Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Vevőre várnak a vacogó fenyőárusok Kecskeméten

Kecskemét - Egyelőre panaszkodnak és a hétvégi rohamban bíznak a kecskeméti fenyőfaárusok. 1500-6000 forintos méterenkénti áron is találtunk fákat a piacon.
A karácsony tradicionális és kihagyhatatlan kelléke a fenyőfa, melyből Kecskeméten is több tízezer darabot vásárolnak ilyenkor a családok. Kíváncsiak voltunk, milyen szezonja van idáig az árusoknak, ezért kilátogattunk a kecskeméti piacra.
Fenyőszemlénk alkalmával az egyik legnagyobb forgalmat a piac sarkánál áruló Benkóczki István standjánál találtuk, de mint kiderült, a látszat itt is csalt. – Sajnos úgy tapasztalom, hogy idén mindenki az utolsó pillanatokra hagyja a fenyőfa beszerzését – nyilatkozta a hidegben rétegesen öltöző fiatalember, akitől megtudtuk, ez idei évben árul először kinn. – Várhatóan a jövő hétig még a pangás lesz inkább a jellemző, hiába vagyunk már kinn
1500-6000Ft-ig métere
A legolcsóbb fának az lucfenyő számít, melyet 1500Ft/méter áron kínálnak. A feketefenyőt 1500-2000Ft közötti árakon láttunk, az ezüst 3000, a népszerű Nordmann és Konkolor pedig 4000-6000 forint közötti árakon vásárolható meg.
másfél hete. Pedig azt tudni kell, hogy az utolsó napokra már mindenhol csak a maradék lesz megvásárolható, a szép fenyőket még ezen a héten el fogják vinni.
Kíváncsiak voltunk, melyek az idei szezon legkedveltebb fenyői: - Nálunk eddig konkolor fogy a legjobban, hiába ez a legdrágább. Ezt az amerikai fenyőt nagyon szeretik, hiszen amellett, hogy szép, még narancsillata is van, ami különösen keresetté teszi. Ebből már nálunk is csak három darab maradt. Sajnos a multik piacra lépése érzékelhető, sokakat a jelenlegi helyzetben csak az ár érdekli, hiába van karácsony – tette hozzá kissé szomorkásan a fiatalember.

Egyelőre kevés a vásárló a kecskeméti piacon - KÉPGALÉRIA

Folytatva utunkat a piaci forgatagban feltűnt, hogy több az árus, mint a vásárló. Ezt megerősítette tudósítónknak Siska Mária is, aki immár nyolc éve árul a piacon fenyőfákat: - Nagyon gyengén indult az idei szezon, de sajnos így van ez már évek óta. Évek óta nem emeltünk árat, de ez sem használ, az ezüstfenyő például szinte egyáltalán nem fogy – panaszolta a hölgy.
Sikerült azért vásárlóval is találkoznunk utunk során: - Én minden évben lucfenyőt vásárlok karácsonyra – mondta tudósítónknak Major Imréné. – Napokkal a dekorálás előtt megveszem a fát és addig egy vödör vízben tartom. Egészen február végéig feldíszítve hagyjuk. az idei árakat sokallom, de a kinézett darabot sikerült lealkudni, így végül is boldogan térek haza – tette hozzá mosolyogva az asszony.
Néhány méterrel odébb egy idős hölggyel találkoztunk, aki egy mini fenyőt nézegetett. Mártonné Éva nyugdíjas tanár elmondta, hogy férje halála óta egyedül él lakásában. Az ünnepeket a rokonoknál szokta tölteni, így nem érdemes neki otthonra nagy fát venni. Úgy érzi, hogy az ünnepi hangulathoz mégis hozzátartozik egy karácsonyfa, ezért minden évben vásárol egy kis fát, amit egy világító sorral díszit fel. Ezt olcsó és praktikus megoldásnak tartja.

Fenyőfában nincs hiány, vásárlóban annál inkább - KÉPGALÉRIA

Miután a piacon nem volt forgalom, utunkat az egyik legnépszerűbb árus, Jávorka Endre standja felé vettük, akinek családja több mint egy évtizede a vacsiközi benzinkút mögötti standjukon árulja a fenyőket, már-már ipari méretekben: - Idén is hatalmas készlettel várjuk a vevőket, összesen 1500 darab fánk van raktáron– nyilatkozta Jávorka Endre, aki édesapjától vette át a kereskedés irányítását. - Mi is érezzük a multik jelenlétét, de sok a visszajáró vásárlónk, és olyan különleges szolgáltatásokkal, mint az ingyenes becsomagolás és talpba állítás próbáljuk őket megtartani. Eddig nem nagyobb a forgalom, mint a korábbi években, tapasztalataink alapján a legtöbben majd most szombattól jövő hét csütörtökig szerzik majd be a karácsonyfa-alapanyagot – mondta bizakodva a hatalmas készlettel rendelkező kereskedő.

Olvasóink írták

  • 7. JABBA 2010. december 17. 20:07
    „Mit foglalkozik a DM Kecskeméttel. Foglalkozzon Szegeddel.”
  • 6. flexsnake*** 2010. december 17. 15:43
    „ezek az árusok is elég furcsák.... nézegetik, kié a nagyobb....
    A pasi olyat választana ami jó nagy, a nő szerint a kisebb az szebb, a nagymami meg tépkedi a leveleit, nem-e hullik majd húsvétkor....”
  • 5. té 2010. december 17. 14:42
    „és Alsó-Fenékpusztán??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????”
  • 4. flexsnake*** 2010. december 17. 12:11
    „dik, há a zerdőbe van fa csak ki kő vágni”
  • 3. KGB333 2010. december 17. 11:32
    „Kit érdekel Szeged!Költözz Kecskemétre!:D”
  • 2. demeterkornel 2010. december 17. 10:35
    „Épp tegnap gondolkodtam el a karácsonyfa értelmén:
    Van egy nap minden évben, amikor az emberek kivágják a fákat, hazaviszik, és otthon mindenféle díszeket aggatnak rá. Aztán januárban kihajítják. És örülnek is neki!!!”
  • 1. rika10 2010. december 17. 10:00
    „Kit érdekel Kecskemét, nincs elég gondja Szegednek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedik a kéményseprés díja

Január 1-jétől átlagosan 3,8 százalékkal emelkednek a kéményseprő ipari közszolgáltatási díjak Kecskeméten. Tovább olvasom