Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Vetélytársakat látott vendégül a Kecskeméti Főiskola járműépítő csapata

Kecskemét - A tapasztalatcserére három csapat képviselői érkeztek, egy csapat a finnországi Tampere egyeteméről és két spanyol csapat Valenciából.
A világ élvonalában van a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata Megaméter elnevezésű járművével, amely 1 liter benzinnel 3082 km-t tud megtenni. Egy uniós projekt keretében most lehetőség nyílt vetélytársak meghívására, akik bepillanthattak a kecskeméti főiskolások fejlesztési tevékenységébe. A tapasztalatcserére három csapat képviselői érkeztek, egy csapat a finnországi Tampere egyeteméről és két spanyol csapat Valenciából - olvasható Kecskemét város honlapján.

A csapatok már a különböző versenyeken barátkoztak egymással és minden alkalommal kíváncsian várták, mivel rukkolnak elő a vetélytársak. A kecskeméti főiskolások most azt is megmutatták, hol és milyen feltételekkel folynak a fejlesztések és hogyan történik az autó kivitelezése. A Kecskeméti Főiskola néhány éve kialakított egy hallgatói műhelyt és szponzori támogatások is segítik a csapat munkáját, sok versenyző európai intézményhez képest még így is szerény keretből gazdálkodnak. A finn csapat vezetője, Ero Mahhrea meg is jegyezte: valóban figyelemreméltó, hogy a kecskemétiek ilyen kevés pénzből ilyen csúcsminőség előállítására képesek.

A kecskeméti csapat egyébként nyitottságáról is híres az eco-marathon mezőnyében. Szívesen barátkoznak és megosztják tapasztalataikat más csapatokkal. Ahogyan Kutasi Zoltán csapatkapitány mondja, nincs semmi titok a járműben, a siker a tökéletesre törekvő kivitelezésben rejlik.

Most különösen jól jön a tapasztalatcsere, hiszen változott az eco-marathon versenykiírása, jövőre csak elsőkerék-meghajtású járművekkel lehet nevezni, s mind a vendégek, mind a kecskeméti vendéglátók járműve hátsókerék-meghajtású.

A nemzetközi disszemináció a Tudó-sok(k) – a tudományos eredmények elismertetése és népszerűsítése a Kecskeméti Főiskolán és a Dél-alföldi Régióban című uniós projektkeretében valósult meg - olvasható Kecskemét város honlapján.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamis pénzzel próbálták meg átverni a kecskeméti pizzafutárt

A hamis pénz már első ránézésre is gyanúsnak tűnik, ugyanis a mérete is kisebb, a színe sem egyezik meg az eredetivel, ráadásul a hologram sem található meg benne. Tovább olvasom