kapják majd meg, mert elviszi a cafeteria adója,és egyéb elvonások,pl. pótlékok eltörlése.
    Szóval, ilyen képzett emberek fognak a törvény felett őrködni !? Igaz, ha ma érettségivel lehet valakiből miniszter asszony......Gratulálok !”
  • 2. tótkomlósi 2012. január 04. 22:08
    „Vagy ennyire fél a kormány, hogy növeli a rendőri létszámot?

    Egyszer már mondta valaki, hogy rendőrállam!

    Nem rémlik, hogy ki lehetett?”
  • 1. nyomdasz63 2012. január 04. 21:50
    „ugyan-ugyan! "Ne csináljunk már a krisztusból bohócot"---mondaná Nagyapám!

    Persze,a munkanélkülinek minden felajánlott munkát el kell fogadnia...de könyörgöm,egy idegenforgalmat,turisztikát végzett,valamint szakács szakmájú fiatalembernek rendőr állást felajánlani talán a valóságtól való elrugaszkodás!
    -A nagyfiamnak ma délután volt "jelenése" a munkaügyi központban pont ezért.
    Vagy csak azért volt,hogy ha az embereknek munkájuk nincsen,ne kelljen azt a sok segélyt(28e)kifizetni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze újra a szilveszteri tűzijátékot - videó

Szilveszter éjjelén népes tömeg búcsúztatta a 2011-es esztendőt Kecskemét főterén, ahol a Sugarloaf és a tűzijáték volt a két legnagyobb látványosság. Aki lemaradt, most megnézheti videón. Tovább olvasom